Kultur
Több mint ötszáz író a budapesti könyvfesztiválon
A magyar olvasók egyik legnagyobb ünnepe a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál.









Ma kezdődik, három és fél napig tart, s összességében 520 magyar és skandináv íróval találkozhatunk.




 
A XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált a Millenáris Teátrumában délután három órakor úgy nyitják meg, hogy grönlandi asszonyok és férfiak sorakoznak föl a színpadon és énekelnek. Grönlandul. Nem fogunk belőle érteni semmit, de attól még az énekük s a népviseletük, a hófehér csizmájuk, a harisnyájuk díszítése és a pulóver-szerűségük megejtően szép.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál rendezői minden évben kitalálnak valami érdekeset. Idén azt, hogy a magyar olvasóknak Európa északi régióját mutatják be: dán, izland, norvég, svéd, valamint finn írókat hívtak meg. Húszat. Köztük olyan világhírűeket, mint a norvég Jostein Gaarder, akinek Sofie világa című regénye 54 nyelven jelent meg, az eladott példányok száma pedig háromszor annyi, mint Magyarország lakossága. 

 
Gaardert pénteken 10 órától a Millenáris Európa Pontjában hallhatjuk az Európai Írótalálkozón, szombaton pedig 15 órától a Kossuth Kiadói Csoport standjánál (földszint 16.) Az Európai Írótalálkozón ott lesz a Svéd Akadémia 2009-es Északi Nagydíjával kitüntetett, nyolcvankét éves Kjell Askildsen is, a minimalista próza nagymestere, akit ugyanebben az évben Nobel-díjra jelöltek. Az északi országok standján összességében 120-130 kötet várja az érdeklődőket.
 
A könyvfesztivál tegnapi sajtótájékoztatóját megtisztelte a Svéd Királyság magyarországi nagykövet asszonya, Karin Olofsdotter, aki az északi országokat összekötő közös történelemről beszélt: "Volt, amikor szorosan együttműködtünk, volt, hogy hosszú időn át egymással háborúban álltunk, most meg együtt megyünk - könyvfesztiválokra."
 
A könyvfesztivál idei díszvendége a világhírű olasz író, Claudio Magris. Ma délután négy órától pódiumbeszélgetésen vesz részt Esterházy Péterrel, öt órakor pedig Budapest Nagydíjat vehet át Tarlós István főpolgármestertől.
 
S.E. / 

Forrás: nepszava.hu


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu