Kultur
Szivárvány
Esti mese felnőtteknek!






Ma leveszik a gipszet a lábamról. Újra tanulok járni. Tolókocsi, két mankó a segédeszközeim a következő hetekben. Gyakorolnom kell a járást. Menni és menni. Cél a teljes gyógyulás.
Elindulok a hegyi ösvényen, fel a csúcs felé. Kirándulok. Nem szoktam. Most mégis visz előre valami. Tolókocsim terepfokozatba állítom és az első izzadságcseppig hajtom.


Egy tisztásra érkezem. Kiszállok, előveszem a mankómat. Megpillantok egy forrást. Hideg, hűsítő, kellemes, tisztavizű. Szomjam oltom, de bensőm még mindig nyugtalan. Leheveredek a fűbe. Puha, száraz, illatos, selymes tapintású. Szétnézek, csodálom a tájat. Hallgatom a madarak csicsergését, élvezem a napsütést. Érzem, megnyugszom. Körbeölel, simogat a természet. Már megérte elindulnom. Hirtelen záporeső töri meg az idillt. Egy fa alá bicegek, és ott keresek védelmet. Zuhog az eső és süt a nap. Veri az ördög a feleségét. A szivárványt a rét végénél pillantom meg. Ezer színben pompázik, csodálatos. Hatalmas félkört ír le az erdő és a tisztás között. Mint egy időkapu úgy néz ki, csak át kellene sétálni alatta. Felállok, mankómat a réti fokozatba teszem, és elindulok e természeti csoda felé. Égi hang suttogva biztat:
 
-Menj, menj, menj bátran!
 
 Benső énem viszont, szinte ordít. Fuss Forest, fuss! Tőlem telhetően igyekszem. Minél közelebb jutok a célhoz, a szivárvány annál inkább távolodik. Minden erőmet összeszedve szinte rohanok. Már-már elérem, mikor az égi kapu alól egy csapat lány válik ki és közelednek felém. Megállok, kissé megijedek. Kik ezek? Tündérek, vagy boszorkányok? Körbevesznek, énekelnek. 
-Oda nem mehetsz! - mondják. 
 
-Miért ne mehetnék? - kérdem türelmetlenül.
-Mert ott kezdődik a tündérkert. Férfi oda nem teheti be a lábát. Azért jöttünk ki, hogy megállítsunk.
 Megadóan legyintek, és szomorúan indulnék visszafelé. Elkeseredésemet látva hirtelen a vállukra  vesznek, és az égi kapu bejáratához visznek. 
- Na jó, innen egy pillanatra bekukkanthatsz, ha már ennyire törőd magad. 
 
Mintha álmomban már többször megcsodált Paradicsom elevenedett volna meg.  Lenyűgöző tündérkertet látok, telis- tele általam még sosem látott különleges szépségű fákkal, cserjékkel, virágokkal. A hatalmas arborétumszerű parkban, szebbnél szebb lányok karonfogva sétálnak, beszélgetnek. Mosolyognak, kacagnak. Némelyik huncutul felém kacsint mikor észreveszi leselkedésemet. Egy másik csapat- lágy hárfa zene hangra- ütemesen táncol, a többiek pedig körbeállva, összekapaszkodva, csípőjüket erotikusan ringatva, énekelnek. 
 
-Istenem, ha bemehetnék! - tör fel belőlem egy hatalmas sóhaj. Fohászomat meghallva, egy fenséges szépségű lány lép a kapuhoz és lágyan megcsókol. A csók helyén egy száll vörös rózsa nyílik. Letöri, és nekem adja. Érzékien suttogja:
 
-Ne haragudj kedves, ide nem jöhetsz be. A lányok majd visszavisznek.
 
A kaput lassan, méltóságteljesen bezárja. A következő pillanatban a forrásnál találom magam, a réten. Az eső elállt, a szivárvány eltűnt. A lányoknak nyomuk sincs.  Már nincs kedvem feljutni a csúcsra. Szedelőzködöm, kedvem vesztve indulok hazafelé. A virágot otthon gondosan vázába helyezem, és órákon át bámulom. Este egy lány látogat meg. Mikor meglátja a rózsát, hírtelen a nyakamba ugrik és megcsókol. Csókol, csókol és csókol, s közben suttogja:
 
- Milyen rendes vagy, hogy ilyen gyönyörű vörös rózsát vettél nekem.  
       
 
Ocsenás Gábor 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu