Enyéim
Szervusztok barátim
Eltelt már sok-sok év
Tegnap késő este
Rám tört ezer emlék
Kimentem a kertbe
Láttalak titeket
Az égre felnézve
Mind elképzeltelek.
Rám tört egész súllyal
A közeledő éj
Az orgona felett
Strichelt akár a kéj.
A csillagokat néztem
Hol sokszor álltunk
Sörrel a kezünkben
Nagyokat vitáztunk.
Hideg még idekint
Hosszú volt a tél
A hófoszlányokat
Már kisöpri a szél
Bús éjszakákon
Beszéltem hozzátok
Néha mondták is
Álmomban kiálltok.
Reggelre a párnám
Mint titkom őrzője
Felszáradt könnyeim
Bölcs temetője
Az Isten egy festő
Az eget pingálja
A Göncölszekerét
Aranyba mártja
Kardok csörtetnek most
Vívnak a fejemben
Ránctalan arcotok
Égnek a szemembe
Látjátok, mi van itt
Nem nyílnak virágok
Az orgonabokor sem
Hozott még virágot
A ballagások is
Elmaradtak mára
A földgolyóra is
Ki van írva zárva
Elromlott a világ
Meg kell reparálni
Ha tudtok segíteni
Most kell harcba szállni
Legyen úgy, mint régen
Mikor együtt voltunk
Csilingelő szánon
Dombról száguldoztunk
Tavasszal a rügyek
Vidáman fakadtak
Víztükrökben égtek
Nyári napsugarak
Emlékeztek ősszel
A rozsdás világra
A faleveleknek
Hervadó szavára
Én emlékszem ma is
A zúgó szelekre
Szakadó esőkre
A bárány felhőkre
Mikor meztelenül
A napot bámultuk
Leéget bőrünkre
Naptejet kívántunk
A késő bánatra
Hazugságokra
Léha életmódra
A becsületszóra
Fiatalok voltunk
Együtt öregedtünk
Aztán elmentetek
Porból semmik lettünk
Ti por én semmi sem
Egyedül járhattam
Néha a sírotok
Virágát láthattam
Emlékezzetek a
Kerek asztalra mit
Körbe ülhettünk
Jókat vigadozva
Nem volt olyan nagy gond
Mit nem oldathattunk meg
A világ sorsa most
Kis nyúlnak is tűnhet.
Segítsetek nekem
Rendet teremteni
E földi világot
Most kell megmenteni
Nem kérek sokat
Csak mi a lényetek
Barátságotokat
A szereteteket
Őszülő fejem most
Nem magamnak kér
Az unokákért szól
E fohász költemény
A fiamiért és
a szeretteimért
Őszintén mondhatom
Minden földi lényért
Segítsetek nekem
Ha megtehetitek
Barátaim vagytok
Voltatok és lesztek.