Sztárportré

Szatmári Orsi énekesnő, ének-korrepetitor a Sztárportréban!

„Elfogadom azt, ha nem leszek anya, mert akkor nekem ebben az életben valamit gyermek nélkül kell megtanulnom. Még nem tudhatom, hogy van-e rá lehetőségem, mert nincs hozzá potenciális alany.

Nem tudom milyen meddőnek lenni, és nem tudom milyen elveszíteni egy gyermeket, csak azt tudom, hogy valami miatt nagyon foglalkoztat ez a dolog. Készülök ebben a témában hamarosan valamire, ami bízom benne, hogy hitet vagy reményt tud majd adni.

44 év alatt a legnagyobb megtapasztalásom az elfogadás, hogy minden úgy van jól, ahogy van. Minden okkal történik, és nem tudjuk megváltoztatni a sorsunkat. Tudunk tenni érte, hogy jobb legyen, de a görcsös akarás, mindig a dolgok ellentétét váltja ki - úgy vettem észre. Ez nem azt jelenti, hogy felteszem a kezem, és lesz ahogy lesz! Maximálisan megteszek nap mint nap mindent azért, hogy egy ép testben, ép lelket köszöntsek minden reggel a tükörben.

Én így vagyok teljes, hogy tanítok is: 

Szoktam mondani, hogy egy énekesnő vagyok, aki segít énekessé nevelődni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy tőlem szeretnének tanulni. Ettől vagyok Szatmári Orsi, hogy van ez az énem is, és a következő években is ezen fogok dolgozni, hogy a kettő alkosson egy tökéletes egységet.”

 

 





Forrás:sztarportre.hu


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu