Aktuális
EP-választás - MSZP
Közösségi bérlakásépítésre van szükség!
Az Európai Unió, az állam és az önkormányzatok által finanszírozott közösségi bérlakásépítést szorgalmaz az MSZP alelnöke, európai parlamenti (EP-) képviselője.


 
    Szanyi Tibor pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, az EU segítségével létre kell hozni egy európai pénzalapot - amelyhez egyharmad-egyharmad arányban járulna hozzá az EU, az állam és az önkormányzatok - elsősorban a fiatalok lakáshoz jutását segítendő.
    Elmondta, hogy 2017-ben a magyar kormányfő is aláírta Göteborgban a szociális jogok európai pilléréről szóló dokumentumot, amely alapvető emberi jogként tekint a lakhatásra, a magyar alaptörvényben azonban csak törekvésként szerepel a lakhatás biztosítása.
    Kitért arra, hogy az ellenzéki pártok az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezték, mert április 30-án lejárt a kilakoltatási moratórium. Hozzátette: Magyarországon még mindig megoldatlan a devizahitelesek problémája, amely közel 2 millió embert érint.
    Szanyi Tibor azt mondta, a devizahiteleket nem a szocialisták, hanem Orbán Viktor szabadította Magyarországra, amikor 2001 júniusában engedélyezte a jelzálogalapú devizahitelek felvételét. A szocialista politikus közölte, a parlamenttel most kimondatnák, hogy kisgyerekes családokat nem lehet utcára tenni.
 
 
Forrás:MTI 2019. május 10., péntek 10:14 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu