Kultur
Májusfa
Csak 18 éven felülieknek!!! Vajdasági népmesékből.






Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy János nevű csikós legény. Jánosnak akkora szerszáma volt, hogy mikor kihajtotta a csikókat tavasz elején a rétre, elővette, körbehajította, és abból készített karámot.



Nagy természetének hamar híre ment. A fennsíkokról, pusztákról csodájára jártak a népek, hiszen ilyen karámot még álmukban sem láthattak. Mondták is a leányok állandóan, hogy miért nem nősül meg, hisz ekkora boldogságot vétek csak kerítésnek használni. 

- Én bizony addig nem házasodom, míg olyan lányt nem találok, kinek akkora sunája van, hogy mikor a kakukk madár rászáll az egyik szélire, és el kezd kakukkolni, a másik felén nem lehet hallani –mondta hetykén, bajuszát pödörgetve János. Súgtak, búgtak népek, ki kit ismer, merre induljanak arának valóért. A hetedik faluban harmadnapra meg is találták az alkalmas menyecskének valót. Szóltak is mindjárt Jánosnak, hogy a ménest május elsejétől bízza másra, mert meg van a lány, lehet nősülni. A faluban hatalmas sátrat állítottak, disznót öltek, kakast kopasztottak, és mikor már mindennel végeztek a falu összes szekerével a csikósért indultak. Nem nagy falu volt János szülőfaluja, hisz alig tudtak tizenkét szekeret kiállítani. Felült János az utolsó bakra, de a szerszáma az első szekérnél a földre ért, hiszen tizenhárom kocsi kellett volna ahhoz, hogy kényelmesen utazhasson. Mit lehetett tenni, bár nem illik, -szekér több nem volt- de szükségből, nyolc eladósorban lévő leányzónak kellet a vállukra venni a lelógó nagy terhet, hogy ne az út porában koszolódjon a faluig az ünnepelt dicsősége. Megérkeztek szerencsésen, hozzá lehetett fogni a dáridóhoz. A sátor szépen feldíszítve, az asztalok roskadásig megpakolva, a zenészek a húrok közé csaptak volna, de nem volt hova ülnie a népnek. Székből csak kevés volt a falunak, s nem bírtak összehordani annyit, hogy mindenkinek jutott volna. A násznép fele állni kényszerült. János éles eszével rögtön átlátta a problémát. Szerszámát hirtelen körbeeresztette a sátron, és így már mindenkinek jutott ülőhely. A legszebb öltönyében, kokárdával is kicsinosított násznagynak pont a végén jutott hely. Mikor így minden szépen elrendeződött, kezdődhetett a lagzi. Bevezették a menyasszonyt, kit János még sohasem látott.
 
Az örömapa karján, egy sudár menyecske lépegetett büszkén, hófehér földet súroló menyasszonyi ruhában, melynek az uszályát tíz koszorúslány tartotta. A mennyasszony olyan szép volt, hogy János a csodálkozástól még a száját is eltátotta. Mikor már majdnem a leendő ura elé ért, szörnyű dolog történt. Jánosnak úgy megtetszett a lány, hogy hírtelen felágaskodott a szerszáma.
Lett is nagy riadalom rögvest. A násznép, ugye, ahogy a padot kihúzták alóluk, szanaszét repült. Ki az asztal alá, ki a levesbe, ki a falu széléig hempergett. A násznagy járt a legrosszabbul, hisz ő ült a pad végén. Felrepült a falu legmagasabb fájának a tetejére. Május elseje volt éppen, így hát a falu a fát szépen feldíszítette, majd körbe táncolta, és ha már úgy is ott voltak a zenészek, meg is énekelték. A násznagyból lett az első májusfa. Azóta a faluban minden év május elsejéjén májusfát állítanak. A legnagyobb fát feldíszítik, vidám ünnepséget csapnak, amin rész vesz a falu apraja és nagyja. Egyedül a násznagy szokott hiányozni. 
  
/Vajdasági népmese feldolgozás/

 
Ocsenás Gábor    

Ocsenás Gábor könyvei e-book-ban itt megvásárolhatók!  
 


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu