Aktuális
LMP-Hadházy
A sukorói ügynél tízszer nagyobb ingatlanpanama Budapesten!
Az LMP szerint a sukorói ügynél tízszer nagyobb, 10 milliárd forintos hűtlen kezelést felvető "ingatlanpanama" történt Budapesten, a IX. kerületben - közölte Hadházy Ákos, az ellenzéki párt társelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.



 
       A politikus szerint egy, a lágymányosi híd pesti hídfőjénél fekvő 15 hektáros területről van szó, amelyet a sukorói ingatlancsere ügyéhez hasonlóan miniszteri határozat alapján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vásárolt meg, de míg a sukorói ügyben 1 milliárd forintos kárról lehetett beszélni, addig itt 10 milliárd forint veszteség érhette az államot.
    Elmondta: a vagyonkezelő 2012-ben egy fél hektáros területet 60 ezer forintos négyzetméter áron vásárolt meg, majd a 2014-ben 16,5 milliárd forintért vette meg a maradék területet birtokló céget, ami 120 ezer forintos négyzetméterenkénti árat jelent. Hozzátette: a megvásárolt kft. a mérlegadatok szerint ugyanakkor csak 6 milliárdos ingatlanvagyonról számolt be, vagyis legalább 10 milliárd forintos hűtlen kezelésről lehet szó. Közölte: az LMP jogászai szerint indokolt, hogy feljelentést tegyenek az ügyben.
    Ismertetése szerint a kormány határozata szerint ezen a területen atlétikai stadiont akarnak építeni, ellentétben a korábbi tervekkel, amelyek lakások és irodák építéséről szóltak. Úgy vélte: ha a kormánynak szüksége volt erre a területre, akkor ezt jóval olcsóbban is megvásárolhatta volna.
    Jancsó Andrea Katalin, az LMP IX. kerületi önkormányzati képviselője, aki személyesen perelte ki az ügylettel kapcsolatos iratokat a vagyonkezelőtől, úgy vélte: ez az "ingatlanbiznisz" is azt bizonyítja, hogy a Fidesznek semmi sem drága, aktuális érdekeik szerint képesek mindent felforgatni.
    Hadházy Ákos sajtótájékoztatóján beszélt arról a sajtóban megjelent hírről is, amely szerint meghalt az kislány, akit nyitott mellkassal szállítottak át az Országos Kardiológiai Intézetből a Heim Pál gyermekkórházba, mert az előbbiben nem volt CT. Az LMP társelnöke döbbenetesnek és gyalázatosnak nevezte az esetet és ezzel kapcsolatban felidézte: tavaly áprilisban tartott sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogyan lopták el az CT-k és MRI-k beszerzésére szánt milliárdok felét azzal, hogy az eredeti becslés kétszereséért vásárolták meg a berendezéseket. Hozzátette: az ügyben a Gazdasági Versenyhivatal eljárást is indított.
    Úgy vélte: ha nem lopták volna el ennek a pénznek a felét, akkor juthatott volna arra is, hogy az kardiológiai intézetnek CT-t vegyenek.
    Szerinte ez az eset is azt mutatja, hogy korrupció miatt sok ezren halnak meg Magyarországon.
 
 
Forrás:MTI 2017. július 13., csütörtök 14:23 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.












© 2010 miskolciharsona.hu