Hitpercek
Ferenc pápa
Félmillió dolláros segélyt küld Ferenc pápa Dél-Szudánba.
Mintegy félmillió dolláros egészségügyi, mezőgazdasági és oktatási segítséggel támogatja Dél-Szudán lakosságát Ferenc pápa - derül ki a Pápa Dél-Szudánért nevű humanitárius projektből, amelyet szerdán mutattak be a Vatikánban. 

 
    A segélyprogramot bemutató Peter Turkson bíboros, a vatikáni Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériumának elnöke elmondta, hogy Ferenc pápa személyesen akart közel lenni Dél-Szudán szenvedő lakosságához, de a katolikus egyházfő idén októberre tervezett látogatását egyelőre elhalasztották az afrikai országban dúló konfliktusok miatt. 
    A pápa nem mondott le arról, hogy elmenjen Dél-Szudánba, de addig is segíteni igyekszik - hangsúlyozta Turkson bíboros. Hozzátette, ghánai születésűként büszke arra, hogy a Dél-Szudánt támogató egyházi projektet képviselheti. 
    A Pápa Dél-Szudánért elnevezésű segélycsomag mintegy félmillió dollárral járul hozzá az afrikai államban már folyamatban levő, egyházi szervezetek és intézmények működtette humanitárius projektekhez az egészségügy, a mezőgazdaság és az oktatás terén. Mások mellett két dél-szudáni kórház részesül a pénzből, amely vetőmag és mezőgazdasági eszközök beszerzését is szolgálja, valamint oktatási és képzési programokat, például tanítók, szülésznők és földművesek képzését.
    A Vatikán közlése szerint az összeg a mindenkori pápa által jótékonyságra felhasználható pénzadományokból származik, az Átfogó Emberi Fejlődés hivatalától, valamint magánszemélyektől. 
    A mintegy 13 millió lakosú Dél-Szudánban az ENSZ szerdai adatai szerint 6 millióan éheznek. Bolygónk egyik legsúlyosabb humanitárius válsága zajlik a törzsi konfliktusok és 2013 óta polgárháború dúlta országban, ahonnan 1,8 millióan vándoroltak a közeli Ugandába, Kenyába, Etiópiába és Szudánba, jelentős többségükben gyerekek. 
 
 
Forrás:MTI 2017. június 21., szerda 15:02 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu