Kultur
Kínai filmfesztivál Budapesten
Jackie Chan részvételével megkezdődött a kínai filmfesztivál Budapesten.
Jackie Chan Oscar-díjas színész, harcművész a kínai filmfesztivál megnyitóján a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban 2017. április 23-án. MTI Fotó: Mohai Balázs



 
    Budapest, 2017. április 23., vasárnap (MTI) - A világhírű Oscar-díjas színész, harcművész Jackie Chan díszvendégségével megkezdődött a kínai filmfesztivál vasárnap a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol a filmsztár találkozott Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével.
 
    Balog Zoltán a fesztivál megnyitóján elmondott köszöntőjében hangsúlyozta, hogy "van egy közös nyelvünk kínaiaknak és magyaroknak, kínaiaknak és európaiaknak, és ez a közös nyelv nem más, mint a kultúra nyelve, amelyet szeretnénk egyre gyakrabban és egyre nagyobb erővel beszélni".
    A miniszter a két ország kulturális kapcsolatairól elmondta, hogy tavaly Bartók Béla műveit hallhatta a kínai közönség Sanghajban, 2015-ben az ősi Kína művészetét bemutató kiállítás nyílt az Iparművészeti Múzeumban, 2014-ben Munkácsy Mihály műveit láthatta a kínai közönség Sanghajban és Pekingben, ahol 2013-ban nyílt meg a Magyar Kulturális Intézetet. 
    "Nagyon szeretnénk, és nagyon támogatjuk, hogy hamarosan megnyíljon a Kínai Kulturális Intézet itt Budapesten" - emelte ki a miniszter. Balog Zoltán említést tett arról is, hogy júniusban Kína egészségügyi minisztere mellett az összes közép-európai ország egészségügyi vezetőinek részvételével nemzetközi konferenciát tartanak, amelyen szó lesz többek között a kínai gyógyítás kultúrájáról is.
    Jackie Chan a Kung Fu Yoga című filmjének díszbemutatója előtt elmondta, hogy a kínai-indiai koprodukcióban készült alkotásban ötvöződik a kínai és az indiai kultúra, a kung-fu és a jóga, a történet pedig egy valós, megtörtént eseményt dolgoz fel.
    Tuan Csie-lung kínai nagykövet beszédében felhívta a figyelmet Kína és Magyarország kapcsolatára, amely jelenleg az egyik legjobb időszakát éli. A filmművészet pedig elősegíti, hogy a két nép még jobban megismerje egymást - tette hozzá, megjegyezve, hogy míg a kínaiak a Rubik-kockával játszanak, addig Magyarországon sok rajongója és gyakorlója van a kínai kung fu-nak.
    Csang Hung-szen, a Kínai Állami Sajtó-, Kiadó-, Rádió-, Film- és Televízió Főhivatal miniszterhelyettese elmondta, hogy a kínai filmművészet több mint 110 éves múltra tekint vissza és főként az elmúlt tíz évben nagy fejlődésen és reformon ment keresztült. Megjegyezte, hogy mára Kína a világ filmgyártó nagyhatalmává és a legtöbb mozivászonnal rendelkező filmpiacává vált. 
    A kínai filmfesztivál keretében az érdeklődők április 29-ig négy kínai kortárs sikerfilmet láthatnak az Urániában. 
    
 
Forrás:MTI 2017. április 23., vasárnap 18:14
  

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu