Sport
SEMMI SEM SIKERÜLT
2012.03.21.
Az OB1 döntőjének harmadik mérkőzését játszották szerdán este a miskolci Jégcsarnokban.











A mérkőzést bátran kezdte a Miskolc, Bálizsnak az első percekben többször is résen kellett lennie. A 6. percben Ladányi sarokba tartó lövését tolta ki Budai. Néhány kisebb-nagyobb helyzet után – mindkét oldalon – Saluga bombáját védte mamuttal Bálizs. A miskolciak – jó értelemben véve – a korábbinál jóval agresszívabban játszottak, és ez néhány fehérvári játékosnak nem tetszett, így két szóváltás kialakult a harmad felénél. Az első emberelőny a vendégeké volt, ám ezt a Macik jó védekezéssel, és Budai remek mentéseivel kihúzták. A 18. percben Bonar megpattanó lövése a gólvonal előtt csorgott végig, majd nem sokkal később Dubek lövését tolta fölé Bálizs. A 19. percben Mihály ütközte le Miskolczit úgy, hogy a hazai játékos vérző sérülést szenvedett, és ketten támogatták le (mint később kiderült, a fiatal játékosnak eltört az orra, így Mihály 2+2 perces büntetése akár enyhének is nevezhető). Több percbe telt, mire minden vérnyomot eltakarítottak a jégről, és csak ezután folytatódhatott a mérkőzés, Maci-előnnyel, de végül gól nélkül. Az első harmadban látszott, hogy a hazaiak Bonar és Saluga visszatérésével sokkal masszívabb csapatot alkotnak, és így a döntő során az első olyan játékrészt tudhatták maguk mögött, amely döntetlenre végződött.
 
A Macik kihagyták, a Fehérvár belőtte
 
A második harmad 2. percében Dubek cselezte át magát a védőkön, ám lövését védte Bálizs. Az 5. percben Palkovics eresztett meg egy nagy löketet, amit Budai magabiztosan védett. A 6. percben Bonar került nagy helyzetbe, de közeli lövése nem talált utat a hálóig. Ezután két nagy helyzet is kimaradt a vendégkapu előtt, közben pedig Bonar kétszer is bottal akasztást kért számon Babicon. A 11. percben Nagy ért bele egy lövésbe, ami így alig kerülte el a kaput. A 12. percben is Budai fogott egy nagy lövést. A 13. percben Palkovics talált közelről a kapuba (0-1). A 18. percben Vas egyedül vezethette kapura a korongot, de próbálkozását Budai biztosan fogta. A 18. percben szerencsés góllal növelte előnyét a Fehérvár: Sofron lövésébe még beleért Budai, de a korong végül a gólvonal mögé csúszott (0-2). Fél perccel a harmad vége előtt emberelőnyben Mihály lőtt közelről a kapuba (0-3).

Hirdetés, katt a képre a nyeremény sorsolásért!

 
Nem sikerült gólt lőni
 
A harmadik harmad első öt percében a miskolciak továbbra is keményen küzdöttek, sikerült is helyzeteket kidolgozni, de Bálizs eszén nem tudtak túljárni. Közben azonban Budainak is akadtak védenivalói. A 6. percben Bonar már elfektette a vendégkapust, ám lövése Bálizs felemelt lábában akadt el. A 8. percben Hajós értékesített egy jó passzt közelről (0-4). És ismét egy szerencsés gól a 11. percben: egy tumultus során Benkről pattant a miskolci kapuba a korong (0-5). A 16. percben Hetényi, nem sokkal később ismét Sofron lőtt gólt (0-7).
 
A Jegesmedvék 32 percig remekül tartották magukat, ám hiába dolgoztak ki sok helyzetet, egyet sem sikerült értékesíteni. A sors ma egy kicsit kegyetlen volt a Macikhoz, hiszen míg ők a legnagyobb lehetőségből sem találtak a kapuba, addig a Volánnak olykor még helyzet nélkül is bepattant a korong.
 
A mérkőzés után a szurkolók átadták a közönségszavazás díjait. Ezek alapján a legjobb miskolci játékos Popovics Patrik, a legjobb légiós Josh Bonar, a legjobb magyar "légiós" Rafaj Attila, a szezon legjobb játékosa pedig Budai Krisztián lett.
 
Jegyzőkönyv
 
Miskolci Jegesmedvék - SAPA Fehérvár AV 19
 
0-7 (0-0, 0-3, 0-4)
 
Miskolci Jégcsarnok 1100 néző
 
V: Babic, Abonyi, Wolf
 
Gól: Palkovics, Sofron (2), Mihály, Hajós, Benk, Hetényi
 
Kiállítás: 6 perc illetve 8 perc
 
MJJSE: Budai K. – Popovics, Túróczy, Budai, Chmelo, Szilágyi, Ritó, Saluga, Jarabek, Svasznek, Láda P., Tóth-Jávor, Dubek, Urbán, Bonar, Miskolczi, Lindgren, Orosz, Rafaj, Nagy, Gyenes (k). Edző: Greg Lindqvist.
 
SAPA Fehérvár AV 19: Bálizs – Hetényi, Horváth, Hajós, Ladányi, Benk, Varga, Láda B., Sofron, Kovács, Mihály, Palkovics, Dacosta, Klassen, Tóth, Johansson, Pratt, Vas, Sille, Orbán, Magosi, Pleszkán (k). Edző: Kevin Primeau.
 
Greg Lindqvist: - Elégedett vagyok a csapat mai teljesítményével, hiszen akartunk, hajtottunk, ám megint kihagytuk a helyzeteinket. A Volánnak ma még szerencsés gólokra is tellett. Nálunk a koncentráció a végén már nem mindig volt megfelelő, de hát egy hosszú és kemény szezon végén vagyunk.
 
Kevin Primeau: - Az elején nem úgy pörögtünk ahogy kellett volna. Később azonban elkaptuk a fonalat, és sikerült gólokat lőnünk.
 
A címlapkép Jezoviczki Máté felvétele.
 
A tudósítás a Chipland Kft. támogatásával készült. 

Forrás: miskolcijegesmedve.hu


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu