Sport
Lippai előzetesben
| Megjelent: 2012.03.14. 13:46|Frissült: 2012.03.14. 14:01
A nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatban februárban őrizetbe vett diósgyőri labdarúgó, Lippai Ákos előzetes letartóztatásba került.

















Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője szerdán elmondta, a bíróság első fokon úgy döntött, hogy 30 napra házi őrizetbe kerül a játékos, majd a KNYF fellebbezése után másodfokon elrendelte az előzetes letartóztatását, amelyet kedden foganatosítottak a hatóságok.
 
A KNYF és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai február 21-én állították elő és vették őrizetbe Lippait, akivel négyrendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének a megalapozott gyanúját közölték.

Hirdetés, katt a képre!

 
A gyanú szerint a futballista 2009 augusztusában két Ligakupa-mérkőzés, 2010 májusában pedig két élvonalbeli bajnoki találkozó eredményét kívánta befolyásolni. Lippai, akivel klubja március elején szerződést bontott, tagadja bűnösségét.

Forrás: hir24.hu
 
 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu