Kultur
Warhol:Árnyékok
Először látható Európában Warhol Árnyékok című sorozata
Párizs, 2015. október 5., hétfő (MTI) - Először látható Andy Warhol 102 darabból álló Árnyékok című sorozata az Egyesült Államokon kívül: a pop-art atyjának ismétlésre épülő híres sorozataiból (Electric Chairs, Jackies, Flowers, Maos) összeállított, Warhol Unlimited című tárlat a párizsi Modern Művészeti Múzeumban (MAM) nyílt meg.
 
    "Kicsit merész lett volna csak az Árnyékokat kiállítani" - mondta Sébastien Gokalp, aki Hervé Vanellel közösen állította össze a február 7-ig látható tárlatot. "Ugyanakkor ebben az 1978-ban született munkában nagyon sok elem felfedezhető Warhol kísérletezéséből" - tette hozzá. 
    A tárlat első fele Warhol munkássága néhány jellemző elemére koncentrál, az ismétlődére, a filmes dimenzióra és arra, hogy a művész életében saját kiállításainak kurátora volt. 
    A New Yorkhoz közeli Dia Art Foundationban őrzött, Árnyékok című alkotás egy végtelen variációs ciklus egy árnyékról készült fotó alapján, amely Warhol műtermében készült. A Heiner Friedrich és Philippa de Ménil mecénások által létrehozott alapítványban az Árnyékok teljes egészében megmaradt, míg Warhol más, sokszor még több darabból álló munkái szétszóródtak a világban. 
    A 130 méter hosszan, cirkuszi arénára emlékeztető formában, körkörösen kiállított mű 102 nagyméretű, azonos grafikájú szitanyomatból áll, amelyek csupán alapszínűkben és felületkezelésükben különböznek. A mintázat egy felnagyított fotórészlet, amely egy valós árnyékokat ábrázoló képből származik. 
    A festményen 17 élénk szín váltja egymást, különösebb rendezettség nélkül. Az első kiállításon Warhol szándékosan azt kérte az asszisztenseitől, hogy véletlenszerűen állítsák össze a művet, amelyben a fekete hatások Pierre Soulages vagy Franz Kline munkáit idézik a kurátorok szerint. 
    Fabrice Hergott, a múzeum igazgatója a kiállítás katalógusában azt írta, hogy az Árnyékok "zavarba ejtő" mű, mert a befogadó nem tudja eldönteni, hogy egy festmény vagy egy installáció előtt áll. A hatalmas alkotás olyan, mint egy ugráló és ismétlődő színes filmszalag.
    A tér kitöltése a kurátorok szerint Warhol munkásságának egyik központi kérdése. A kiállítás ezért megpróbálja visszaidézni Warhol 1971-es életmű-kiállítását a Whitney Múzeumból, amelynek maga Warhol volt a kurátora. A rózsaszín tehénfejekkel díszített sárga papírral kitapétázott termekben látható az a villamosszékekről készített sorozata, amelyben a tragikus és hétköznapi közötti ellentét került középpontba. Hasonló hatás figyelhető meg a Virágok című sorozatban vagy az 1972 és 1979 között készült, 150 darabból álló Maók sorozatban is.
 
 
Forrás:MTI 2015. október 5., hétfő 18:39 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu