Nobukta (versek)
Acélima
Fenyvessy Szilvia




 
 
feszít a reptéren sötét kabátom 
ha ma elveszítesz, azt se bánom 
acélimák fent az égen 
hajítsanak át a kéken 
 
Csíkosra vésett szép jegyem 
gyűrötten markomba fogva. 
Bőröndnyi álmok a mérlegen 
címkézett sorokba dobva 
 
nyüzsög a tranzit, unott mosoly a pultban 
indul az utam, már nyakig belebújtam 
köhögve köszön a másodpilóta 
s felhőket rúg az ablakomba 
 
jól hátradöntöm a széket 
szeretni magam vagy téged. 
Oxigénmaszkot kérek. 
Maradni, menni. Szárnyam téped. 
 
Innen a Sportaréna pöttöm ezüstgomba 
rézfellegek hada alatt papírutakba fonva 
A légikisasszony jólfésült. Nem goromba 
a vészkijáratok frissre mosott foglya 
 
A daliás vaspegazus szárnya, válla 
Ma csak mérföldeket vacsorázna 
Barázdákat számol éber pillantása. 
Ki jönni akar, menni fog, (ugye?) 
sosincs maradása! 
 
Mezők, szántóföldek alant zöldre törve 
S én a tiéd vagyok itt a gépbe töltve. 
Fáradt kerozin kering zörögve. 
Le kell szállnod! Ezt hörögte. 
 
A reptéren veszített sötét kabátban. 
Egy fotonnyi angyalt sem találtam. 
Pedig acélimák jártak fent az égen, olyan szépen. 
Szenteltessék meg. Ha egyszer hazatértem. 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu