Hitpercek
Ferenc pápa
Ferenc pápa a válságövezetekben fogva tartott túszok kiszabadítását sürgette
Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
    Vatikánváros, 2015. július 26., vasárnap (MTI) - Ferenc pápa sürgette a helyi és a nemzetközi hatóságokat, hogy lépjenek fel a háborús övezetekben elrabolt személyek szabadon engedése érdekében.
 
    A római Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében Ferenc pápa név szerint Paolo Dall’Oglio olasz jezsuita atyát említette meg, akit 2013-ban raboltak el Szíriában és azóta nincsen róla hír. Az olasz hatóságok feltételezései szerint a katolikus pap még életben van, fogságban tartják az őt túszul ejtő fegyveresek. 
    Az egyházfő a szintén túszul ejtett ortodox püspökök szabadon engedését is sürgette, valamint mindazokét, akiket a konfliktus sújtotta országokban elraboltak. Líbiában például július 19-én négy olaszt ejtettek túszul, egy építőipari vállalat mérnökeit. 
    Ferenc pápa délben a pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakában egy fiatal lánnyal és fiúval közösen jelent meg, és egy táblagépen elsőként regisztrálta magát a 2016-ban Krakkóban rendezendő Ifjúsági Világtalálkozóra. 
    A pápa arra is emlékeztetett, hogy az egyház július 26-án ünnepli Szűz Mária szüleinek, vagyis Jézus nagyszüleinek, Szent Annának és Szent Joakimnak a napját. Ferenc pápa felszólítására a Szent Péter téren levők megtapsolták a világ összes nagyszülőjét. 
 
 
Forrás:MTI 2015. július 26., vasárnap 14:40 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu