Technika
Putyin új csodafegyvere
Először közöltek képet az új orosz Armata harckocsiról
Moszkva, 2015. április 21., kedd (MTI) - Először közölt fotót az új fejlesztésű orosz T-14 Armata harckocsiról honlapján az orosz védelmi minisztérium - jelentette kedden a RIA Novosztyi állami hírügynökség.
 

 
    Ez a tankot szánják az orosz szárazföldi haderő fő harckocsijának. A védelmi tárca abból az alkalomból adott közre képeket róla, hogy a május 9-i győzelem napi parádén Moszkvában ezt az új technikát is felvonultatják.
    Az orosz sajtó 2012 elején számolt be arról, hogy Oroszország 2013-ra kifejleszti új, Armata típusú harckocsijának mintapéldányát, két évre rá pedig megkezdődik a sorozatgyártás és hadrendbe állítás.
    Az Uralvagonzavod vállalat által kifejlesztett harckocsiról annyit tudni, hogy merőben új taktikai-műszaki adottságai vannak, elődeihez képest más benne a harckocsizók elhelyezése és fejlettebb a lőszeradagolás. Az Armata automatikus lőszeradagolójában 32 különféle rendeltetésű lövedék fér el, és haladás közben is tud tüzelni.
    Az orosz honvédelmi minisztérium honlapja szerint tíz T-14-es harckocsit láthat majd a közönség a második világháborús győzelem 70. évfordulója alkalmából tartandó moszkvai katonai parádén, amelyen 15 ezer ember vonul fel, 190 katonai jármű és 150 harci repülőgép lesz látható.
    A védelmi tárca interaktív honlapján megtekinthető, hogy május 9-én Oroszország mely városaiban milyen harci technika vonul fel.
    A Stern német magazin korábban azt írta, hogy az Armata az orosz hadiipar első nagy megvalósult fejlesztése a Szovjetunió szétesése óta.


 
Forrás:MTI 2015. április 21., kedd 18:28 


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu