Hitpercek
Pápa
a katolikusoknak nem kell úgy a szaporodniuk, mint "a nyulaknak"
2015. január 20., kedd (MTI/AP) – Ferenc pápa szigorúan ragaszkodik az egyház fogamzásgátlást tiltó tanításához, ugyanakkor hétfőn kijelentette, hogy a katolikusoknak nem kell úgy szaporodniuk, mint "a nyulaknak", és a "felelősségteljes gyermekvállalásra" kell hagyatkozniuk".
 
    A Fülöp-szigetekről hazatérőben a katolikus egyházfő a repülőgépen újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: számos, az egyház által is elfogadott módszer létezik a születésszabályozásra. Fontosnak nevezte azonban, hogy külső intézmény ne erőltesse rájuk nézeteit a születendő gyermekek számának a szabályozásáról, és bírálta a fejlődő világ "ideológiai gyarmatosítását".
    Főként afrikai püspökök panaszkodtak régóta arra, hogy szervezetek, intézmények, egyes nemzetek egyre inkább rákényszerítik a fejlődő világra, gyakran a fejlesztési segély feltételeként, a születésszabályozásnak és a homoszexuálisok jogainak nyugati eszméit. 
    "Mindenkinek meg kell őriznie az önazonosságát, anélkül, hogy ideológiailag gyarmatosítanák" – hangoztatta a katolikus egyházfő.
    Utazása alatt a pápa a leghatározottabban a védelmébe vette az 1968-ban kiadott, a mesterséges születésszabályozást ellenző Humanae Vitae enciklikát. A többnyire konzervatív egyesült államokbeli püspökök nyelvezetét idéző megfogalmazásban óvott a család elleni "ártalmas támadásoktól", az azonos neműek közti házasságra utalva, és hangsúlyozta, hogy "az életre való nyitottság a házasság szentségének feltétele".
    Hozzátette egyszersmind, hogy nem igaz, hogy a jó katolikusok "olyanok, mint a nyulak". Épp ellenkezőleg, a "felelősségteljes gyermekvállalás" megköveteli, hogy a szülők szabályozzák gyermekeik megszületését, és ennek módjaira vannak egyházi tanítások. Példaként annak a nőnek az esetét említette, aki hét császármetszés után nyolcadik gyermekével is állapotos lett.
    "Ez felelőtlenség!" – jegyezte meg Ferenc pápa. A nő érvelhet azzal, hogy bíznia kell Istenben. Isten azonban megteremti annak módját, hogy felelősen viselkedjünk" – tette hozzá.
    A katolikus egyházfő emlékeztetett arra, hogy több megengedett módja is van a születésszabályozásnak, utalva a női ciklus megfigyelésén alapuló természetes családtervezésre.
     
 
Forrás:MTI 2015. január 20., kedd 9:49 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu