Kultur
Szeretem Miskolcot irodalmi pályázat
Kühne Katalin,Csehik Edit felnőtt megosztott 4.hely















Kühne Katalin: Kötődöm Miskolchoz
 
A Bükk számomra a legkedvesebb táj, ott élek a hegyek aljában. Ha kitárom ablakomat, a smaragd erdők karéját láthatom. Máshol nem is tudnék lakni, a hegy mindennap más és más színekkel örvendeztet meg. Sok-sok kirándulás emléke villan fel, Édesapa vezetésével gyalogoltunk fel a fennsíkra, később kis családommal, barátainkkal jártuk a rengeteget. A Bükk vadregényes tájain bóklásztunk unokatestvéreinkkel, találkozókat évente tartottunk, ilyenkor 40-50 rokon vett részt, a pár hónapos csecsemőtől a kilencven évesig. Andor nagyapám és testvére, Adolf alapították a Bükk Egyletet 1894-ben, tiszteletükre utakat neveztek el, ahol a kiterjedt család ünnepelte őket az avatásokon. A férjem erdőmérnök, édesapja emlékére forrást avattunk. A találkozók alkalmával  az idősebbek történeteket meséltek azokról a túrákról, amikor még mi sem éltünk. Az unokák csillogó szemmel hallgatták őket. Családunk tagjai nagyon összetartanak. Ha a mindennapokban nem is találkozunk gyakran, de ilyenkor bepótoljuk ezt. Gondolom, hogy amikor felnőnek a pici gyermekek, ők is ugyanígy összejönnek. Az erdők hercegei, a bükkfák fenségesen uralkodnak, a sziklákról távoli csúcsok tárulnak szemünk elé, szinte sólyomszárnyon repülünk, lelkünk felüdül a tiszta levegőben. Bársonyos fű közt gyopár, encián, gyöngyvirág, harangvirág, kökörcsin bólogat, madarak trilláznak, puha avarban vagy méteres hóban ballagunk őseink nyomában. Unokatestvéreim sível, mi szánkóval vagy gyalogosan jártuk télen is az erdőt, csodálatos volt a hófehér világ. Szilveszterkor a Látókőre mentünk, nézegettük a holdfényben a vadnyomokat, ott gyújtottunk éjfélkor csillagszórót, láthattuk a szemben lévő csúcsokat. Hajnalban a Szuszogón csúszkáltunk le a jeges meredeken. Nagy élmény volt, mint ahogy az is, amikor a nővéremmel jöttünk le a régi bobpályán, néha ugyan felborult a szánkónk, de nagyon élveztük.  
Andor és Adolf turistaszervező munkájának számos dokumentumát örököltük. Édesapám történelem-földrajz szakon végzett Szegeden. Kitűnő tanárai voltak, tőlük tanulta mindazt, amit egy jó pedagógusnak tudnia kell. Tanári pályája mellett gyakran tartott nagyjainkról beszédeket a TIT-ben, Avasi sétákat vezetett, Lillafüreden vetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadásokat tartott. Kutatott levéltárakban, könyvtárakban. Miskolc történelmi múltjáról, kulturális életéről, híres szülötteiről, a városunkban megforduló hírességekről, a Bükk-hegység kialakulásáról, földtörténeti korokról, régészeti leletekről. Életében nem jelentek meg írásai, csupán azok, amelyeket oktatási segédanyagként osztott meg tanártársaival. Doktorátust nem szerezhetett, de tudását átadta hallgatóinak, tanítványai ma is emlegetik. Szülei, testvérei túráiról krónikák, versek, fotók emlékeznek. Az értékek megbecsülésére, őrzésére tőlük kaptam indíttatást. Hagyatékukból eddig két kötetet szerkesztettem, a harmadik kiadásra vár. Elődeim derűs, kedves, szeretetteljes lényüket a természet iránti imádatuknak köszönhetik. Hosszú életük hét évtizede alatt minden vasárnapot túrával szenteltek meg. A távolabb élő unokatestvérek is ideutaztak, hogy kedves Bükkjükben kirándulhassanak. Nővéremék szinte minden szabadságukat erre áldozták, sok szép útra, együtt töltött napra emlékszem. Gyermekeinkkel, unokáinkkal mi is gyakran túrázunk, az elődök adták a jó példát. Keresztlányomat  már pici korában is elvittük nagy túrákra. Amikor éreztük, hogy kezd fáradni, akkor kitaláltuk, hogyan lehet arra ösztönözni, hogy tovább gyalogoljon. Azt játszottuk, hogy ki látja meg hamarabb a turistajelzést a fákon. Így eltereltük figyelmét arról, hogy még félórát kell megtenni ahhoz, hogy feljussunk a fennsíkra. Szinte szaladva tettük meg ezt az utat. Ott elénk tárult a Nagymező,  a tebrekkel teli gyönyörű táj. A teber alján – augusztusban -  hó fehérlett. Fenyők ölelésében a mező csodás virágszőnyegén pihenhettünk meg. Elborított a nyár minden szépsége, a nap forró tüze, az illatok, színek kavalkádja. Messzebb a ménest is láttuk. A szépséges lovak ott futkároztak szabadon, vidáman. Ahogy közelebb értünk hozzájuk, nem zavartuk meg őket, továbbra is ők birtokolták a  teret.  Azóta is gyakran gondolok ezekre a zeneiséggel teli finom mozdulatokra. Szarvasbőgésre édesapa gyakran vitte a tanítványait, vagy a közeli barátokat. Ilyenkor mi gyerekek is elkísérhettük őket. Az első ilyen alkalommal nagyon élveztem, hogy a sötét éjszakában barangolunk, felettünk a csillagok és a Hold világít csak,  az ösvényen tapogatózva megyünk, körülöttünk a szél zúgatja a fákat. Addig még csak nappal láttam az erdőt, ez az éjszakai kirándulás különleges élmény volt. Távolból időnként felhangzott a bikák  hangja, akkor megálltunk, és csendben maradtunk. Egyszer Szentlélek közelében figyeltük a szarvasokat, egészen közel jöttek a bikák, szinte mellettünk szólongatták egymást. A másik szép emlékem Bükkszentkereszthez kötődik, a Lófő-tisztásra sétáltunk ki éjjel. A kis házban sógorommal hallgattuk a vadászkürtöt, amin a bátyja csodás dallamokat fújt. Egész napos utakon bejártuk a Bükk minden részét, kora reggel indultunk a kisvonattal, este, jóleső fáradsággal tértünk haza. Gyermekeink, unokáink is sokszor jöttek velünk, ismerkedtek az erdővel, a fákkal, vadnyomokkal. Csokrot kötöttek mezei virágból, megálltak egy bogár, vagy gyík mellett, lepkét kergettek, közben hallgatták a madarak trilláit. 
A környéken is gyakran sétáltunk, vittük vendégeinket a diósgyőri várba, Tapolcára, Lillafüredre, az avasi függőkertekhez, a borpincékhez. Ilyenkor mindig felhívtuk figyelmüket a nevezetességekre. Büszke vagyok színházunkra, a művészeti életre, a múzeumokban őrzött tárgyakra, a templomok kincseire, híres épületekre, szobrokra. Gyermekkorom kedves emlékei ezek a séták, büszkén vallottam magamat miskolcinak abban az időben is, amikor mások sáros, piszkos városnak titulálták azt. Koncerteken, tárlatokon, színházi estéken, később a filmklubokban, könyvbemutatókon,  ma már fesztiválokon veszünk részt barátainkkal. Könyvtárosként igyekeztünk olyan írókat, művészeket hívni kis hazánkból  és a határon túlról is, akiket nagy figyelemmel hallgattak olvasóink. Teret adtunk a helyi művészek, óvodások, iskolások bemutatkozásának is. Megismertettük velük vetélkedők, rendkívüli történelemórák alkalmával a helyi nagyságokat, múltunkat. Kortárs írók, képzőművészek, történészek, zeneművészek tették színessé programjainkat. Részt vettünk nagy városi rendezvényeken is, az egyetemisták, középiskolások szívesen jártak hozzánk. A lakótelepen élők nyugdíjasai közül sokan barátaink lettek, a kismamák hozták óvodás gyermekeiket, szinte nálunk nőttek fel. Amikor később gyermekük született, ők is rendszeres látogatóink lettek. Büszke vagyok azokra a társakra, intézményekre, akik ebben részt vettek, és Miskolc hírnevét erősítették. Kamaszkoromban az egyetemre jártunk táncolni, az ott tanuló külföldiek közt sokféle nemzetiséggel találkoztunk. Ma már az operafesztiválon, a kocsonyafesztiválon, az orgonahangversenyeken hallhatunk sokféle idegen szót. Szebb lett a főutca, sok szép közösségi tér alakult, felépült a Művészetek Háza, a Zenepalota, az egyetem új épülettel gyarapodott, a vár rekonstrukciója elkezdődött. Építészeink terveket szőnek, szeretnék, ha a történelmi Avas mielőbb megújulna, és a Bükkbe, környékünkre látogatókat számos szálloda várja majd. Remélem, megérem még azt, hogy nyaranta a város több pontján lesz olyan terasz, ahol a városunkba látogatók, az iskolából, vagy munkából hazatérők megpihenhessenek, elbeszélgessenek egymással. Mert az tükrözi leginkább egy város szellemi életét, ha pezsgő élet zajlik a kulturális intézményekben, és az utcákon is, nem csak fesztiválok idején, hanem a hétköznapokon is. Hiszek abban, hogy így lesz! 

Hirdetés
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Társasjátékok mindenkinek, hihetetlen árakon !

Ha nyerni szeretne, katt a sorsolásért !!!
 
 
Csehik Edit: Miskolci villan(t)ások
 
Erzsébet (ma Semmelweis) Kórház
Síró kislány. Az üvegfalon túl anyu. A gyerek nem hallja a szavakat, de kitalálja:
- Hamarosan meggyógyulsz, és otthon leszel. Várunk!
Széchenyi utca, Napsugár cukrászda
- Anyuuuuu, veszünk gesztenyepürét?
- Majd, ha végeztünk a vásárlással, és lesz idő. Tudod, hogy a 2. 50-es vonatot el kell érnünk.
- Akkor siessünk, nem is vagyok már fáradt.
Szemere kert, Palóczy utcai lánykollégium
- Nézd, ott van! Az a magas srác!
- Melyik? Mind magas.
- A szőke. Hát eljött. Azt mondta, minden nap odalent fog várni. Gondolod, hogy lemenjek hozzá?
- Naná, hogy lemész! Kapd össze magad, még van egy óra a szilenciumig. Gyere, segítek ruhát választani, és majd integetek az ablakból. Ne felejts el felnézni, és ha valamelyik haverja facér, én itt vagyok, ok?
Tapolca
- Te vagy a legédesebb lány, akit valaha ismertem – kezdte zavartan a fiú.
- Olyan sokat ismertél? - évődött a lány.
- Talán nem olyan sokat, de téged szeretlek – válaszolta, és mohón a lány ajkára hajolt.
Luther-udvar
- Ez jó helynek látszik. Senki nem jár errefelé – motyogta csók közben a fiú.
- Neeee, mégiscsak egy templom van itt – húzódott el a lány.
- Akkor menjünk az Avasra! – erősködött tovább a fiú.
- Még tanulnom kell. Tudod, hogy jövőre szeretnék egyetemre vagy főiskolára menni.
- Persze, megint a régi nóta. Elmész, és elfelejtesz. Találsz magadnak egy diplomás muksót, és a csóró már nem is kell.
- Most miért mondasz ilyeneket? Értsd meg, hogy még tanulni akarok! Vagy elfogadod, vagy vége.
- Kérlek, ne menj!
- Mindenképp megyek.
- Ezt még egyszer megbánod, de akkor már késő lesz…
Tiszai pályaudvar
- Alig várom, hogy induljunk! Eger sokkal jobb hely.
- Biztosan. Én is várom, de azért rossz elmenni. Annyi minden köt ide. Még el sem mentem, s már arra gondolok, amikor visszatérek.
- Ne hülyéskedj már! Mit sajnálod annyira? Unalmas, koszos iparváros!
- Igen, de mégis…
Lillafüred
- Jó ötlet volt idejönni. Már nem is emlékeztem, milyen érzés a kisvonaton utazni.
- Vegyünk lángost, mit szólsz?
- Ki nem hagynám! Lesz mit legyalogolni legalább, amíg a vízeséshez érünk.
- Ugyan már, inkább csónakázzunk egyet!
- Előbb nosztalgiázom József Attilával.
- Te menthetetlen vagy!
- Inkább az, mint hűtlen!
 
 
Deák tér
- Picúúúúúr! Itt ez a kicsi és kerek. Szeretném az ujjadra húzni. És kis Picúrt is akarnék, akinek barna szeme van, és rád hasonlít. Igent mondasz?
- Igeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeen!
Petőfi utca, házasságkötő terem
Buda Ferenc: Ne rejtőzz el...
"Ne rejtőzz el, úgyis látlak.
Rád csukom a szempillámat,
Benn zörömbölsz a szívemben,
S elsimulsz a tenyeremben.
S elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvízen a verőfény.
Nagyon jó vagy,
Jó meleg vagy.
Nagyon jó így, ha velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
S öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám...
Szólok a szemednek.
Ne fuss el!
Nagyon szeretlek".
Erzsébet tér
- Anya, a galambos térre megyünk? – kérdezte a fiúcska.
- Igen, kicsim. Megetetjük a galambokat, amíg a bátyád az uszodában lesz.
- Jaj de jó! És én mikor fogok úszni? – kérdezett tovább a gyermek.
- Majd, ha egy kicsit nagyobb leszel. Olyan, mint a testvéred – simogatta meg lágyan gyermekei fejét az édesanya.
Dózsa György utca, Városi Bíróság
… a felek között létrejött házasságot az … évi .... tc. … §-ának értelmében a bíróság ezennel felbontja, és a gyermekek láthatásáról az alábbiak szerint rendelkezik…
Bükk, Ómassa
- Jó volt ez a kirándulás, ugye, apa?
- Nagyszerű volt.
- Jöhetnél hozzájuk gyakrabban – suttogja fojtottan a gyerek anyja.
- Ne zsarolj a gyerekekkel, mondtam már.
Déryné utca, étterem
- És most igyunk a ballagók egészségére!
- A ballagókra és a Diósgyőrre! Csak a Diósgyőr, csak a Diósgyőr…
Hősök tere
- Kedves leendő idegenvezetők! Ma végigvesszük a Kocsonyafesztivál idejére tervezett városnézés útvonalát. Itt lesz a találkozási pont. Ti mit javasoltok?
- Színház, Széchenyi utca, Városház tér…
- Virágóra, Avas, napóra…
- Sötétkapu, villanyrendőr, Szinva terasz…
- Mancs is legyen benne!
- Én elmondom a béka történetét!
- Az Operafesztiválról szívesen beszélek.
- Bató Esztert se hagyjuk ki!
- Ok, ok. Akkor vegyük sorra! Lesz három gyerekcsoport és….
 
Kandia köz
- Mit szólnál, kedves, egy kézmelengető gesztenyéhez? – kérdezte az ősz halántékú úr, és gyöngéden átölelte párja vállát, amint araszoltak előre a tömegben.
- Itt az ideje, hogy megkóstoljam. Rád vártam ezzel is – nézett fel csillogó szemekkel az asszony.
- Jól van, kedves, de előbb szeretnék mutatni valamit. Menjünk kicsit arrébb! – szólt a férfi, majd keresgélni kezdett a zsebében.
- Mire készülsz, édesem? Tudod, hogy én már soha többé nem…
- Cssssss!
- Ugye nem… istenem… a fűtésszámlát is alig tudjuk kifizetni.
- Egy lakatra azért még futja – mosolygott huncutul tovább a férfi. - Gyere, kincsem, tegyük föl a hídra, most épp nincs ott senki.
- Te vééééénséges véééééén bolond – nyújtotta el a szót az asszony, de a keze a férfié után nyúlt, szeretettel ráfonódott, ajkát röpke csókra nyújtotta, majd mindketten nehézkes léptekkel a „szerelmesek hídjához” sétáltak.
 


















További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu