Technika
Padlófűtés az ókorban
Padlófűtéses római-kori házat tártak fel Törökországban
Budapest, 2014. november 28., péntek (MTI) - Padlófűtéses római-kori házat tártak fel Törökország déli részén, az ókori Piszidia városában. A ház nemcsak padlófűtéssel, hanem folyóvízzel és szennyvízelvezető rendszerrel is rendelkezett.     
 
    A kétemeletes házban volt szauna és fürdő is, a padlót pedig kályha segítségével fűtötték - mondta el Mehmet Özhanli, a feltárás vezetője.
    A kétezer négyzetméteres házat tavaly fedezték fel a Piszidia városában folyó feltárások alkalmával. A település a korai kereszténység egyik fontos központja volt. A régészek szerint az épületet Kr.e. 25-ben emelték, és tipikus anatóliai háznak tűnik - olvasható a Hürriyet török napilap angol nyelvű honlapján.
    Özhanli szerint a városban való elhelyezkedése alapján a ház eredetileg egy gazdag vagy előkelő származású római tulajdona lehetett, és egészen a 11. századig használták.
    "Nincs több konkrét információnk, de tudjuk, hogy az épület több különböző civilizációból származó lakónak is otthont adott az évszázadok alatt" - mondta a régész.
    A nyomok alapján úgy tűnik, hogy a házat egyszer felégették. A régészek a leégett réteg maradványai alatt keresztény témájú márványra festett képeket találtak, ami arra utalhat, hogy a házat leginkább a 4. században használták. Özhanli szerint a legvalószínűbb, hogy a házat a 8. századi arab betörések egyike alatt gyújthatták fel.
 
http://www.hurriyetdailynews.com/ancient-house-with-floor-heating-unearthed-in-southern-turkey.aspx?pageID=238&nID=74800&NewsCatID=375
 
 
 
 
Forrás:MTI 2014. november 28., péntek 15:27 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu