Hitpercek
Ferenc pápa
az egyház hallja meg saját kora szavát
Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
    Vatikánváros, 2014. október 4., szombat (MTI) - A mai egyház és család szerepéről beszélt Ferenc pápa szombat este a római Szent Péter téren a püspöki szinódust megelőző imavirrasztáson.
 


    Nyolcvanezres tömeg töltötte meg a Szent Péter teret, amelyet az emberek kezében levő mécsesek világítottak meg.
    A Vatikánban vasárnap kezdődő, és a családról szóló püspöki szinódus sikeréért tartott virrasztást az olasz püspöki kar (Cei) hirdette meg.  Jelen voltak a szinóduson részt vevő püspökök, valamint azok a házaspárok is, amelyek tagjai szintén felszólalnak majd a szinóduson. 
    Ferenc pápa az imavirrasztáson tartott beszédében kijelentette, azért a családot helyezte pápasága első szinódusának középpontjába, mivel a "család a mai napig emberségre tanít, és elengedhetetlen szerepe van az igazságos és szolidáris társadalom megteremtésében".
    Ferenc pápa a szinódus püspökeihez fordulva azt kérte tőlük, legyenek képesek meghallgatni a másikat, hogy a szinódust az "őszinte, nyitott és testvéri" párbeszéd vezesse.
    "Az egyház tartsa oda a fülét, és hallja meg saját kora szívverését. Az egyház érezze a mai embert, ennek örömeit, reményeit, fájdalmát" - fogalmazott a pápa.
    A szinódust a Ferenc pápa által a Szent Péter téren vasárnap pontifikált szentmise nyitja meg. A püspökök tanácskozása hétfőn kezdődik és október 19-ig tart.
 
 
 
 
Forrás:MTI 2014. október 4., szombat 20:26 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu