Kultur
Miskolc
Színházünnep Miskolcon
Miskolc, 2014. szeptember 3., szerda (MTI) - Színházünnep elnevezéssel tart egész napos rendezvényt vasárnap a Miskolci Nemzeti Színház. Kiss Csaba igazgató szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: 1857. szeptember 3-án nyílt meg mai helyén a teátrum, erre is emlékezve közös ünneplésre hívják az érdeklődőket.
 

    A program a színház zenekarának ébresztőjével kezdődik, amit a "Nagy Leleplezés" követ: felavatják az épület új homlokzati arculatát.
    A Nagyszínház első emeleti kistermében a Kaffka Margit Általános Iskola tanulóinak munkáiból kiállítás nyílik; a diákok "fiatalos megközelítésben" jelenítik meg Makrancos Kata történetét, képregényben dolgozták fel Shakespeare komédiáját.
    Mindeközben - a tervek szerint - a szabadban folytatódik a zenés program, a színház énekkara swingelő kórussá alakul.     Bemutatkoznak az új társulati tagok is, a Miskolci Balett új táncosai, valamint a fiatal, gyakorlati idejüket töltő színészek, akik rögtönzésekkel készülnek. Déltől a színház hat rendezője 10-10 percben, "élő műsorfüzetként" mutatja be az évadot.
    A színházünnepen a gyermekeket is sokféle program várja, lesz fotóparaván, arcfestés, jelmezjáték és tánctanulás is.
    A nézők vasárnap este kedvezményes árú jegyekkel tekinthetik meg a múlt év sikeres előadásait.
    A mai Magyarország területén a miskolci volt az első kőszínház, 1823-ban nyílt meg, ám az épület 1843-ban leégett. A miskolciak szinte azonnal elhatározták a színház újjáépítését, ez 1847-ben kezdődött meg, az új épületet az építkezés megkezdésének 10. évfordulóján, 1857. szeptember 3-án nyitották meg Vörösmarty Mihály: Marót bán című darabjával.
 
 
 
 
Forrás:MTI 2014. szeptember 3., szerda 17:05 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu