Auto
Rába
Tűzoltóautókat gyárt a Rába a Volvóval
Budapest, 2014. augusztus 4., hétfő (MTI) - A Volvo Group Governmental Sales (VGGS) tűzoltójárművek összeszereléséről állapodott meg a Rábával - közölte a Rába Nyrt. hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
 
    A közlemény szerint a járművek Rába márkanév alatt kerülnek forgalomba. A futóművek és felfüggesztések a Rába saját gyártásában készülnek, míg a gépjárműfecskendőt (tartály és szivattyú) egy másik magyarországi cég szállítja.
    A Renault Trucks Defense (RTD) a négy ajtós, 6 illetve 7 üléses járműfülkét és az alváz komponenseit szállítja majd a Rábának.
    A Rába Nyrt. közölte: az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sikeresen tesztelte a már átadott prototípust.
    A három évre kötött keretszerződést a VGSS részéről Stefano Chmielewski, a RTD vezérigazgatója és Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója, illetve Torma János, a Rába Jármű Kft. ügyvezető igazgatója írta alá - áll a közleményben.
    A Rába Járműipari Holding Nyrt. tavaly 12,1 százalékkal, 47,5 milliárd forintra növelte árbevételét. A Rába Csoport üzemi eredménye 3,281 milliárd forintot tett ki 2013-ban, szemben az egy évvel korábbi 1,134 milliárd forinttal.
 
 
 
 
Forrás:MTI 2014. augusztus 4., hétfő 13:15 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu