Kultur
Amy Winehouse nyomdokain
Második albumát dobja piacra a néhai Amy Winehouse édesapja
London, 2014. július 29., kedd (MTI) - Második albumát dobja piacra szeptemberben Mitch Winehouse, a három éve tragikus körülmények között elhunyt világhírű brit énekesnő, Amy Winehouse édesapja, aki annak idején lányával együtt válogatta össze a hamarosan megjelenő album anyagát.
 


    Mitch a 2011-ben megjelent Rush of Love című debütáló lemezének összeállításához is segítségül hívta lányát. A But Beautiful című korongon, amely szeptember 29-én kerül a lemezboltok polcaira, olyan számok sorakoznak, amelyek nem fértek fel a három évvel ezelőtti albumra.
    Az új lemezből származó bevételeket a drog- és alkoholfüggőséggel küzdő fiatalok segítésére létrehozott Amy Winehouse Alapítvány támogatására fordítják - olvasható a The Independent című brit napilap online kiadásában.
    "Olyasvalami ez, amely kapcsolatban áll Amy emlékével és segít, hogy pénzt gyűjtsünk valamire, amiben hiszünk" - fogalmazott Mitch Winehouse, akinek gyermekkora saját elmondása szerint dzsessztől és Sinatrától volt hangos. Hozzátette, az, hogy saját zenét készíthet, közelebb viszi őt lányához, aki 27 évesen halt meg 2011 júliusában. A souldíva halálát alkoholmérgezés okozta.
    "Nagyszerű érzés, hogy kiállhatok és énekelhetek, olyasmi ez, amit nagyon szeretek csinálni. Úgy érzem, hogy amikor kint állok a színpadon, akkor Amy is velem van" - mondta az énekes. 
http://www.independent.co.uk/arts-entertainment/music/mitch-winehouse-releases-second-album-inspired-by-his-daughter-amy-9634637.html
 
 
 
Forrás:MTI 2014. július 29., kedd 20:21 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu