Hitpercek
Ferenc pápa
ma nincs kevesebb keresztény vértanú, mint Néró császár idején
Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
    Vatikánváros, 2014. június 30., hétfő (MTI) - A modern keresztényüldözésről beszélt hétfőn Ferenc pápa, aki szerint ma nem halnak kevesebben mártírhalált hitükért, mint a keresztényüldözések első évszázadaiban.
 
    A vatikáni Szent Márta-házban bemutatott szentmise homíliájában Ferenc pápa kijelentette: ma is számos keresztény áldozza fel életét hitéért. 
    Az egyházfő Péter és Pál apostol június 29-i ünnepére emlékeztetve megjegyezte, hogy nagyon sok keresztényt üldöztek Néró idején, de “ma sincsenek kevesebben”.
    A róla elnevezett római bazilika alatt eltemetett Szent Pétert és Szent Pált is 64-ben, Néró császár uralkodása (54-68) idején ölték meg. Néró volt az első római császár, aki elrendelte a keresztények üldözését. Péter apostolt a Szent Péter bazilika helyén álló római circusban feszítették keresztre fejjel lefelé, Szent Pált pedig lefejezték.  
    Ferenc pápa hozzátette, korunkban többen tesznek tanúságtételt hitük mellett, több a keresztény mártír, mint a kereszténység elején. Kijelentette, a vértanúk kiontott vére számos kis egyház magját ülteti el. Az egyházfő kiemelte a közel-keleti keresztények által elszenvedett üldöztetést. Ugyanakkor megjegyezte, hogy vannak keresztények, akiket “elegáns módon, fehér kesztyűvel kergetnek el: ez is üldözés”.   
    Ferenc pápa tavalyi megválasztása óta gyakran ismétli azt a kijelentését, miszerint kétezer év elteltével sem csökkent a keresztények üldözése, sőt erősebb, mint valaha volt.
 
 
Forrás:MTI 2014. június 30., hétfő 18:18 


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu