Sport
Miskolc
Multifunkcionális stadion épül Diósgyőrben
A disósgyőri stadion 2014. június 6-án. Multifunkcionális stadion épül Diósgyőrben a jelenlegi helyén, a 4,5 milliárd forintos beruházást a központi költségvetésből fedezik. MTI Fotó: Vajda János


 
    Miskolc, 2014. június 6., péntek (MTI) - Multifunkcionális stadion épül Diósgyőrben a jelenlegi helyén, a 4,5 milliárd forintos beruházást a központi költségvetésből fedezik - jelentette be pénteken Vígh László kormánybiztos miskolci sajtótájékoztatóján.
 
    A 15 ezer fős, szükség esetén 20 ezer férőhelyesre bővíthető létesítmény az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 4-es licencének megfelelően épül, valamennyi ülőhely fedett lesz.
    Kriza Ákos, Miskolc polgármestere elmondta: a májusi labdarúgó Magyar Kupa-döntőben látni lehetett, hogy a várost "legnagyobb erővel a Diósgyőr mozgatja". Az új stadion építése egy hosszú, adminisztratív folyamat végére tesz pontot, a "kormány egyértelműen támogatta" ezt a tervet, mert a legnagyobb vidéki szurkolótáborral a DVTK rendelkezik.
    Vígh László elmondta: az új stadion tervezése várhatóan már júliusban megkezdődik, a 12-14 hónaposra tervezett kivitelezés pedig a közbeszerzési eljárást követően indulhat meg, várhatóan a jövő év elején.
    A kormánybiztos megemlítette azt is, hogy megkezdődött további három stadion rekonstrukciójának előkészítése: a Szombathelyi Haladásé, a Budapest Honvédé és a Videotoné.


 
Szabó Tamás, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezetője (b), Kriza Ákos, Miskolc város polgármestere (k) és Vígh László kormánybiztos (j) együttműködési megállapodást írnak alá a diósgyőri stadionban tartott sajtótájékoztatón 2014. június 6-án. A tájékoztatón bejelentették, hogy multifunkcionális stadion épül Diósgyőrben a jelenlegi helyén, a 4,5 milliárd forintos beruházást a központi költségvetésből fedezik. A 15 ezer fős, szükség esetén 20 ezer férőhelyesre bővíthető létesítmény az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 4-es licencének megfelelően épül, valamennyi ülőhely fedett lesz. MTI Fotó: Vajda János
 
 
 
 
Forrás:MTI 2014. június 6., péntek 13:23 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu