Auto
Érkeznek a Google autói!
KONDÁS LÁSZLÓ2014. 05. 28. 13:34
Önmagát vezető autót fejlesztett ki a Google, amit tegnap mutattak be a nagyközönségnek.
A keresőóriás modellje az első számú úttörő lehet a sofőr nélküli autók piacán, azonban ezek elterjedésére még egy jódarabig várnunk kell. 


 
Ismét egy technológiai újítással rukkolt elő a Google, ami arról árulkodik, hogy nem lazsálnak a keresőóriás fejlesztői, és gőzerővel folyik a munka a háttérben. A Google a nemrégiben piacra dobott okosszemüvegei után most bejelentette, hogy egy önmagát vezető autót fejlesztett ki, ami egy gombnyomásra elviszi az utasokat a kívánt úticélra.
 
Az autó prototípusát Sergey Brin vezérigazgató mutatta be tegnap Kaliforniában. A kétüléses modellben se gázpedál, se fékpedál és kormány sincs, ami elsőre talán kissé riasztónak tűnhet. A jármű ezek helyett a beépített szenzoraira támaszkodik az irányítás során, amit az autó szoftvere vezérel. A vezérigazgató szerint az okos szoftvereknek köszönhetően az autó jóval biztonságosabb a hagyományos társainál. 
 
Ez annak is köszönhető, hogy a jármű extra biztonsági felszerelésekkel van ellátva. A hírek szerint a Google még idén elkezdi a járművek vezetővel történő tesztelését, amihet 100-200 darab tesztautót fog építeni. A modell maximális sebessége "csak" 25 mérföld óránként, ami a biztonságérzetet erősítheti. Az alacsony sebbeségnek köszönhető az is, hogy az eddigi tesztek során egyetlen baleset sem történt. 
 
Brin szerint a modellel az a céljuk, hogy elterjedjen az autózásnak ilyen formája, melynek révén biztonságosabbá váljanak az utak.  
 
A Google úttörőnek számít ezen a területen, azonban nem ez a vállalat az egyetlen, amely ilyen fejlesztésen dolgozik. A nagy autógyártók közül a Nissan, a General Motors és a Ford is megkezdte saját típusainak fejlesztését, és az előbbi kettő arra számít, hogy 2020-ra piacra dobja ilyen modelljeit.
 
Iparági szakértők szerint a következő két évtizedben egyre jobban elterjedhetnek az önmagukat vezető autók. 2035-ben már 11,8 millió darab ilyen jármű futkoshat majd az utakon, 2050-ben pedig szinte az összes autó sofőr nélküli lehet.
 
Természetesen nem várható, hogy akár már jövőre vezető nélküli autók ezreit fogjuk látni az utakon, azonban kétségtelen, hogy nagy lehetőségeket rejt a terület. Ezt pedig a Google és versenytársai is kihasználhatják. A vezető nélküli autók elterjedése a Google fontos bevételi forrásává válhat, ami biztosíthatja a keresőóriás további növekedését, melyből a részvényesek is profitálhatnak. 
  
 A Google részvényei részben az új autó hírének köszönhetően 2 százalékot tudtak menetelni a kedvező részvénypiaci hangulatban. Az árfolyam ezzel folytatni tudja emelkedését az elmúlt hetek korrekciója után, és április eleje óta nem látott szintekre került. 
 






Forrás:investor.hu 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu