Hitpercek
Vatikán
Bíborosi tanácskozások a Vatikánban
Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
    Vatikánváros, 2014. április 28., hétfő (MTI) - A kúria és az egyház reformjaival megbízott nyolc fős bíborosi tanács (C8), valamint az IOR vatikáni bankot felügyelő bíborosi testület is tanácskozást tartott hétfőn a Vatikánban.
 

    A C8-ak szokás szerint háromnapos tanácskozást tartanak. Az első, hétfői ülésen Ferenc pápa is részt vett - közölte a Vatikán. 
     Az Oscar Rodriguez Maradiaga hondurasi bíboros vezette testületet Ferenc pápa a megválasztása után egy hónappal, tavaly áprilisban hozta létre. A reformok kidolgozásával megbízott nyolc bíborosnak ez a negyedik vatikáni tanácskozása. Korábban tavaly októberben, decemberben és idén februárban ültek össze. 
    Hétfőn megtartotta első hivatalos ülését az IOR vatikáni bank működését felügyelő bíborosi bizottság is. A Santos Abril y Castello spanyol bíboros vezette bizottság tagjait Ferenc pápa idén februárban nevezte ki. Az IOR sorsáról az egyházfő az április 7-én kiadott dokumentummal döntött, amely szerint továbbra is egyházi pénzügyi intézet marad. 
    A L Osservatore Romano szentszéki napilap Twitter-fiókján megjelent információk szerint az IOR-t felügyelő bizottság "akciótervet" állított össze. Arról is határoztak, hogy a bizottság évente legalább háromszor összeül.    
    Az utóbbi napokban az olasz sajtóban túlzott költekezéssel vádolt Tarcisio Bertone bíboros, volt szentszéki államtitkár levelet közölt a hozzá tartozó északkelet-olaszországi Vercelli-Genova egyházmegye katolikus hetilapjaiban. Bertone bíboros ebben tagadta azokat a híreket, miszerint 700 négyzetméteres luxuslakást építtetett volna magának a Vatikánban.     Kijelentette, hogy vatikáni lakóhelye nem rendkívüli méretű és saját költségből állította helyre. Hozzátette: Ferenc pápa személyesen telefonált neki, s kifejezte szolidaritását az ellene indított médiahadjárat miatt.     
 
 
 
 
Forrás:MTI 2014. április 28., hétfő 17:38
 
 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu