Nobukta (versek)
Hét pillanat
Ocsenás Gábor

















Az ablak felületesen lehúzott redőnyének 
résein át, félig lehunyt szemeim csodálkozva
figyelték a sötét szoba vakítóan hófehér
mennyezetére kirajzolódó árnyakat, a fény
csodálatos játékát, az utcáról bevetített autók,
emberek árnyképeit, és ahogy szétfolynak a térben 
és időben, pillanatonként változva.
Az ágyad szélén hanyattfeküdve, a gyűrött lepedőn
hallgatásba burkolózva, néha rád is néztem lopva,
talán félve, hogy megtöröd a csendet, és elrontod a játékomat,
amit talán gyermekkoromban játszottam utoljára.
Te abban a végtelennek tűnő hosszú pillanatban
kicsit arrébb húzódtál, majd visszarántottál a jelenbe.
Az első gondolatod az volt, hogy Isten elengedte a kezed.
Másodszorra emésztetted magad hibáid, hibáink miatt.
Harmadszorra valami lelki megbékélés szerűséget emlegettél
és a változások szükségességét hangsúlyoztad.
Negyedszerre hamut szórtál a fejedre, és sírni kezdtél.
Az ötödiknél kértél egy papír zsebkendőt,
majd megitattad az egereket.
A hatodiknál felkeltél és a hálószoba öltöző asztalához ülve
kifestetted a szemed és egy kis rúzst is feltettél.
És a hetedik pillanatban mosolyogva mondtad:
- De azért szeretlek! 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu