Kultur

Kellene egy vers

Kellene egy vers az emberről.

Az emberről, aki oly sok támadás és hitetlenség között is ember marad.

Kellene egy vers a szépről, amit talán meg sem találunk soha. Ha pedig megtaláltuk, nem engedjük el.

Aztán kellene egy vers a másikról, aki a maga tökéletlenségében éppen kiegészít, egésszé tesz.

És kellene egy vers a párról, aki mer gyenge és erős lenni. Aki a párja mellett valahára maga tud lenni.

A vers szóljon a nehéz napokról, melyek szétpergetnek minket. De szóljon arról is, hogy a másik újraépítheti, összeillesztheti a megtört részeket.

De szóljon a napsütésről is, mert annak a legkönnyebb örülni.

Meséljen a felettünk lévő erőről, mely mellénk illeszti a másikat, s ráébreszt arra, hogy nem kell tovább keresni.

Kellene egy vers a hitről, mely bennünk lakozik, mely egymásban lakozik, mely magunkért, s a másikért él.

Kellene egy vers, ami nem mondja ki, nem rontja el megrozsdásodott szavakkal, miért is van szükségünk egymásra.

Egy vers.

Talán ez:

 

 

Kányádi Sándor: Felemás őszi ének

építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja

ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat nélküled
föl újra nem loboghat

nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok

már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak

 

 

Illés Adrienn 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu