Kultur
A költészet napja 
Politikai rendszereken felülemelkedik a költészet
Vári Fábián László kárpátaljai költő beszédet mond József Attila emléktáblájánál a magyar költészet napján tartott megemlékezésen Miskolc-Lillafüreden 2014. április 11-én. MTI Fotó: Vajda János
 


    Miskolc, 2014. április 11., péntek (MTI) - A költészet politikai rendszereken felülemelkedik, ezt bizonyítja az is, hogy 1964-től emlékezünk meg József Attila születésnapjáról, a magyar költészet napjáról - mondta Vári Fábián László kárpátaljai költő József Attila lillafüredi emléktáblájánál pénteken.
 
    A József Attila-díjas költő úgy fogalmazott: a magyar közéletben igazán ritka az, hogy ezzel mindenki egyetért, ennek a napnak a legfontosabb üzenete az, hogy József Attila mai is minden magyar ember számára egyaránt fontos.
    Bár a költészetet az utóbbi évtizedekben többször temették, ám a költészet meg tudott újulni, "jó ebben a rohanó világban megállni olykor, kézbe venni egy Radnótit, Pilinszkyt, Nagy László, Weöres Sándort, hogy a nagy mesterek gondolataiban megpihenjünk" - mondta Vári Fábián László annál a márványtáblánál, amely arra emlékeztetet, hogy 1933-ben József Attila a lillafüredi írótalálkozón írta a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versét, az Ódát.
    Csak a vers a fontos, amely szólhat bármiről, de azt a "líra arisztokratikus méltóságával tegye", adjon érzelmi többletet, üzenjen, keltsen visszhangokat, hogy az olvasó hetek múltán is érezze az újraolvasás kényszerét, legyen élmény a verssel való találkozás - tette hozzá, majd József Attilát idézve azt mondta: vers kell, hogy írassék!
    A megemlékezésen - amelynek résztvevői megkoszorúzták az emléktáblát és az ettől nem messze álló József Attila-szobrot - Kiss Gábor Miskolc alpolgármestere azt mondta: a költészet csupa szépség, a dal, a vers, a líra a világ szépségeit leíró alkotások, a költőt pedig nevezhetnénk a társadalom élő lelkiismeretének.
    A költő példát mutat a társadalomnak a teljességre való törekvéssel - tette hozzá, majd Illyés Gyula szavait idézte: "aki a versírást abba hagyja, az az igazmondást hagyja abba".

 
Koszorúk József Attila szobránál a magyar költészet napján tartott megemlékezésen Miskolc-Lillafüreden 2014. április 11-én. MTI Fotó: Vajda János
 
 

 
Forrás:MTI 2014. április 11., péntek 13:20 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu