Hitpercek
Ferenc Pápa
Ferenc pápa a nemzetközi nőkereskedelem egyik magyar áldozatával is találkozott
Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
    Vatikánváros, 2014. április 10., csütörtök (MTI) - Ferenc pápa a prostitúció rabságából kiszabadított négy nővel, köztük egy magyarral is találkozott csütörtökön a Vatikánban az emberkereskedelemről rendezett nemzetközi konferencián.
 
    A világ húsz állama rendőrségeinek képviselői tanácskoztak két napon át a Vatikánban a Ferenc pápa által "modern rabszolgaságnak" nevezett emberkereskedelemről.
    A vatikáni találkozót Vincent Gerard Nichols, Westminster érseke, az angliai és wales-i püspöki konferencia elnöke rendezte, aki egyben az emberkereskedelem felszámolásával foglalkozó nemzetközi szövetség elnöke is. A résztvevők között volt Sir Bernard Hogan-Howe, a Scotland Yard főparancsnoka, Alessandro Pansa olasz országos rendőrparancsnok, valamint John Olorunfemi Onaiyekan, a nigériai Abuja érseke és számos egyházi intézmény és szervezet, amely az emberkereskedelem áldozataival foglalkozik. 
    Ferenc pápa a csütörtökön véget ért konferencia résztvevőivel találkozva azt hangoztatta, az egész világot sújtó emberkereskedelem "az emberiség elleni bűncselekmény". Az egyházfő hozzátette: a hatóságok és az egyház közösen léphet fel a "kiszolgáltatott férfiak, nők és gyermekek kizsákmányolásával" szemben. A rendőrségek a törvény erejével, a humanitárius szervezetek és a hozzájuk hasonló munkát végző egyház az emberkereskedelem áldozatainak segítésével, ezek befogadásával és társadalmi felemelésével - fogalmazott Ferenc pápa.  
    Az egyházfő külön találkozott négy olyan nővel, aki a prostitúció-maffia hálójába került, majd innen nagy nehézségek árán kiszabadult. Ferenc pápa egy argentin, egy chilei, egy cseh és egy - Boglárka nevű - magyar nővel beszélgetett. 
    A konferencia nyilatkozattal zárult, amellyel a hatóságok és az egyház képviselői arra kötelezték el magukat, hogy megelőzéssel, pasztorációs gondozással és az áldozatok integrációjával fellépnek az emberkereskedelem ellen. Ferenc pápa a nemzetközi közösségtől egységes és hatékony stratégiát sürgetett az "embereket méltóságuktól megfosztó" emberkereskedelemmel szemben. 
 
 
 
Forrás:MTI 2014. április 10., csütörtök 17:35 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu