Hitpercek
Pápai áldás
Ferenc pápa áldását adta a Jónak lenni jó stábjának
Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója (j) mutatja Erdő Péter bíborostól (j) átvett, az MTVA Jónak lenni jó című műsora stábjának és a Katolikus Caritasnak szóló pápai áldást igazoló oklevelet a prímási palotában 2014. március 24-én, Écsy Gábor atya, a Katolikus Karitász országos igazgatója (b) és Siklósi Beatrix főszerkesztő, a Jónak lenni jó projektvezetője (b2) társaságában. MTI Fotó: Kovács Tamás
 
    Budapest, 2014. március 24., hétfő (MTI) - Ferenc pápa áldását adta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Jónak lenni jó című karitatív műsora stábjának, az áldást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek adta át hétfőn Budapesten, a prímási palotában.
 
    Az áldás szövege - amit Erdő Péter olvasott fel - szerint Ferenc pápa szívből adja apostoli áldását a Katolikus Karitász országos karitatív összefogásában együttműködők, valamint a magyar közszolgálati média munkatársai életére és munkájára.     Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója arról beszélt, hogy nagy meghatottsággal tartja kezében az áldást. Elmondta, hogy életében másodszor fordul elő, hogy az az intézmény, ahol dolgozik, pápai áldást kap, mert a Duna Televíziót, ahol pályafutását kezdte, II. János Pál pápa áldásával indították útjára. Úgy fogalmazott, a pápa "ismét észrevett bennünket". 
    Az MTVA megbízott vezérigazgatója beszédében megköszönte kollégái, kiváltképp Siklósi Beatrix főszerkesztő, a Jónak lenni jó projektvezetőjének munkáját. Mint mondta, "nem állunk meg, folytatjuk", amihez a pápai áldás újabb erőt ad.
    Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója emlékeztetett arra: a Jónak lenni jó adománygyűjtési kampány előkészítését október közepén kezdték meg. A mintegy másfél hónap alatt számos lehetőséget kaptak, amelyekben széles körben mutathatták be a rászorulók megsegítéséért végzett tevékenységüket - állapította meg.
    Kiemelte, nagy öröm volt számukra, hogy a munka során a közszolgálati média minden munkatársa "különös figyelemmel és érzékenységgel kapcsolódott be - akár csak egy-egy alkalommal is - mindennapjainkba és támogatottjaink sokszor igen nehéz körülmények közt zajló életébe".
    Écsy Gábor hangsúlyozta, hogy több rászoruló gyermek nagy álmát sikerült az MTVA munkatársainak köszönhetően valóra váltani. "Jövendő mikrobiológusok, sakkmesterek és sportolók kívánságai teljesülhettek, de fogyatékkal élő gyermekek számára is emlékezetes órákat szerezhettünk, amelyekről csillogó szemmel számoltak be a műsorban" - fogalmazott.
    Felhívta a figyelmet arra, a műsor közeledtével felkészültek az azonnali segélykérések megsokszorozódására is. Minden egyházmegyei karitászközpont félmillió forintos keretet kapott, amelyből élelmiszercsomagokat állítottak össze. Az adást követően több mint 1500 családnak tudtak még az ünnepek előtt segíteni.
    Ismertetése szerint a Jónak lenni jó kampány "igen szép eredménnyel zárult". A Szent Erzsébet napi gyűjtésből csaknem 80 millió forint gyűlt össze, amelyet a plébániai karitászcsoportok közvetlenül kaptak meg, a műsort követően pedig az adományokból, valamint a 1356-os adományvonalra érkező hívásokból további 46 millió forint gyűlt össze.
    Beszámolt arról: mintegy száz családnak segítettek krízistámogatással közüzemi tartozásaik rendezésében, gyógyszertámogatással, gyógyászati segédeszközök beszerzésével. Az adományoknak köszönhetően több családot tudtak nagyobb támogatásban részesíteni: építettek steril szobát egy leukémiás fiúnak, fürdőszobát egy sokgyermekes családnak, illetve kifizették egy súlyos beteg kislány orvosi vizsgálatát.
    Écsy Gábor közölte: bár a műsor lezárult, munkájuk azonban itt nem ér véget, mert keresniük kell továbbra is azokat a lehetőségeket, amelyek segítségükre lehetnek az elesettek, rászorulók támogatásában. A Jónak lenni jó kampány során megtapasztalt összefogás "megerősített minket abban, hogy a média segítsége nélkülözhetetlen e szolgálat széles körű ellátásában" - tette hozzá.
    Az eseményen megjelent mások mellett Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete.
    XIII. Leó pápa vezette be, hogy nevében a Pápai Alamizsnahivatal (Elemosineria Apostolica) áldást állíthat ki különböző alkalmakra. Kezdetben latinul készültek ezek a pergamen papírra kiállított áldások, amelyeket az érseki rangban lévő úgynevezett pápai elemosinarius ír alá. A II. vatikáni zsinat (1962-1965) után áttértek a nemzeti nyelvekre. 
    
 
 
 
Forrás:MTI 2014. március 24., hétfő 17:48 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu