Sport
Talmácsi Racing
Saját csapatot indított Talmácsi Gábor
Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyző, csapatfőnök (j), valamint Somosi Alexander (b) és Bódis Richárd, a Talmácsi Racing versenyzői a csapat budapesti bemutatkozó sajtótájékoztatóján 2014. március 21-én.MTI Fotó: Illyés Tibor


 
    Budapest, 2014. március 21., péntek (MTI) - Saját csapatot indított Talmácsi Gábor, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztese.
 
    A Talmácsi Racing pénteki bemutatkozó sajtótájékoztatóján elhangzott, idén a 19 éves Bódis Richárd a superbike-vb superstock 600-as kategóriájában, a 13 esztendős Somosi Alexander pedig a superbike-vb hivatalos utánpótlás sorozatának utolsó négy versenyén áll majd rajthoz.
    "Régi álmomat sikerült valóra váltanom saját csapatom elindításával" - mondta Talmácsi Gábor, s hozzátette, versenyzői pályafutása alatt szerzett tapasztalatait szeretné most a fiataloknak átadni.
    Saját visszatérésével kapcsolatban arról számolt be,  tavalyi súlyos sérülését követően változatlanul dolgozik azon, hogy újra versenyezhessen, s ezt már saját csapata színeiben tenné.
    "Egy hónapja volt az utolsó műtétem, de szükség van még 3-4 hónapra ahhoz, hogy egyértelműen lássuk, vissza tudok-e térni" - tette hozzá Talmácsi.
 
 
 
 
Forrás:MTI 2014. március 21., péntek 10:57 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu