Hitpercek
Ferenc Pápa
Ferenc pápa a maffia áldozataiért imádkozik egy római templomban
Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
    Róma, 2014. március 21., péntek (MTI) - Az olasz szervezett bűnözés által meggyilkolt emberek közül több mint 800 nevét olvasták fel péntek este a Vatikánnal szomszédos, Szent VII. Gergely pápáról elnevezett római templomban, ahol Ferenc pápa imádkozott a maffia áldozataiért azok családtagjaival közösen.
 
    Az olasz bűnszervezetek áldozatainak létszámát összesen több mint 15 ezerre becsülik.
    Ferenc pápa beszédében egyenesen a maffiaszervezetek tagjaihoz fordult. 
    "Arra kérlek benneteket, változtassatok életeteken, térjetek meg! (...) Térden állva kérlek erre titeket!" - mondta az egyházfő a maffiagyilkosságokban meghalt személyek családtagjai előtt. 
    A pápa hozzátette: a maffia tagjai nem lehetnek boldogok, mivel az általuk szerzett hatalmat és pénzt vér szennyezi be, és ezeket a bűnözők egyike sem viheti magával a túlvilágra. 
    "Térjetek meg! Még van rá időtök, hogy ne végezzétek a pokolban!" - hangoztatta Ferenc pápa, aki II. János Pál egykori szavait ismételte meg. A lengyel pápa 1993 májusában a szicíliai Agrigentóban tett látogatása során megtérésre szólította fel a maffiát, az egyházból való kiközösítéssel fenyegetve meg a maffia tagjait - egy évvel Giovanni Falcone szicíliai maffiaellenes ügyész és Pietro Borsellino bíró gyilkossága után. 
    Ferenc pápa, amikor megáldotta a maffia áldozatainak a családtagjait, azt a papi stólát vette a vállára, amelyet Don Peppe Diana, a nápolyi Casal del Principe papja viselt, akit 1994-ben gyilkolt meg a camorra bűnszervezete. 
    A maffia áldozatairól való pénteki megemlékezést Luigi Ciotti atya, a Libera olaszországi maffiaellenes mozgalom vezetője szervezte. Ciotti atya is beszédet tartott, azt hangsúlyozva, hogy a bűnszervezetek "túl sok embert fosztottak meg méltóságától és életétől". 
    Kijelentette: az egyház nem mindig fordított megfelelő figyelmet a maffia problémájára. "Túl sok hallgatás, óvatosság" kísérte a maffia halottait, akik között Ciotti atya a maffia által megölt 80 gyermekre is emlékeztetett. Megjegyezte, a maffia nem csak fegyverrel tud gyilkolni. Halált oszt például az a mérgező hulladék is, amellyel a maffia kereskedik. 
    Péntek este az áldozatok töredékrészének nevét olvasták fel: közöttük volt Falcone és Borsellino, valamint a 3 éves Domenico is, akit édesanyjával együtt kedden a dél-olaszországi Taranto közeli autósztrádán végeztek ki a maffia gyilkosai. Az áldozatok neveit többek között Gian Carlo Caselli egykori szicíliai maffiaellenes főügyész olvasta fel. Caselli az újságíróknak elmondta, a pápa szavai egyszerűnek tűnhetnek, de hatással lesznek a maffia tagjaira, akiknek többsége vallásos és ad arra, hogy az egyház elismerje őket. 
 
 
 
 
Forrás:MTI 2014. március 21., péntek 20:46 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu