Kultur
A nadrágos ember
2013 NOVEMBER 5 12:44 DU,Illusztráció: mayhemandmuse.com
A nadrágos ember a pesti személyről szállt le, úgy este hat óra körül.
Csak azért körül, mert Józsi bá’nak, aki épp arra szekerezett, nincsen órája, a pesti személyről meg nemigen szoktak leszállni errefelé, így csak annyi biztos, hogy a pesti személlyel, és hat óra körül volt, mert hát, a pesti személy az idő tájt szokott beszuszogni. Nadrágos embernek meg azért volt nadrágos, mert szép, hajtókás, élére vasalt nadrágot viselt, zakóját meg csak úgy, a karjára dobta. Errefelé a férfinép ilyesmit nem nagyon viselt. Na, nem nadrágot, hanem abból a vasalt fajtát. Cejg, kitérdelt kord, esetleg valami munkásnadrág, ilyesmi járta.
 
A nadrágos embernek volt egy hátizsákja, meg egy akkurátus vulkánfíber bőröndje, és tétován állongott az állomásfőnök kerekes kútja mellett. Józsi bá’ alapvetően rendes ember volt, hát meg is kérdezte, hogy tán a faluba-e? Mert éppen lehetett volna onnan elfele is, de hát este hatkor, az nem igen volt valószínű.
 
A nadrágos ember igen köszönte, ha bevinné, merthogy nemigen tudja még a járást. Józsi bá’, kiről tudjuk, hogy alapvetően rendes ember volt, helyet adott neki a bakon. Sokat nem beszélgettek, leginkább semmit se. Az öreg nem kérdezett, gondolta, majd elmondja a nadrágos ember, hogy mi járatban van, persze, csak, ha akarja. Az ilyenektől nem jó kérdezni. A végén még kiderül, hogy a banktól van, vagy a valamilyen hivatali ember, ne adj’ isten, hatóság, aztán kész a baj.
 
A nadrágos ember sem volt éppen szószátyár. Csak egyszer kérdezte az öreget, hogy hol lenne az a hely, ahonnan ilyen kései órán jó információkat tudna hozni. Hogy miről, azt nem mondta, így az öreg a Bagó Jani kocsmáját ajánlotta, mondván, ilyenkor mindenki ott van, aki számít. Aki meg nem, az meg a Serfőző Dodi csehójában rontja a levegőt, mert ez a kettő búfelejtő van a faluban, egyik az alvégen, másik a felvégen. Szokták így is mondani, hogy na, idesanyám, én most elmegyek lenek – vagy éppen, fater, ha keresnek, elmentem fönek.
 
A nadrágos ember szépen köszönte, invitálta is Józsi bá’t fizetségként valami nyakolajozásra, de az öreg kivételesen sietett, ellegyintette. Megígérte a sógornak, hogy ma még segít az újbor alá készíteni a hordókat, így nagy veszteség azért nem érte.
 
A nadrágos ember így hát egyedül nyitotta be a kocsmaajtót. Köszönt szép hangosan, kofferjét, hátizsákját a fal mellett álló padra dobta, magát meg a pulthoz támította. Fröccsöt kért, savanyút, arra állt rá a gigája. Közben kicsit nézgelődött, merre is, hogyan is folyik a szó, miféle népek élnek erre fele. Megakadt a szeme egy sűrű, vastag nyakú, domború homlokú fiatal férfin. Kicsit tovább nézte tán, mint kellett volna, mert a vastagnyakú rámordult: mit nézel, teee?!
 
De igazából mindegy is volt a válasz. Ha azt feleli, hogy semmit, már hörren is a szó: hát én semmi vagyok neked, teee?! Ha azt feleli, hogy nem is nézek, arra is kész a válasz: hát hazudok én, teee?! Mindegy, ebből bizony, így is, úgy is verekedés lesz. A jónép már félre is húzódott az útból, nagy rutinnal. Bagó Jani ugyan csitította, hogy: na, Bika, ne fújjál már annyira – Bika a ragadványneve volt, amúgy a keresztségben a jámbor Kozári Sándor nevet kapta, de verekedéskor mindig lesunyta a fejét, úgy öklelt ellenfele felé – de Sanyának aznap éppen verekedhetnékje volt. Reggel, etetéskor, a disznók felborították a vályút, délben megégette a száját a levessel, délután az Örzse se akart a kedvére tenni, pedig nagyon noszogatta a szénapajta felé, szóval, ez nem az ő napja volt. Gondolta, jön egy kicsit, lazít, erre itt van ez a nadrágos ember, és őt fixírozza. Azt ő meg nagyon nem szereti!
 
A nadrágos ember sejthetett valamit, avagy volt már némi kocsmai tapasztalata, mert ellépett a pulttól, hogy tere legyen, és csendesen visszakérdezett: keresed a bajt, fiam? Na, Bikának több se kellett, már lódult is előre, szokása szerint, leszegett fejjel. Jobb lett volna, ha nem teszi. A nadrágos ember ugyanis, az utolsó pillanatban, amikor már úgy tetszett, Sanya feje szétzúzza az arcát, elegáns mozdulattal oldalra lépett, pördült egyet, és a mellette elzúgó testen taszított egy kétkezest. Bika Sanya repült vagy két métert, hatalmasat koppant a falon, majd ülő helyzetbe csúszott, és igen bambán nézett maga elé. Ezzel aztán még vagy három percig nem is hagyott fel. Mikor szemei némiképp fókuszba álltak, szó nélkül kibotorkált az ajtón.
 
A nadrágos ember a pultnál kifizette a fröccsét, és a gazdát szólította: mester, mondja, hogy találok én a református parókiához? Bagó Jani szeme elkerekedett: te szentséges, jó szagú atya… – még idejében elharapta a szót. Csak nem az új tiszihez van szerencsénk? Lelkész vagyok, fiam, nem tisztelendő, de amúgy igen – mosolygott a nadrágos ember.
 
Ille István 


Forrás:kanadaihirlap.com


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu