Kultur
Egyszer volt hol nem volt...
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú.

















Ez a kisfiú egy jéghideg, mindent hóval borító decemberi délután gondolt egyet, miszerint jó lenne túró rudit enni. Anyukájának mit volt, mit tenni, elindult vele a boltba. 
Ahogy mentek , mendegéltek az egyik buszmegálló ülőkéjén találtak egy cicát, aki alig volt nagyobb, mint egy kisegér. A kisfiú és anyukája megbeszélték a cicával, hogy nekik most boltba kell menni túró rudiért, de ha ezt a fél-háromnegyed órát kibírja az ülőkén a cica, no, akkor ők hazaviszik és lesz az ó cicájuk. Így is lett.
A kisfiú apukája nem nagyon örült, mivel a cica kicsi volt, gyenge volt, kóbor volt és ráadásul lány., de mit volt, mit tenni a cica kellett a kisfiúnak, kellett az anyukának, így hát a garázs lett a cica rezidenciája, a neve pedig Oji, néha Ojika.
A cica fekete volt, zöldes barna szemű és felvett magára kutyatulajdonságokat is- a macskásak mellé, mivel valószínűleg és láthatólag nagyon sanyarú körülmények közül került a rezidenciára ezért hálás volt, kutyaként követte gazdáinak minden lépését és kutyaként várta minden nap haza őket.
Egy- két hétig nem mehetett ki a „házából”, mivel a kisfiú és anyukája féltette. Nehogy elkóboroljon, nehogy eltévedjen a nagy hóban. A garázsban lévő kályhát sokszor befűtötték, mert bár az apuka szerint a macskák nem fáznak télen, a többiek nem osztották a véleményét, tehát volt fűtés. Oji WC-t is kapott egy hajdani tepsi képében, homokkal feltöltve, illetve kiskutyás, békás, krokodilmintás tálakat, amiket a kisfiútól örökölt meg.
Amint tavaszodott Oji birtokba vette a kertet, a fákat, a veteményt, a homokozót –néhol ürülékét elásva, a gazdik által pedig megtalálva. „Megismerkedett” a szomszéd kutyákkal, a kerítés túloldaláról, vagy éppen a  feléjük hajló faágakról, mert innen nyugodtan figyelhette a rekedtségig ugató kutyákat, mindaddig míg rá nem unt erre a „játékra”.
Egy helyet nem vehetett birtokba-  bár meg-megesett, hogy próbálkozott-, ez pedig a gazdik háza, mivel Oji „kinti cica” besorolást kapott.
Oji  igazi macska lett, madarászott, egerészett, legkisebb gazdija tátott szájjal nézte végig, hogyan ette meg a büszkén mindenki szeme elé odacipelt zsákmányát, az egeret.
Ha a kisfiú reggeli ébredés után elhúzta a függönyt, az első, akit látott a cica volt, ha az anyuka kinyitotta a ház ajtaját, az első, akit meglátott a cica volt, a ha az apuka este munkából hazajövet beállt az autóval a garázsba, az utolsó, akitől elbúcsúzott, a vállára felmászó cica volt. Oji beilleszkedett a családba, részesévé vált napjaiknak.
 
Senki nem vette észre, Oji vemhes. Egyik májusi délután nem jött ki eléjük a kapuhoz, megbújt a garázs egyik sarában. Mire megtalálták az egyik cicája már nem élt, a másik azért küzdött, hogy anyja figyeljen rá, ne hagyja sorsára, de Oji is „gyerek” volt még, otthagyta.
Oji legyengült, beteg lett Az apuka nem szerette volna  orvoshoz vinni, mivel macska, ráadásul lány és úgyis felépül, hiszen a macskák erősek., de Oji nem épült.
Az anyuka felhívta a doktornőt az állatklinikán, segítséget kért és kapott, de  a cicát látni szerette volna az orvos. Az apuka erről sem akart hallani, így hát az anyuka szövetségest keresett- a kisfiú és a mama, s a doktornő megnézte, gyógyszert adott pénteken és hallani akart a cica állapotáról szombaton és vasárnap is. 
És Oji feléledt szombaton, reggel az ablakban várta a függönyt elhúzó kis gazdit, de vasárnap már nem. Vasárnap csak feküdt.
Az anyuka etette, itatta injekciós tűvel és jelentett a doktornőnek sírva, hogy Oji egyre gyengébb. A doktornő visszahívta,  próbálta élettanilag elmagyarázni, mi a helyzet, miszerint Oji talált cica, méhgyulladása van, de ki tudja mi mindent hozott magával az alomból, ahonnan kilökték és ez a korai szülés most mindezt előhozta, felerősítette. Műteni kell.
Hétfőn már várták Ojit az állatklinikán, de ő csak feküdt, nyöszörgött, míg bekötötték neki az infúziót, mely elengedhetetlen volt az életmentő műtét előtt. Bátorították az anyukát, bátorították a cicát, hiába…Ojin nem segített a  szívének újraindításához beadott gyógyszer, mely az előkészületek során leállt, nem segített a szívmasszázs sem, Oji elment. Reméljük a vadászmezőkre.
Doktornő belehelyezte a cicát a lepedőjébe és nem kért sem köszönömöt, sem pénzt, semmit.
Az anyuka hazavitte Ojit, eltemette a meggyfa tövébe, a kert végén.
Hazafelé az óvodából elmondta a kisfiúnak, mi történt a cicával. A kisfiúnak egy kicsit összekuszálódott, hogy a teste a föld alatt, a lelke meg valószínűleg, valahol fent  lehet, mindenesetre „lekiabált” a frissen hantolt  földbe, hogy: ”Oji! Ojika! Szeretünk!”
Este a lámpaoltás utáni csendben siratta meg a cicáját, hiszen, ha kiássák Ojit ő biztos jobb gyógyszert adna neki, mint doktor néni és attól Oji biztos újra élni fog., a másnapi óvoda után pedig rendíthetetlenül elindult a sír felé egy ásóval, ő tényleg kiássa. Végül megegyezés született.
Beszélnek Ojival, küldjön nekik egy cicát,- hiszen onnan, fentről jobban látja ezeket- egy éppen olyat, mint amilyen ó volt, aki senkinek nem kellett, csak a kisfiúnak és Oji biztosan segíteni fog.
A sírjára rátettek három szál rózsát-anyuka által,
A sírjára rátettek egy mosolygó arcú szívecskét- a kisfiú által
A sírjára rátettek egy kis keresztet- az apuka által,habár csak egy kóbor, lánycica volt, de mégis az övéké.
És most várja a kisfiú Oji mit intéz, már mikor eszébe jut a kérése…
 
Köszönettel Dr. Gulya Angéla doktornőnek
 
Ferencz I. Adrienn


 
 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu