Kultur

Bunda

Eljött az a pillanat, hogy ki kellett menni, mosogatni.

Hamarabbra gondolta, nem is remélte, két órával a találkozás után következik ez be. Elindult hát.

Napokkal ezelőtt találta ki, sétálva hazafelé újonnan vásárolt, másfél szobás lakásába, mit is fog cselekedni. Vitázni nem akart, mert az már percekkel az érkezés után elrontotta a várva várt két napot. A vitából éppen elég volt már ebben a nyolc hónapban, mióta elváltak.

A gyerek nem tehet semmiről, őt csak vezeti az anyja, s valami oknál fogva jobban hallgatott rá, mint az apjára. Pedig ő az apja. Neki, mint apának, mint egyetlen férfitagjának a háromszemélyes családnak semmibe semmiféle beleszólása nem lehetett. Ha lehetett, akkor már a gyerek aludt, s ők sziszegve veszekedtek feleségével a konyhában. A gyerek csak aludjon nyugodtan.

És valóban semmi beleszólás, semmi szavazati jog, csak a puszta tények, s a pénztárcanyitás. Igen, igen. Mert bár a feleség szorgosan találta meg a programokat, elfoglaltságokat, mindenféle ostoba időtöltést a gyereknek, s magának, pénze nem jutott mindenre. Pénze egyáltalán nem is volt erre. Az apa, vagyis ő, csak erre kellett, a pénzre.

Ha pedig az egész családnak jelenése volt egy-egy vizsgán, fellépésen, általában nem szóltak neki. Ha mégis, a felesége tüntetőleg odább húzódott, ha véletlenül mellé is keveredett, nem szólt hozzá egy nyavalyás kukkot sem.

A gyerek ugyanis járt jégkorcsolyázni és néptáncozni, aztán a rajzszakkör és a furulya, lovaglás, meg hittan, zongorázott, és színjátszó szakkörözött. Ezt mind délután, a tanítási órák után. Aztán villámsebesen megtanulta a leckét, s már várta az anyja, hogy induljon a verkli, mert délutánonként két kötelező elfoglaltsága volt a kislányuknak, s ezen felül még a szombat is fakultációkkal telt meg. Ő, az apa nem lehetett ott, ő kereste meg a hozzávalót, dolgozva hétfőtől egészen szombat estig, folyamatosan.

Ha látta is a lányát, aki alig lépett túl kilencedik évén, akkor az csak már fürdetéskor, vagy vasárnap délelőtt lehetett.

A vasárnap délelőtt egyedül, ami kettőjüké lehetett. Vasárnap délelőtt ugyanis vagy fodrászhoz, vagy pedikűrbe, esetleg manikűrbe járt a felesége.

A meggyőzhetetlen feleség. Igen, mert mindenképp meg akarta győzni, csökkentsék ezt a sok terhet a lányuk válláról. Igaz, jó tanuló, igaz mindenben jeleskedik. Ez mind igaz. De ez a gyerek nem jár játszótérre, minden este hét órakor botladozik be az ajtón, mert már annyira fáradt. Igen, nagyon sok barátja van, ami valljuk be, ennyi szakkörről, meg fakultációról lehet is. Szeretik is a többiek, a szülinapjára rendezett zsúrokon rendszerint zsúfolásig megtelt a kertes házuk. Bizony. Szeretik a szülei is. Bizony. Csak az apja nem szereti látni, mennyire kimerült ez a lányka.

Mert az egyik ilyen vasárnap délelőtt ültek egymás mellett, nézték a mesét a tévében, s ő látta, a levertséget ezen a gyereken. Beszélgettek egy kicsit. Ez nem mindig sikerült, mert a gyereke már sokszor úgy beszélt hozzá, mint a felesége. Ez a gyerek éppen úgy neheztelt rá, megrótta, duzzogott, mint a nagy, akivel betáblázott szabadideje nagy részét töltötte.  Ugyanazokat a dolgokat szerette, mint az anyja. Néha azt érezte, mintha felesége pici hasonmása ülne mellette, de akkor gyorsan megkereste lányán saját vonásait, s megnyugodva tisztázta, mégis van egy-két jel rajta, amit tőle örökölt.

Szóval beszélgettek, s megkérdezte a lányát, mit szeret ő a legjobban, mi az a délutáni program, amire szívesen jár. A lánya azonnal rávágta, mindegyik. De ő ki szerette volna deríteni, melyik az, amelyik a legjobb, ha arra nem járna, akkor nagyon- nagyon szomorú lenne. Most már gondolkozott a kislány, száját csücsörítve, mert hiszen, mindenhol vannak barátai. Néhányan több helyre is együtt járnak. De melyik is a legjobb?

Hát, például lovagolni nem szeret, mert fél a lótól, de ezt jól titkolja mindenki előtt. Zenélni sem szeret, sokkal jobb, ha mozogni lehet, mint korcsolyán. Az a legkedvencebb. Annyira, de annyira imádja, ha suhan a jégen, és abban tényleg ügyes, mert már nyert meg gyerek versenyeket. Néptáncon a zenét szereti, az a legjobb, mikor zenészek vannak a próbákon, de ha már választani lehet a koris fellépő ruha, meg a néptáncos között, akkor ő a korisat választja. A hittan nem rossz, de ő jobban szereti a pap bácsit hallgatni, amikor vasárnaponként a templomba járnak, mint a hittant tanító nénit, aki igyekszik egy kicsit rájuk ijeszteni. Például, ha nem fogadnak szót, vagy nem úgy viselkednek, ahogy illik, akkor szörnyűségek érhetik őket, nagy- nagy büntetés. Az, az igazság, ő ezt azért nem hiszi el, mert a pap bácsi ilyenekről egyáltalán nem beszél, csak szépeket, meg olyan kedveseket, okítókat mond.

Ültek tehát vasárnap délelőtt, a tévé előtt, amiben éppen reklám következett a rajzfilm előtt, s leltárt készítettek a délutáni programokról.

Leltározás után behozta az apa fánkokat, s jóízűen betömték magukba, nem sokkal ebéd előtt. Ezért ismét hatalmas sziszegés robbant ki közte meg a felesége között, mert a gyerek mégsem hallhatja, hogy vita folyik.

Elege lett. Elege lett a sziszegésből, az erőltetésből, a pénzhajhászásból, a gyerek flegma mondataiból, melyeket hozzá intéz az anyja szavait használva, megcsömörlött.

Gondolkozott egy ideig azon, miként is tálalja a válást a feleségének úgy, hogy a lányával ne sérüljön a kapcsolata. De sehogy sem tudott rájönni a mikéntre. Ezért is döntötte el, az egyik korcsolyaórára elkíséri őket, s a korlátot támasztva közli döntését.

Minden úgy esett, ahogy várta. Sziszegés, oldalra húzás, érzelmi zsarolás, minden, az ő fejében megírt forgatókönyv alapján. Otthon, miután a lányuk elaludt, folyt tovább a csata. De ezt a csatát már csak a feleség vívta, ő kiszállt, oldalra lépett, bezárta a döntögetett kapukat.

Mindent otthagyott nekik. Maradt nekik a kocsi, a ház, a macskák, a kutya.

Neki maradt a lánya kéthetente hétvégén, de mivel ez neki kevés volt, többet igényelte a gyereket, kétnaponta ő hozta haza az iskolából. Nem ment ez töretlenül, simán, hónapokba telt, amíg beleegyezett a feleség, az exe.

És azt is látta, hogyan alakul majd a lánya, s az ő viszonya. Látta előre az extárs által lemásolt hisztit, a követelést, látta a duzzogást, a dacos hallgatást, az ételekben válogatást. Ezt mind látta, s ez mind megtörtént. Azt csak remélte, hogy ez oldódni fog, mert ő inkább mosogat, ha a gyerek már annyira bántó, vagy szemtelen, vagy olyan szavakat használ, melyeket nem az ő feje talált ki. Ilyenkor mindig mosogatott. Az hamar ment, el is tűnt vele egy időre a lánya szeme elől, meg nem is. Megesett, elnevette magát a csobogó víz előtt állva.

Mert beszerzett mindenféle kellemes dolgokat, melyekkel megvidámította a csap mellett álldogálást. Odatette fejmagasságba a kisrádiót, a fali világítást, mosogató kesztyűt, kétféle illatú mosogatószert. Végül is nem tudhatta, mennyi idő kell ahhoz, lenyugodjon.

Most is mosogatott. Bár a lányában már lecsendesültek anyja szavai, mondhatni szerettek együtt lenni. Vele nem volt kötelező lovagolni járni szombat reggel, a délutáni néptánc is kimaradhatott. Az történt, ami a gyereknek jólesett, ami kettejük közös döntése alapján létrejöhetett.

 Szóval nyolc hónap egyre meghittebbé, tartalmasabbá váltak az egymással töltött hétvégék. De ez a hír, ez most olyan mosogatnivaló hír volt.

Főzőszakkör. Mert az anyja ritkán főz, átjárnak anyósékhoz hétvégén enni. Anyós pedig türelmetlen magához, az apóshoz, a gyerekhez, a világhoz. Anyós nem segít abban, a lánya megtanuljon sütni, főzni. Ő, mint apa nem is értette, miért kellene a kilenc évesnek húslevest kavargatni, ha tulajdon anyja is csak nagyritkán teszi meg azt. Nem értette. A lánya viszont elkerekedett szemekkel mesélte, hogyan vágják a répát, hogyan habarnak, s készítettek már házi tejből túrót.

Mosogat. Mosogat, mert miatta, az apa miatt lemaradt a rántásról, a hús bundázásáról, s üzent az extárs, pótolják ezt be. Küldött egy lemezt, amelyen felvétel látható a hús rántásáról. Mosogat, mert küldte a gyerekkel az anyja a lazacot, a vékony csíkra vágott marhahúst, bundázzák be ezeket, s hozzon is haza belőle a gyerek, legyen bizonyítéka a tanulásnak.

Mosogat, mert a lánya bekapcsolta a lemezt, nézzék már meg.

Ó, az apa szeret főzni, csak valahogy nem jutott erre ideje. Szeret rántani, habarni, fűszerezni, gyúrni, rakni, szeletelni, reszelni, ő ebben nőtt fel. Most pedig kapja a gyerek az újabb szakkört. És éppen ezt.

Újabb pénzkidobás, újabb időpocsékolás. Hátha ennek a kilencévesnek már főzni kell, akkor tegye azért, mert örömét leli benne, mert odacsapódik a felnőtt mellé kuktának, nem pedig azért, mert ez a házi feladat.

Elmosogatott, gondosan oldalra teszi a kesztyűket, beballag a szobába, kiveszi a lemezt, s az elképedt gyereket kézen fogja. Házi feladat, meg kell csinálni. Ezt megérthetné apa.

De apa csak húzza magával a gyereket a konyhába.

Lóg a falba bevert szögön két kötényke, választani kell. A gyereké a szívmintás, az apáé a csíkos.

Akkor most belesnek a hűtőbe. Hála az égnek, hogy van benne tojás! Éppen nyolc darab. Számolgatják, nézegetik a rántani valókat, éppen elég lesz nekik. Feláll a kisszékre a szőke kislány, beles a szekrénybe, veszi elő a lisztet, a zsemlemorzsát.

Apja már az asztalra tette a tányérokat. Sorban kerül az egyikbe a liszt, a tojások, a morzsa. Még nem fűszerezik a tojást, mikor a felnőtt megkérdezi a gyereket, hogy: Pocok, szereted te a rántott húst? Megkérdezte, mert úgy rémlett, akként sejlett föl, hogy a nyolc hónappal ezelőtti állapotok szerint nem szerette. Jól emlékezett. Pocok szereti a sültet, a pörköltet, de bundázva nem jó a hús.

Ezért hát leülnek megbeszélni, mi legyen akkor a gondosan csíkokra szelt marha sorsa. Abból lesz a pörkölt. A lazacot tejbe áztatják, később kisütik.

Folynak a gyerek könnyei, vágja a hagymát. Nevet, kacag, gurgulázik mert melléáll az apja is sírni. Iszonyatosan erős ez a hagyma!

Hamar felteszik a pörköltet. A halat egyedül ízesíti a lánya, hamarabb elkészül, mint a hús.

De még nem bundáztak. Mit bundázzanak?

Felcsapja apja a hűtőt. Kutat a szemével, kotorja, tolja az ételeket a kezével. Mit is? Mit is?

A hűtő ajtajában megakad a szeme a nagy tábla csokoládén. Azt csapja ki az asztalra. Pocok majd kipukkan, annyira neveti. Mennyire vicces apa! De apja komolya arccal adja ki a parancsot: Darabolják fel a csokit. Lánya befejezi a nevetést, ez most komoly ügy. Itt darabolás, tördelés lesz. Tépi le a papírt, s a megtört édesség első kockáját gyorsan eltünteti a szájában. Mielőtt apja rászólna, az övébe is betöm egyet. Olajat forrósítanak, egészen apró lábasban. Ha újdonsággal készül az ember, fő az elővigyázatosság. Kis olaj, de tűzforrón. A gyereké a liszt és a zsemlemorzsa, az apa küzd a tojással.

Amint a forróságba rakják, szinte azonnal olvad. Veszélyesebb, mint a sajt. Gyorsan forgatják, s jön a következő. Marhahús, hal, s olajjal keveredett csokoládészag a konyhában. Bundába bújik még 12 apró szelet.

Komolyan dolgoznak. Pocok teszi az olajba, az apja forgatja, kapkodja ki belőle.

Ki is melegednek a nagy munkában, megfáradnak az összpontosításban.

Pukkadásig eszik magukat a pörkölttel, a halszeletekkel, ami mellé még krumplit is sütnek. A csokoládéból egy falatot sem fogy el. Azt meghagyják bizonyítékul.

Fogmosás előtt azért még eltüntetnek egy bundázatlan táblával.

Még hetek múlva is dicsekszik a gyerek a közös rántással, a csokibundával. A volt feleség hallgat.

Lassan ritkulnak a lányka elfoglaltságai. Nincs lovaglás, néptánc, zene.

Marad másik tanítóval a hittan, a színjátszó, a korcsolya, a  s a főzés.

De a főzést, a sütést, a fűszerezést, azt apa adja.

Éveken át.

 

Illés Adrienn 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu