Kultur
Józsi rendszert vált I.
2013. augusztus 31.
"A beszélő disznó" 1973 könyvhetén jelent meg, egy szatíra részeként.
Az ilyenkor jellemző esős időben sokezres tömeg tolongott a Vörösmarty tér környéki sátrak előtt, igaz, a könyvek akkor, mai szemmel tekintve hihetetlenül olcsók voltak. Ezer forintért az egész ünnepi választékot hazavihette az olvasó, az én szatíra kötetem is csak 13 forintba került.
 
A bőséges kínálatból is kiemelkedett néhány mű, nagyon keresték Gyurkó Lászlónak a Kádár Jánosról írott életrajzát - az elsőt ebben a témakörben -, de ne tűnjön szerénytelenségnek, az én könyvem is sikert aratott. Délutánra sok sátorban már kirakták a táblát: "Kádár és Moldova elfogyott!".
"A beszélő disznó" a könyvhét után is magához vonzotta az emberek érdeklődését. Nemcsak irodalmi fórumokon, kávéházi kompániákban foglalkoztak vele, de felkeltette a BM Állambiztonsági Főcsoportfőnökség figyelmét is. A III/III-as alosztály folyamatos kontroll alatt tartott akkoriban, "Bolygató" fedőnéven tartottak számon. Lehallgatták a telefonomat, ellenőrizték a postámat - néhány küldeményt el is koboztak, a Svájcba menekült záhonyi állomásfőnök beszámolója a szovjet csapatok 1956-os bevonulásáról máig sem került elő. Természetes, hogy ez a vitatott írás is felkeltette a gyanakvásukat. Sok évvel később a levéltárból megkaptam a velem foglalkozó paksamétát, kiderült, hogy valósággal tanulmányozták ezt a szatírámat. Az egyik vezető beosztott, Gáspár alezredes hosszan elemezgette, honnan vehettem az írásom témáját. Szóba került Orwell: "Állatfarm"-ja, egy amerikai szerző "A ló kérdez" című pamfletje és még számos más lehetőség. Ma már nincs jelentősége, de ha kell, leteszem a nagyesküt, hogy egyiket sem olvastam.
 
Aztán a politikai helyzet tovább konszolidálódott, az én szemmel tartásom szigorúsága is oldódott, majd végképp megszűnt. "A beszélő disznó" is szalonképessé vált, bekerült a felszabadulás után született száz legjobb novellát tartalmazó kötetbe. A "Józsi, a kurva anyádat" mondat országos beszédfordulattá vált.
Én azonban elégedetlen maradtam, úgy éreztem, hogy "a szobrot félig-meddig benne hagytam a kőben", nem hoztam ki a főhős alakjában rejlő lehetőségeket. A figura többet érdemelt volna, szerepe nem ér véget ott, ahol a könyv végén elbúcsúztam tőle.
Többször is felmerült bennem a gondolat, hogy némileg átdolgozzam és folytassam a történetet, de a "körülmények hatalma a szándékot fogva tartja", mindig más munkám akadt.
 
Közel negyven év telt el, lassan felváltottam a nyolcadik ikszet. 2012-ben úgy éreztem, ha valaha is tető alá akarom hozni ezt a tervezett könyvet, most már neki kell látnom.
A hosszú pihentetés jót tett a témának, kialakultak a történet arányai, az idő múlása sok mást is tisztázott. Szinte egy lendülettel véghez tudtam vinni, ami korábban, egy emberöltőn át nem sikerült.
Nem arra törekedtem, hogy naptári pontossággal kövessem az események rendjét, a hősök - ha ide való ez a szó - jelleme érdekelt, és a világban megtett kanyargó útja is.
Lectori salutem! Üdvözlet az olvasónak!
 
 
Józsi rendszert vált
 
I.
 
Méltányolva Józsi lojalitását a szocialista rendszer iránt, melyet újólag bebizonyított dr. Barta Edit leleplezésével az illetékeseknek, most már végleges érvénnyel őt nevezték ki a Feketetelki Állami Gazdaság élére.
Új helyén Józsit kilátástalannak mondható állapotok fogadták, meglátszott,,, hogy elődje viszonylag csekély mezőgazdasági ismerettel rendelkezett. Dr. Barta Edit vendéghallgatóként Dagesztánban a Dzsambul Dzsabajevről elnevezett bölcsészettudományi egyetemen végzett, latin-ógörög szakon. Diplomamunkáját Vergilius: Pásztorjátékok című költeményéből írta, az állásokat elosztó bizottság csak a címet olvasta el és ebből kiindulva az agráriumba irányította a frissen végzett szakembert. dr. Barta Edit tett néhány kísérletet számára idegen beosztásában, például azt javasolta, hogy a búza közé ültessenek tököt, de az első balsikerek után felhagyott reformpróbálkozásaival. 
Az üzem általános helyzete sem könnyítette meg a dolgát. Az Állami Gazdaságot eredetileg mezőgazdasági tevékenység folytatására hozták létre, de a romló gazdasági helyzet - a súlyosbodó hitel- és adófeltételek folytán csődhelyzetbe került.
 
A földeken a termés olyan alacsonyan nőtt, hogy a gyalogbolha térdelve ette meg. Az istállóban a tehenek takarmány hiányában pénzbeni megváltást kaptak, olyan soványra fogytak, hogy a helyi általános iskola kölcsönkérte némelyiket, biológiai órákon az állati csontváz felépítését illusztrálták velük.
A mezőgazdasági eszközök és anyagok hiányában - a teljes géppark egy törött grófi fűkaszából állt - az alkalmazottak munka nélkül maradtak volna, dr. Barta Edit döntése nyomán különféle melléküzemágakat létesítettek a foglalkoztatásukra. Dodzsem pályát, kísérleti hajnövesztő műhelyt indítottak be, ravatalozó termet építettek - vallásos, illetve ateista temetések kiszolgálására. Néhány sajátos ötlettel is megpróbálkoztak: a gazdaságban dolgozó cigányasszonyok hagyományismeretére alapozva kártyajósdát nyitottak.
A vállalkozások sorra csődbe mentek, egyedül a csillagvizsgáló hozott komolyabb hasznot. Már maga az elhelyezése is szerencsésen lett kiválasztva: a környék legmagasabb pontjára, az úgynevezett "Lófingató dűlő" tetején állították fel, ilyen módon jó néhány méterrel sikerült lerövidíteni a Föld és az égitestek közötti távolságot.
 
Távcsőre ás más obszervatóriumi berendezésekre nem jutott pénz, az optika jobb híján egy vastagabb szódásüveg aljából készült. A látványképet is házilagos kivitelben oldották meg, az égitesteket egy fél íves kartonlapra rajzolták és egy nyugdíjas a szomszédos fa tetejéről horgászzsinórral lógatta be.
A létesítmény számos látogatót vonzott, tevékenységével elnyerte a szakszervezetek "A felső határ a csillagos ég" díját, a szaratovi szovjet állami csillagda testvérintézeti szerződést kötött vele.
Egy váratlan gikszer azonban az intézmény felszámolásához vezetett. A szolgálatot ellátó nyugdíjas - eléggé el nem ítélhető módon - elhanyagolta a karbantartást, a szódásüveg talpából készült lencsét vastag porréteg borította el, lényegesen megváltoztatva a fényviszonyokat - ennek következtében a szemlélők egyszerre több napot és holdat láttak a papírra rajzolt égbolton.
Új seprő jól seper, az igazgatói széket frissen elfoglaló Józsi teljes lendülettel látott munkához. Már több vezetőváltást látott és azt a tapasztalatot vonta le belőlük, hogy első feladata személyes tekintélyének kialakítása kell, hogy legyen. Ennek jegyében hatékony eszközökhöz nyúlt: a folyosókon lecseréltette a tapétát, a mozgalmi célokra használt "vörös sarok"-ba egy gigantikus akváriumot építtetett, melyet kizárólag vörös színű halakkal népesített be. Hivatali rangját hangsúlyozva egy bőr övet csináltatott magának: "igazgató" jelzéssel, az egyik mosdót csakis ő használhatta - később egy ismeretlen személy ráírta az ajtajára: 
"Urak".
 
Ezek a mellőzhetetlen tennivalók alig néhány hónapot vettek igénybe, utána Józsi hozzálátott az Állami Gazdaság szakmai gondjainak a megoldásához. Elődje sikertelen újítási kísérleteiből azt a következtetést vonta le, hogy fel kell számolni a melléküzemágakat és vissza kell térni a gazdaság eredeti mezőgazdasági profiljához.
Időközben megváltozott a közös gazdaságok állami támogatásának a rendszere, az új normák háttérbe szorították a szántóföldi művelést és az állattenyésztést részesítették előnyben. Józsi azonnal átállította a termelési szerkezetet, úgy gondolta, hogy személyes adottságai és tapasztalatai leginkább a sertésnevelésre teszik alkalmassá.
A sertésállomány színvonala leromlott, Józsi a baráti népi demokratikus államokból származó egyedekkel kívánta feltölteni - ez a művelet jelentős import támogatással járt volna -, de csalódnia kellett szándékában. A tenyésztés az összes felkeresett országban olyan mértékben esett vissza, hogy a sertést a már kipusztult bölények egyik alfajaként tartották számon.
  
Hosszú körútja csak egyetlen eredménnyel járt. Bulgáriában tartózkodása során találkozott egy Iván Ivánov nevű tudóssal, aki egyik szakkönyvével, a "Hogyan vadítsuk vissza a házi sertéseket" cíművel ajándékozta meg. Kísérője több részletet is lefordított a műből. Józsi érdeklődéssel hallgatta a különböző felsorolt részleteket. Figyelemre méltónak találta például azt az eljárást, hogy az állatoknak napi huszonnégy órán át atonális, hangnem nélküli kísérleti zenedarabokat játszanak, a sertések rövid idő alatt megvadultak, átharapták a rácsot és megpróbáltak kitörni a ketrecükből. A bolgár tudós művét gondosan elrakta egy hasonló tárgyú francia könyv mellé, egy belső hang azt súgta neki, hogy egyszer valamilyen formában még hasznát veheti ezeknek a tudományos munkáknak. 
Józsi végül is rákényszerült, hogy hízóigényeit a jóval drágább árfekvésű magyar piacról elégítse ki. Annyit tudott a közgazdaságtanból, hogy a tervezettet meghaladó beszerzési költséget csak magasabb hozzáadott értékű árucikkek termelésével lehet ellensúlyozni.
 
Az akkoriban divatosnak számító kooperációk mintájára Józsi is üzleti partnert keresett. Számos hiábavaló próbálkozás után egy baromfinevelő vállalattal sikerült megállapodásra jutnia. Az elképzelések szerint "ham and eggs"-szel jelentkeznek majd a piacon, a tojást a baromfisok, a sonkát az Állami Gazdaság biztosítja. Mivel nem rendelkeztek elegendő sonkatartalékkal az induláshoz, jobb megoldás híján az élő sertésekből kellett kivágni a szükséges anyagot. A kívülálló szakemberek tiltakoztak az adott megoldás ellen, mondván, hogy a tyúk képes lesz még új tojásokat tojni, de a sertések belepusztulnak a megcsonkításokba. Panaszukat az illetékesek visszautasították, az általános gyakorlatra hivatkozva, amely szerint a kooperációk általában az egyik fél pusztulásával járnak.
A magyar állatorvosi doktrína a kezelési gyakorlat legfőbb formájának a kényszervágást tekintette, ilyenkor fel lehetett tölteni a környékbeli húsboltokat is, de az adott esetben ez a megoldás komoly gondokkal járt volna. Az állomány ilyen nagymérvű csökkentése alapjaiban ingatta volna meg az ágazat helyzetét, ezért egy áthidaló megoldást kellett keresni a megcsonkított sertések életben tartására. Józsi a kimetszett sonkákat fából készült protézisekkel pótolta, az ólak környékét hamarosan felverte a műlábak vídám kopogása.
Az újítás a továbbiakban felvetett néhány problémát, a felhasznált túlságosan nyers faanyag tavasszal rügyet bontott, a hiányosságok elhárítására egy külön szerviz-részleget kellett kialakítani. A fajlagos önköltség csökkentésére Józsi szerette volna minél szélesebb körben elterjeszteni az ötletet. Ezért felajánlotta a Magyar Labdarúgó Szövetségnek egy nagyobb tétel szállítását, de a szövetség elhárította a jelentkezését, mondván: a játékosok többsége saját természetes falábbal rendelkezik.
 
Külföldi próbálkozásait sem kísérte szerencse, a magyar faláb jelentős versenyhátrányba szorult. Dél-Afrikában a hiányzó alsó végtagokat krómacél, szénszálakkal megerősített vanádium rugókkal pótolták, viselőik négy-öt lépéssel teljesítették a százméteres távot. Nálunk is megpróbálkoztak hasonló futóversenyekkel, de ezek színvonalát jól érzékelteti, hogy az eredményeket a pályagondnok felesége mérte a leves rotyogásából.
 
II.
 
Az Állami Gazdaság kimagasló eredményeivel hamarosan a szocialista mezőgazdasági üzemek élvonalába emelkedett, nem maradtak el a hivatalos elismerések sem. A székhelyéül szolgáló Feketetelek, bár az ország mértani középpontjában feküdt, megkapta a kitüntető "határőri község" címet.
Maga Józsi is a méltánylás számos jelében részesül. Felkerült az úgynevezett LK - lojális káderek - listájára, melyeknek megbízhatóságára minden időkben és bármilyen körülmények között lehetett számítani. Ez a besorolás számos kötelezettséggel is járt, például minden nap újra és újra be kellett lépni a Magyar Szocialista Munkáspártba, jelezvén, hogy egyetértenek a szilárdan ingadozó hivatalos irányvonallal. A rájuk vonatkozó előírások olyan látszólag jelentéktelen, ám gazdaságilag nem elhanyagolható apróságokra is kiterjedtek, hogy a cigarettára rágyújtásnál keletkező hőmennyiséget be kellett táplálni az országos energiarendszerbe.
Józsi bizonyos mértékben a régi feladatkörét is megőrizte, a gazdaságnál ő töltötte be a titkos állományú tiszt szerepét, figyelte a közhangulat változásait és más politikai mozgásokat. Egy páncélszekrényben őrizte vészhelyzetek esetén viselendő egyenruháját - váll-lapján három stilizált tégla ezredesi rendfokozatot jelzett.
 
Kiemelt káderi státusza ellenére továbbra sem emelték ki, változatlanul a Feketetelki Állami Gazdaság igazgatója maradt. Józsi szeretett volna előrelépni a ranglétrán, gyakran eltöprengett, hogy milyen módon hívhatná fel magára az állami és pártvezetés figyelmét.
Mint pályafutása során oly sokszor, most is egy váratlan esemény sugallta a megoldás esélyét. A sertéstenyésztők havilapja, amely az öntudatos "Sok lúd sem győz disznót" címet viselte jelmondatként, hírrovatában közölte a szakma nemzetközi tekintélyének, Iván Ivánovnak a halálhírét.
Józsi emlékezett rá, hogy szófiai látogatása során a tudós fogadta őt, sőt, közel tizenöt perces beszélgetést is folytatott vele. Azt is felidézte, hogy a társalgásban ő is feltett legalább két szakmai jellegű kérdést: a sertésólak falainak serkentő színdinamikájával kapcsolatban, illetve az iránt is érdeklődött: van-e mód rá, hogy a trágyából esetleg katedrálist építsenek. Józsi úgy vélte, hogy az adott kérdések felvetésével hozzájárult Ivánov egész elméleti és gyakorlati életművéhez, így bizonyos mértékben a munkatársának tekintheti magát. Sőt, még egy harmadik téma is eszébe jutott a közel negyedórás beszélgetésből: elénekelte neki a "Szomorú disznószar, de megfeketedtél" kezdetű népdalt, amely a maga mélységes filozófiai mondanivalójával minden bizonnyal megtermékenyítően hatott a professzor gondolkodására.
 
Józsi nem tudott szabadulni attól a sejtelemtől, hogy ebben az ügyben komoly esélyek rejlenek karrierje továbblendítésére. Leemelte a polcáról azt a könyvet, melyet annak idején ajándékba kapott Ivánovtól, egybecsomagolta a hasonló tárgyú francia tudományos dolgozattal és elküldte egy fordító irodába, ahol magyar nyelvű átültetést készítettek belőlük.
Bele-beleolvasott a szövegekbe és egyre inkább megerősödött benne a bizonyosság, hogy az anyag lényegében az ő személyes felfogását tükrözi. Elhanyagolhatónak ítélte azt a körülményt, hogy a bolgár könyv évekkel az egyetlen találkozásuk előtt jelent meg, nyilvánvaló gondolati átfedéseket fedezett fel benne azokkal a hangulatjelentésekkel, melyeket ő írt az idő tájt, például a munkássága csúcsának ítélt "A házi szemét elemzése hangulatjelentési szempontból" című dolgozatával, ezeket a professzor nyilvánvalóan ismerte és felhasználta.
 
Ugyanerre a megállapításra jutott a francia könyv szerzőjével kapcsolatosan, aki fondorlatos módon rossz lelkiismeretétől vezéreltetve elkerült vele minden személyes találkozást. Józsi fejében megfordult, hogy bepereli őket plágiumért, de egyenes, puritán jelleme nem engedte, hogy perbe szálljon egy halott bolgárral és egy ismeretlen franciával. Túltette magát a nyilvánvaló sérelmein, beérte azzal az elégtétellel, hogy kihagyta a nevüket a forrásművek szerzőinek listájából.
Őszinte részvéte jeléül egy hosszú levelet küldött a gyászoló Ivánov családnak, amelyben együttérzését fejezte ki régi barátjának és munkatársának halála alkalmából. Fogadalmat tett, hogy a közös munkát kettőzött erővel igyekszik majd folytatni. Azt is bejelentette, hogy ércnél maradandóbb megemlékezésként a Feketetelki Állami Gazdaság moslék előkészítő brigádját Ivánovról nevezik majd el. A levelet továbbította a Sertéstenyésztők Lapjához, mintegy bizonyítva kapcsolatuk szoros voltát.
 
Újra és újra átlapozta a lefordított szövegeket, kereste a felhasználás leghatékonyabb módját. Végül úgy határozott, hogy egy tanulmányt szerkeszt belőlük és doktori dolgozatként benyújtja az Állattenyésztési Egyetem megfelelő karának. Méltányosnak találta, hogy magát jelölje meg szerzőként, hiszen ő teremtette meg az anyagok "összefoglaló szintézisét".
Józsi nem rendelkezett olyan szakmai ismeretekkel, hogy a művét egységes kompozícióba foglalja, ezért azt a módszert alkalmazta, hogy a páratlan oldalakat a bolgár, a párosakat a francia szerző művéből emelte át. Természetesen nem érte be ezzel az automatikus eljárással, a saját felfedezéseit is hozzátette az anyaghoz. Több mint tíz helyen a mondatot lezáró pontot felkiáltó jellel cserélte fel, az "és" kötőszót pedig "s"-sel helyettesítette. Néhány ötlettel igyekezett minél szorosabb egységet teremteni a tartalom és a formai megjelenés között. A tanulmányt disznóbőrbe köttette és könyvjelzőként sonkaszeleteket helyezett el benne. Az utolsó pillanatban egy mottót is illesztett az elejére:
"Sertés! Küzdve küzdj és bízva bízzál!"
Madách-Feketetelki József
doktorandus"
 
A pályamű a dolgozatok szokásos útját járta be az egyetemen. A bíráló bizottság tagjai csak a címet olvasták el: "A sertés, mint olyan", beljebb csak az írást kezelő hivatalsegéd jutott, aki a lapok közül kiszedte a sonkaszeleteket.
Józsi a szóbeli meghallgatáson is sikeresen szerepelt. A bizottság egyetlen kérdést tett fel neki: a bécsi szeletet vajon lisztben vagy zsemlemorzsában helyesebb kisütni - ugyanis a tagok között elvi vita alakult ki ezzel kapcsolatban. A doktorandus kiváló taktikai érzékről tett tanúságot, mikor mindkét megoldást egyöntetűnek ítélte. A munkát "cum laude" minősítéssel elfogadták.
Józsi irodája ajtaján kicseréltette a réz névtáblát, az újra megváltozott szöveget vésetett: "dr. Feketetelki József - nehezen győzte le a kísértést, hogy a vezetéknevét ipszilonnal írja - okleveles szakértő és szociálpszichológus", mivel egyszer írásbeli beadvánnyal fordult az Akadémiához, azt is hozzátette: "A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja".
 
III.
 
Józsi előzetes várakozásai a doktori cím megszerzésével kapcsolatban messzemenően beigazolódtak. Az állami és a párt apparátusban kevés tudományos címmel rendelkező káder akadt, ők is inkább a baloldalra sodródott polgári értelmiség soraiból kerültek ki. Józsi, aki a társadalom mélységeiből küzdötte fel magát, ritka kivételnek számított. Teljesen érthető, hogy frissen megszerzett doktorátusával magára vonta a szakmai vezetés figyelmét, kiemelték állami gazdasági beosztásából és a minisztérium sertés-ellenőrzési főosztályának élére állították.
  
Felügyeleti jogköre az egész országra kiterjedt, fáradhatatlanul járta a különböző helységekben működő sertés neveldéket. Kérlelhetetlen szigorral büntetett, ha egy állaton ápolatlanságból eredő sebeket talált, azonnal elbocsájtotta a gondozót. Ezek az alkalmi szankciók azonban nem sokat javítottak az általános helyzeten, a ketreceket továbbra is ellepte a szenny és a hulladék. Józsi mind sötétebbnek látta a jelent és a jövőt egyaránt.
Úgy döntött, hogy egy nosztalgiázó kirándulással próbálja eloszlatni a rosszkedvét, visszalátogatott szülőhelyére, a feketetelki sertés fialtatóba. Legnagyobb örömére ott találta egykori gondozóját, Kerekes Lajost. Leheletéből olyan masszív pálinkaszag áradt, hogy neki lehetett volna támaszkodni, de a régi meghitt köszöntéssel fogadta növendékét:
 
- Józsi, a kurva anyádat! Azt hittem, már le se szarsz!
- Dehogynem, Lajos bácsi!
Az öreg körbevezette vendégét a telepen, Józsi úgy tapasztalta, kevés változás történt az utolsó években. Első emlékei közé tartozott, hogy egy szöget a kőművesek félig már bevertek a falba, de közben lejárt a munkaidő és abbahagyták a műveletet, azóta sem fejezte be senki.
A lepusztult ólak között meglepetésszerűen egy gondosan karbantartott épület tűnt fel, Józsi csodálkozva kérdezte:
- Mi ez?
Kerekes gondosan körülnézett, mielőtt válaszolt volna:
- Ez a "duplanullás blokk", szigorúan titkos részleg. Idegeneknek tilos a belépés, de te, Józsi, régi ember vagy, téged beengedlek.
Az épület belsejében makulátlan tisztaság és rend uralkodott. A ketrecekben elhelyezett malacoknak fénylett a szőre, a terjengő levendula illat arra vallott, hogy a fürdetésükhöz sampont használnak. Józsi nem értette, mi rejlik a háttérben:
- Miért tartják őket luxus körülmények között?
- Hogy is szokta mondani az utódod, az igazgató elvtárs? Ez egy elitképző, a legügyesebb malacok kerülhetnek ide. Az ott Emma, őt egy cirkuszba viszik majd, egy idomár keze alatt trükköket tanul be. Béla szarvasgomba felkutatására lesz specializálva. A sarokban azt a négy disznót állami intézmények rendelték meg, a szilveszteri tombolában sorsolják ki őket.
Kerekes egy különösen ádáz tekintetű állatra mutatott, a hangján tisztelet érződött:
- Ez Richárd, a harci malac.
- Miért hívják így?
- Ő nyugati exportra megy, sertés viadalokra nevezik majd be, ott ezek nagyon divatosak mostanában. megbocsáss, Józsikám, de be kell vennem az orvosságomat. Addig te beszélgess el az állatokkal.
Kerekes behúzódott az egyik sarokba, irányából hamarosan csuklás és böfögés hallatszott. Józsi magára maradt a malacokkal.
- Kedves barátaim! - mondta, de ennél tovább nem jutott, mert az egész konda hátat fordított neki és mintegy vezényszóra szellenteni kezdett.
Józsi felfogta, hogy emberi beszéddel élve nem tudja megnyerni a bizalmukat, ezért az ősi nyelvre, a röfögésre váltott, jóllehet már kiesett a gyakorlatból, néhány újsütetű fogalom megfelelőjét sem ismerte.
- Sőt, vagyis annál inkább! - Józsi szerette erős indulati felütéssel indítani a nyilvános szerepléseit - , azért jöttem el hozzátok, hogy megtudhassam: ti, a fajtánk fiatal nemzedéke hogyan látja a világot. Ne féljetek az őszinte beszédtől, mert aki fél, azt megharapja a kutya, ledobja magáról a ló, sőt, a roller is. Gyáva népnek nincs hazája! (Mint látható, Józsi ugyanazt az idézet gyűjteményt használta, mint az ország egyik későbbi miniszterelnöke.)
Ez a hagyományos röfögéssel előadott szöveg bizalmat keltett a társaságban, Richárd, a láthatóan szószólónak tekintett jövendőbeli harci sertés válaszolt rá:
- Teljes mértékben egyetértünk azzal, amit elmondtál, nem vagyunk hajlandók elfogadni az előttünk élt generációk kispolgári célkitűzéseit: három utód, kényelmes ól, bőséges moslék. Mi vagyunk az új, a büntelen nemzedék, megőriztük öntudatos sertési méltóságunkat.
- És a továbbiakban milyen célt tűztök ki magatok elé?
- Teljesítettük a legfontosabb vezérelvünket: létrehoztuk a megfelelő ellenségképünket, mely minden változtatás mozgató rugója.
- És kit jelöltetek meg ellenségként?
- Nem akartuk elaprózni a törekvéseinket, ezért az egész világot. Pontosabban mindig azt a részét, mely az utunkba áll.
- Most például kit?
- Jelenleg a sertés nevelde összes vezetőjét és gondozóját. milyen jogon tartanak fogva minket, küldenek kényszermunkára vagy vágóhídra?! Semmivel sem különbek nálunk, sőt, tudományos kísérletek igazolják, hogy a sertés a világ legintelligensebb állatfajtája - a dülöngve visszatérő Kerekes felé mutatott -, például ő hol ér fel hozzánk?!
Társa, a cirkuszi pályára készülő malac hozzátette:
- És ne feledkezz meg a zsidókról se!
- Velük mi bajotok van? - kérdezte Józsi.
- Semmi, sőt, bizonyos tekintetben rokonszenvesek, mert nem esznek sertéshúst. De ha egy mozgalom arra törekszik, hogy komolyan vegyék Magyarországon, akkor okvetlenül harcot kell hirdetni a zsidók ellen.
- De hát mit csinálnátok? Úgy tudom, itt Feketetelken egy zsidó sem él.
- Az nem számít, hozatni kell Pestről.
- Vagy cigányokat kellene áttéríteni zsidónak , ez erősítené a hatást.
Bár Kerekes nem értette a számára idegen nyelven folyó beszélgetést, úgy találta, hogy a kelleténél hosszabbra nyúlott és valamelyik vezető rájuk nyithat. Távozásra sürgette Józsit. Richárd, a harci sertés emelt hangú röfögéssel búcsúzott el a vendégtől:
- Még hallasz majd rólunk. ezer és ezer rokon gondolkodik hozzánk hasonlóan.
 
 
IV.
 
Józsi beült a kocsijába és elindult hazafelé. Már rég elhagyta Feketetelek határát, de még mindig a malacokkal folytatott beszélgetésen töprengett, vajon a jövő nemzedéke helyes irányba kíván elindulni, mikor az egész világgal való szembeszállásra készülődik. Nem talált megfelelő választ, csak felidegesítette magát, a szíve táján erős nyomást érzett.
Óvakodott attól, hogy kórházba menjen a panaszával, tudta, hogy ott sokkal több ember szokott meghalni, mint bármely más helyen, úgy gondolta, inkább öngyógyítással küzdi le a bajt. Hazaérve a polcról leemelt egy orvosi szakkönyvet és olvasni kezdte a szívbillentyűkkel foglalkozó fejezetet.
Egy érdekes történetet talált. Szabó Zoltán professzor, az első magyarországi szívátültetés végrehajtója, a felkészülés során reggelenként kijárt a vágóhídra és egy vödörben öt-hat disznószívet hozott el, kioperálta belőlük a billentyűket és a műtétnél ezeket ültette át emberi szívekbe. Józsi felfogta, hogy az ő élete is veszélyben foroghat, összeborzongott és a polc mélyére dugta el a könyvet.
Csak állapota további súlyos romlása vehette rá, hogy panaszaival jelentkezzen az Állami Főkórház szívosztályán. Egy neves öreg kardiológus vizsgálta meg, beigazolódott Józsi homályos sejtése: valóban sürgős szívbillentyű-cserét kell alkalmazni nála. Józsi összevonta a szemöldökét:
- És szabadna tudnom, hogy milyen jellegű billentyűt kapok majd?
Az orvos igyekezett tapintatosan fogalmazni:
- Az Ön esetében - bizonyos adottságai folytán - a sertésből származó látszika legalkalmasabbnak.
Józsi kitört magából:
- Jó, hogy nem egy cigány zenész pikulájáról venne le egy billentyűt - majd visszafogottabb hangon folytatta -, értem a célzást, de visszautasítom, Ön téved, mikor úgy gondolja, hogy a származásomból az következne, nekem semmi közöm sincs a sertésekhez. Én tettem annyit a szocialista rendszerért, hogy felülemelkedjek az ilyen kategóriákon, számomra a sertés sértés. Szabó professzor annak idején sertésszívből vett billentyűket alkalmazott a humán operációinál, ez azt bizonyítja, hogy a művelet konvertibilis. Én ragaszkodom hozzá, hogy emberekből vett billentyűt ültessenek a szívembe.
A szóáradat hatására az öreg orvos feladta harcot:
- Rendben van, úgy lesz, ahogy Ön óhajtja. 
Józsi nem volt meggyőződve, hogy a kardiológus betartja az ígéretét, ezért különböző intézkedésekkel igyekezett bebiztosítani magát. Vett egy kispárnát, huzatára felírta a tisztségeit és kitüntetéseit, ellenjegyeztette a tárca miniszterével, sterilizáltatta és a műtőasztalon ezt tette a feje alá. Az altatás előtt utolsó mozdulatával is a szövegre mutatott. Felébredve a kábulatból, azonnal megkérdezte:
- Minden úgy történt, ahogy megbeszéltük?
- Nagy nehézségek árán találtunk egy megfelelő donort, de sajnos le kellett mondanunk róla. Az illetőről ugyanis kiderült, hogy egy szadista gyilkos, aki az egész családját, sőt, a szomszédjait és a sarki fűszerest is kivégezte, aztán magát is felkötötte.
- Nem értem, mi köze van ennek a szívbillentyűmhöz?
- Szovjet tudósok kimutatták, hogy a donor tulajdonságai megmutatkoznak a befogadó újszívesnél is - mondta a sebész. - Az én gyakorlatomban is előfordult egy hasonló eset. Egy elhunyt vitorlázó bajnok szívét egy hetven éves nyugdíjasba ültettük át, aki eddig soha nem szállt hajóra, de a kórházból távozva beiratkozott egy vízi sport klubba és erős tréningekbe kezdett. A múlt héten nyerte meg a finn dingi kategória Balatoni Kékszalag versenyét. Ön egy gyilkos szívbillentyűjének befogadásával jelentős morális kockázatnak lett volna kitéve, a családja, a szomszédjai és a sarki fűszeres biztonságának érdekében megfelelőbbnek tartottuk egy sertésszív átültetését.
 
Józsi felháborodva tiltakozott, követelte, hogy ismételjék meg a műtétet - ezúttal az általa megkívánt módon. Fellebbezését el is fogadták, de a hosszú várólista miatt csak egy tizenöt évvel későbbi időpontot tudtak felajánlani. Józsi nem forszírozta tovább az ügyet, de bosszút kívánt állni a történtekért. Felkereste belügyi összekötőjét és megbízta: keressen valamilyen sötét foltot az operatőr magánéletében. Próbálkozása nem volt eredménytelen: kiderült, hogy az orvos civilben krumplit termel és a beosztott kórházi személyzetével a piacon árultatja. Józsi azonnal feljelentett a népgazdaság érdekeit sértő cselekményért, hivatali hatáskör túllépésért és adócsalásért. Néhány nap múlva az orvos már műtőssegéddé lefokozva tologatta a kerekes székben ülő betegeket a folyosón.
 
A szatíra folytatását itt olvashatja: Józsi rendszert vált II
 
 
 
Moldova György / 


Forrás:nepszava.hu


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu