Kultur

Nagymosás

Hónapokig kereste az egyszeri városi család a pénztárcájuknak, az ízlésüknek megfelelő családi házat. Legyenek ők Kovácsék, például.

Szóval keresték Kovácsék a házat, de nem voltak egyszerű helyzetben, mert az új otthonnak nemcsak a várostól kellett megszabadítani őket, hanem a feleség új életéhez is táptalajt kellett nyújtania. Az új élet pedig úgy kezdődött volna, hogy Kovácsné parasztasszonnyá akart válni. Nem a szó negatív, hanem az egészen, legteljesebb pozitív értelmében. A házat tehát ennek függvényében válogatták, de csak legfőképpen. Mert itt nem csupán az anya életkezdéséről, hanem a két gyerek, s az apa elvárásairól is szó esett.

Miszerint: legyen legalább négy szóba, kérték ezt a gyerekek, mert saját kuckót akartak. Legyen.

Aztán legyen nagy, fűtött garázs, mely ne a ház alatt, hanem mellette tanyázzon, külön, kérte a férj. Legyen.

A feleség csupán a vályoghoz ragaszkodott, mert az, az igazi parasztvilági otthon, s ajándékképpen nyáron hűt, télen meg fűt. A házzal kapcsolatban csupán, s összegezve ennyi volt az elvárás.

Keresték hát hónapokig, mert vagy nem volt eléggé vályog, vagy a ház alatt húzódott a garázs, vagy három szobásra építették, esetleg drágállották. De ők keresték rendületlenül.

Aztán egy szombat délutánon, mert csak hétvégén jártak háztűz keresni, megálltak egy fakerítéssel körbeölelt, tornácos vályogház előtt. Az udvarról látszott a ház háta mögött elterülő hatalmas garázs, hová akár három autó is beparkolhat. Két szoba épült eredetileg, de a tulaj még kettőt épített hozzá, reménykedett benne, hogy a gyerekei vele maradnak, együtt fog élni három generáció, de nem így lett. Kovácsék szerencséjére.

Három hónap múlva már úgy költöztek be, hogy az egész házat szobáról - szobára végigmeszelték, faablakokat építettek be, faajtót, s minden a helyére került. Siettek, hiszen sokáig vártak erre a találkozásra, s még az őszi hidegek előtt meg akarták tartani a házavatót.

Ült a lelkes vendégsereg a bogrács körül, melyben halászlé rotyogott, már csak arra várva, éppen megfőjön a hal, s már lehet tálalni a szépen megterített kerti asztalnál.

Kovácsék pedig mesélik hány és hány otthont megnéztek, hányszor nem adták fel a kutatást, s végre itt van az eredmény.

Az eredmény, amiben a feleségből igazi parasztasszony lesz, mert otthon akar maradni, csak sütni, főzni, a férje eléggé jól keres, megengedheti magának.

Mit is akar tenni még a családetetésen túl? Tavaszra fel lesz ásva a kert, veteményezni fog, meg gyümölcsfázni. Bérelnek mellette egy kis földet a szomszédtól, ahol kukorica lesz ültetve a tyúkoknak, mert azok is lesznek, legalább négy. Csak a férj előbb felépíti a tyúkólat, ami télen melegítve lesz.

Kell játszótér a gyerekeknek, kell muskátli a verandára. Legfőképpen pedig a bogrács kell, mert ameddig az idő engedi, addig ők kint fognak főzni, nem melegítik feleslegesen fel a házat, nem rontják a benti klímát. Így képzelik el a parasztlétet.

Én csak nyaranta élhettem parasztok között, s némelyik dolog meg is egyezett azzal, amit a feleség kiötlött, de csak némelyik.

Mert igen, a paraszt, ha nem elég a saját földje, akkor bérel nagyobbat, s még többet, ahonnan, s akitől lehet. Mert igen, termeli az állatainak, más állatainak, s a pénztárcájának. Mert igen, nemcsak kukoricát ültet, hanem van szőlője, meg dohányföldje, meg napraforgó, meg mindenféle, ahogy éppen igény van rá, ahogy éppen erő van hozzá.

Igen, ott vannak a muskátlik a verandán, meg a büdöske, meg a kardvirág és a tátika, meg a rózsa, meg a mindenféle illatú, színű a kertben, amit szintén gondoz.

De nem, játszótér az nincs a paraszt portáján, mert arra nem ér rá. Nem ér rá így játszani sem ő, sem a gyereke, mert dolgoznak. Dolgoznak együtt, mert a kicsit nem teszik félre akár a tévé elé, vagy a hintába. A kicsi is tanul, lesi a közös élet fortélyait.

A parasztnak lehet egyéb munkahelye, mint a föld, de végső soron az a legfontosabb, a többi csak a nyugdíj miatt kell, ha kell.

És nem, a paraszt nem főz az udvaron, nem ül kint az étel mellett órákig, mert arra sincs ideje, nem arra használja az idejét.

Hogy mi fő, vagy sül a konyhában, az csak a családra, s egynéhány emberre tartozik, talán.

A főzés mellett lehet odabent felseperni, felmosni, s minél előbb megfőzni a finomat, hogy aztán kiszabaduljon a házból, odakintre. Az ételt csak akkor látják, ha ő akarja. Ha ő, vasárnap, amikor mindenki kint ült az utcán, akkor vitt ki kóstolót a töltött húsból, vagy a meggyes pitéből, de mást nem, az a konyha, s a család titka. A bogrács nem az. A bográcsot mindenki látja, érezheti a puhuló étel illatát. Mindenki, vagy bárki.

Persze ezt Kovácséknak nem mondja az ember. Nem bántja meg, csak azért mert mást látott, mert tapasztalta, átélte, részt vett a paraszti létben. Az ember nem mondja el, hogy a parasztnak nincs mindenféle extrákkal megtűzdelt mosógépe, mely talán egy fél nap alatt kimossa a hét minden szennyesét. Nem mondjuk.

Mert a parasztembernek, ha van is fürdőszobája, az valahogy soha nem lesz része a háznak. Mert lábat is csak a régi, zománcos lavórban mos. Nm érti a zuhanyzást, mert ő vízben ülve, vagy állva mosakszik. Eleinte talán melegíti is a vizet az esti fürdéshez, mert nehéz megszoknia, hogy a csapból már meleg víz folyik. Az egész lakás csillog-villog, de a fürdőszoba, mint valami kitagadott gyerek rozsdásodik, vízkövesedik, mert ez új, ezzel nem lehet, nem tud mit kezdeni az ember.

Ott van a benti WC is, de azt is úgy építteti meg, hogy csak a kis dolgát végezhesse bent, mert a nagydologtól ne szagosodjon a ház. Nincsenek mindenféle illatosítók, mert a nagy az a kintre tartozik.

Valahogy megoszlik mi az, amit elbír a paraszti ház, mi az, ami  része lesz, s mi az, ami egyértelműen a benté, ami beilleszkedik a házi rendbe.

A benté tehát az étel elkészítése, de az állatot kint ölik meg, kint szedik le a tollát, szőrét, bentre már csak a feldolgozni való jut. Kint tisztul meg a répa, s mindenféle zöldség, kint mossák meg a paradicsomot, paprikát, s ott marad az udvaron a tyúkok elé dobva a hagyma héja is. Bent csak összeállítják.

A ház bizonyos részeibe koszosan, porosan be sem lehet menni, mint a tiszta szobák. Az a vendégé, a családi összejöveteleké, a karácsonyfáé, s frissen megsütött sütemények ott hűlnek ki, ott szárad meg a kigyúrt, tojásos tészta.

Van a konyha, az alvószoba, ahol megfér egy kis rendetlenség, egy kis por, de nem napokig, csak ideig- óráig.

A kamra, a padlás, ahol nem lehet összevisszaság, ahol még csukott szemmel is meg kell találni a savanyúságot, a frissen szedett tojást, a kompótot, bármit.

És ott a fürdőszoba, a kirekesztett, ha egyáltalán van.

Mert volt, ahol nem volt, sem fürdő, sem víz a házban.

A víz a ház udvarán kuksolt a kútban. Onnan húzta föl a parasztasszony, ha főzni, vagy éppen mosni akart. Mert akár volt a mosásnak helye a házban, akár nem, akkor is kint mostak.

Kint a tárcsás mosógép, mert az valóban tisztára mos, mellette a két hatalmas műanyag kád, mert az egyikkel a mosószert öblíti le, a másikkal öblítőt ad hozzá.

Csurog a mosottból a víz, úgy csapódik bele a centrifugába, úgy kerül ki a tyúkudvar felett végighúzott zsinórra, száradni. Ha a főzés nem tarthat el egy egész napon át, az a mosásnak engedélyezett. Kerül ki a kútból a víz, aztán viszi az útja be, hogy megmelegedjen a gázon, s aztán tölti újra és újra tele a mosógépet.

A szárítókötél elején már száradt a ruha, mire a végére felkerül az, amelyik megtelíti a zsinórt.

Egyik oldalon felkerül, a másikon már szedik le a frissen száradtakat. Nincs állvány, meg forgatós szárító, csak a zsinór, egy vagy kettő. Ennyi.

A mosógépből kikerült ruha nem mindig végez, van hogy vissza kell mennie a tárcsák közé, mert még nem elég tiszta. Emeli föl a parasztasszony, nézi sorra, melyiknek van még dolga, melyik nem látja még egy ideig az öblítőt. Valamelyik harmadjára végez.

Megesik, főleg nagymosás idején, mikor kint van a z összes függöny, az ágyneműk, a ruhák, hogy csak koraestére készül el a mosással. Megesik.

Mert vizet kell cserélni, ha hűl, ha fogy a gépből, s vízcsere van, ha olyan ruhák követnek olyan ruhákat, melyeket nem mossunk össze.  Nem várja meg, hogy egészen elkoszosodjon, csak kicsit vár vele, mert itt most mindennek teljesen tisztává kell válnia. Kerülnek be elsőként a fehérek, a világosak, a kicsit sötétebbek, s az egészen feketék. A zokni nem mehet együtt a fehérneművel, még ha egyszínű, akkor sem, mert az egyiket a lábunkon hordjuk, a másikat viszont nagyon is nem ott. Ezért.

Aztán jönnek a függönyök, ágyneműk, s közben folyamatosan cserélődik a mosóvíz.

Mintha csak úgy mosnának, mint hajdanán, a patakokban, folyásokban, erekben, folyók partján. Folyamatosan mozgott a víz, s ugyanúgy csavarta a kezük a ruhát, ugyanúgy megszívta megát vele, ugyanúgy figyelt a szem, valóban tiszta-e. Ugyanúgy kint mostak, a szabad ég alatt, együtt. Talán ezért szorult ki a házból a fürdő, a kádban tisztálkodás, mely a lavórban történik, vagy a mosás. De csak talán.

A parasztasszony így élt. Benne maradt a gyerekkor, hiába hozta magával az új idő a modernet, a megkönnyítést a házi munkában, az élet hétköznapjaiban, hiába.

Ő csak úgy tudta magáévá tenni, hogy kitette a házból, hogy összemosta a két időt. Nem tehetett mást, két part között kellett evickélnie.

S hogy Kovácséknak ez hogy sikerül? Hogy egyáltalán sikerül- e így?

Majd az idő eldönti.

Mindenesetre a halászlé nagyon finom lett, csak beszélgetni kellett néha hangosan, mert az automata mosógép hangja néha átdübörgött a hangunkon a nyitott fürdőszobaablakon át.

De csak néha.

 

Illés Adrienn 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu