Kultur

Én beszélni magyar

Én még nem beszélni magyar.

De ez nem lenni igaz, nagyon. Én már beszélni, csak keverem az időt, mikor múlt, meg a jelen, s néha jövő. De igyekezni figyelni, s tanulni, hogy menjen szépen magyarul.

Férjem mondja, vagyok ügyes, mert csak 7 éve lakom itt, s már teljesen érteni, amit mondani akarok. Szerintem is érteni, engem meg tudnak érteni. Igen, mert jönni utánam testvér, aki van ebben városban, de ő keveri szavakat nagyon, s nem mondja el, hogy érteni, amit akar.

Én is csak 7 éve, de csak 5 éve van házasságom. Van házasság, férj, meg gyerek. Van fiam, Samu. Nem Samuka, meg Sami, mert nem becézni. Ez nekem nagyon érdekes itt, hogy nem hívják rendes nevén felnőtt emberek másikat, meg gyereköket, sokat becézni. Nálunk, mi családunk nem tette ilyet. Mi nem becézni a név, mit adtak nekünk, mi becézni külön. Mi adni becenév, de nem a nevét becézni. Engem elnevezni anyám Rigónak. Én csacsog, csivitel legsokabbat családban. Vagyis sokat. Én sokat beszélni, ha család együtt van. Testvérem lenni Hal. Ő hallgat, figyel, amíg mi beszéljük a napokat, mi történt. De a nevemet nem becézni, csak külön a becenév.

Nekem ez furcsa volt itt, s most is az.

A férjemet Lászlónak hívják. Anyja nevezi Laci, Lackó. Barátai hívják Laca, én meg hívom: László. Ő neve László, ugye.

Engem is akartak becenéven, de én kértem szüleit, hívják rendesen a nevem. Fiam is Samu, ne legyen neve elfordítva.

Mi fura még? Régen a férjem, mikor még csak futni utánam. Mesélte, amit lát engem utcán, tudta én leszek feleség, nekünk lenni baba. Ő mindig akar keleti feleség, jó a kínai. Ő nem érteni meg magát, miért vonz, mint mágnes a kelet, meg ott emberek, de ez így igaz, így lenni. Ma is. Ő szeretett  akarni utazni Kína, megismerni kultúra. Velem később jönni repülve szüleimhez, így teljesült, amit kért. Repültünk már legalább tízet.

Szóval nekem ijedtség, mikor jönni utánam fiú, s kezdi mondani a szépet. Meg hozzám kedves, visz étterembe, ahol enni én hazám étele. Figyel rám. Én akkor laktam bérlet házban, s aludni pici szoba, s fiú, László kéri lakjak vele. Megbolondulni ez a fiú! - gondoltam én. De fiú nem bolond, csak akar feleség. Persze, hónapok telnek, s én is akartam, házasságot. László nagyon szerelmes, én is érzem, egyre jobban, hát legyen. Születik Samu, most 4 éves. Juj, nagyon fiú. Nagyon. Lenni törve keze, lába, feje varrással, leseik a fáról. Le, mert mászni rá. Mondom, ne, de ő kúszik, mint a vadmacska. Hívom így, Vadmacska. 4 éves, mi lenni, ha nő? Mászik hegy? Vagy égbolt? Hasonlít én arcom, de mert keveri benne én, meg László, érdekes, egzotikus arca. Nagyon szép, szeretik bölcsődébe. Nagyon. Ő csibész, vagány, de nagyon szíve jó, szeretni körülötte élő embereket. Mint apja.

Én szeretni benne, hogy fiú. Én sokat nevetni miatta. Már, amikor benne hasamban, akkor is csak nevet mindenki, mint én. Én akkor lenni nagyon disznó, mikor benne Samu hasamban. Mint disznó. Ettem sokat, meg lenni betegségem, ami terhesen lehet. Lenni cukor, betegségben. Adni injekció, inzulin. És én nőni, mint disznó, mikor etetik moslék. Testvér jönni hozzánk, s nem ismer meg reptéren. Én lenni disznó, s nevetni ezen, jő nagy vagyok, mégsem lát meg testvérem, takarja fejem a háj.

Mikor Samu kibújik, hasam még nagy. Mondom, a disznó. Amíg Samut szoptatni, addig kell injekció. Attól lenni háj mindenhol.

Lászlóval bevásárolni, én tolom fiamat kocsiban. Jön ismerős, simogatja hasam, kérdezni, mikor jön baba világra? Mondom, a baba itt van benne kocsi, amit tolok. Baba világon van. Ő arca lesz piros, meg kér elnézést tőlem. Nincs baj! Én lenni hájas disznó, simogassa nyugton hasam.

Itt nem sokan nevetni így, tudom. Itt látom, sok komoly arc. Itt ember veszi magát komolyan. Ő lenni fontos, nem megbántani, mert akkor haragudni lesz. De minek? Jó ez? Ki jó?

Mi élni Kína nehéz. Mi házunk van bádog. Így mondani itt, bádog. Kicsi, nagyon kicsi. Mi élni ott nagyon sok, nappal él ott húsz ember, mint nő, s férfi, gyerek, éjszaka él húsz, szintén. Ha nappal munka, akkor éjszaka alszik, de csak akkor mehetni haza, ha az éjszaka munka már nincs házban. Ha még van ház, megvárni utcán, hogy menjen, s csak akkor mehetni haza, aludni, pihenni. Nálunk nem lenni otthon semmi. Semmi villany, víz, wc. Semmi nincs. Mellettünk áll palota. Igazi palota. Arany a kilincs, arannyal varrott ruhák ott embereken. Mondom, mellettünk. Mi bádogunk mellett. Minket hívni ott, mélynyomor. Ők pedig a gazdag, dúsan. Mi élünk nagyváros, egymás mellett, szorosan.

Ez hangzik fura, tudom, de mégis igaz. Mi ruhánk rongy, meg valamelyik rokon régi ruhája, ők varratni sok pénzért magukra. Övék ruha, másé nem. És ez így rendben. Ők születni oda, mi ide. Nem bántani másik, csak férni meg egymás mellett.

Mi enni olyat, főzni, sütni udvaron, amit itt nem eszik ember, undor van benne. De, ha éhes ember, megenni akármi, meg bármi, vagy valami. Hasában legyen étel, egy nap egyet

És mi mindig éhes.

Én unni már, hogy aludni alig, s éhes mindig. Én ezért jönni el, találni másik élet.

Itt találni. Engem hagy hidegen, hogy hasam kövér, meg fiú az fiú, mert nem fontos, hogy ez van. De Samut már nem szoptatni, injekció nem kell, s ezért nincs bőrömre háj. Újra vékonyan.

Igen, beszélni sokat, ezért Rigó, de csak ha emberek vannak velem.

Ha nem vagyok benne társaság, akkor elmélkedni, meditálni, meg gondolatokat eltüntetni kell. Csinálni mindennap, kicsit. Itt sokan nem csinálni. Pedig nekem anya tanít, hogy nap, nap után legyek egyedül félóra, annyi kell léleknek. Kisgyerek vagyok, azóta csinálom.

Nem kell komolyan venni körülmény, mert az változni. Nem venni komoly magad, mert az is változni. Bizony. Venni komoly, élet. Élet, ami így most van. Aztán , ha élet nem élvezni, akkor az a nap kidobva ablakon.

Hinni el nekem. Itt második fiam : Mór. Hívni rokonság már mindennek, de én csak Mór.

Szeretem írótok, ezért Mór.

Te fiad Péter.

Gondold fiad nem idevaló. Fiad van másik országból, mint én. Fiad, akinek úgy kell élni, tudja, mindig más lesz. Ő kiválni többitől. Én kiválni, mert születni nem itt, s ez látszik. Ő kiválni, máshogy élni, mert fogyatékkal születik. A fogyaték nem betegség, állapot. Állapot, mint az én bőrszínem, szemem.

Állapot, amit nem tudsz megváltoztatni. Állapot, én enni tücsök, bogár, amitőt itt emberek rosszul érezni magukat, de én nem. Én táncolni, énekelni bádogház mellett anya, apa, rokonok, sütni étel, ami van. Étel, amihez van pénz, elég. Nem sok, de étel.

Állapot, én második fiam hasamban, várni orvosok cukor, de cukor nem nő. Mór vigyáz anyára, mert már első fiamnál is veszélyes nekem a cukor.

Állapot, hiányozni nekem országom, hol születni. Hiányozni a bádog, az a palota, ének.

De itt van házasság, itt a 4 éves, meg ez a két napos, s nekem, anya itt kell lenni. Mert itt jobb. Itt lenni már minden. Csak a gyerekkori emlék nem itt van. De ez is csak egy állapot. Mert lenni majd itt is sok-sok emlék, csak sokat élni itt. Itt is nevetni, táncolni, enni tyúkot, disznót, meg ami nem undor, itt.

Nézni meg fiad, Péter. Ő is lenni fog ebben az állapotban, s te vagy anya. Te tanítani meg neki, ez az állapot nem rossz. Ez más. Mintha más lenne, de itt Ha te látni így, már most, akkor ő is látni így. Érezni magában jól.

Szeretni élet tücsökkel, meg bogárral, fára mászással, meg nyomorral, meg mindennel.

Nem lehetni mindig hájas disznó, ugye?

 

Illés Adrienn 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu