Kultur
Pszt!
Pszt! Gyere csak ide! Na, gyere már! Nem akarok innen előbújni!
Na, gyere csak!
Jaj, de megijedtél! Ajaj, de rémült arcot vágsz!
Ajaj, hogy én ezt mennyire szeretem! Becsületszavamra, engem ez éltet!
Ez a legjobb! Ezt szeretem a legjobban, mikor küzdenek! Bizony, bizony, te is küzdesz! Ugyan már! Én csak úgy jelenhetek meg, ahogy neked jó. És látod, hogy még csak elő sem bújhattam! Ugyan! Nekem ne játszd az erőset, meg a mindent tudó, tapasztalt nagyembert! Miért? Mert kikacaglak! Szinte már fáj a nevetéstől az arcom! Mert eddig is csak mosolyogtam rajtad! Bizony, bizony!
Tudod, melyik a legszebb rész? Mikor csatáztok! Mikor összegyűrődik az a sok, régi, rozsdás emlék, meg az okoskodás, meg az észérv, meg a tudás. Egy nagy gyűrött kupac, ennyi vagy. Ennyi.
Ugyan már! Velem te ne kiabálj! Még csak el sem zavarhatsz, még csak ehhez sincs erőd! Te gyűrött kupac, te! És még te csodálkozol magadon!
Kedvesem, te engem vártál, és még csak le sem tagadhatod, hogy vágyakoztál utánam. Máskülönben nem lennék itt! Hát még mindig nem érted? Nem értesz, te nagy-nagy okos ember!
Tudom már, mi a baj! Nem ismertél rám, te ostoba!
Akkor bemutatkozom neked! Nyugodtan fordíts csak hátat, akár el is lépegethetsz, el is bújhatsz! Én addig pisszegek neked, addig sutyorgok a füledbe, amíg ki nem mondod a nevem.
Bemutatkozom. Habár annyira unalmasak vagytok, annyira közönyösek, hogy amint elétek libbenek, azonnal el is zavarnátok, vagy értetlenül álltok meg előttem, hogy én meg mi a fenét keresek itt. Na, mit? Hát éppen titeket! Most éppen téged! Ne vágj közbe! Még csak fel sem ismertél, még csak rám sem akarsz nézni és van bőr a képeden a szavamba vágni? Na, ez már a pofátlanság teteje! Most már aztán csönd legyen! Belső csönd. Ne értetlenkedj már! És legfőképpen ne vágj olyan vigyorgó képet! Vagy tudod mit? Vágj csak nyugodtan! Majd nem fogsz!
Akkor, ha megengeded, bemutatkozom!
Először is tisztázzuk azt, hogy valaki velem soha nem találkozik! Komolyan mondom! Valaki annyira fél tőlem, hogy inkább elutálja magától az embereket, csakhogy belém ne botoljon. Ne csodálkozz! Én már semmin nem csodálkozom, főleg, ha rólatok van szó! Na, de ne tereld el a figyelmemet!
Tehát, valaki soha nem találkozik velem, valaki viszont éppen ellenkezőleg. Az ostobája, állandóan keres. Ezektől meg én menekülök! Komolyan! Mindenre az én nevemet akarja rányomni! Nekem ilyenkor nincs más dolgom, mint futni! Azt nagyon tudok! Nem mindenhez értek, mint ahogy te sem, afelől nyugodt lehetsz! De a futás, a bujkálás, a megijesztés az megy. Abban nagyon ügyes vagyok!
Szóval van közöttetek néhány, aki szó szerint üldöz, mert mindenhol engem vél megtalálni. Pedig ilyen sincs! Nincs bizony! Ezekhez a felszínes, egyoldalú, kiegyenlítetlen történetekhez nekem semmi közöm! Ugyan, ne beszélj már hülyeségeket! Mi közöm lenne nekem ahhoz, hogy valaki eszét vesztve aláveti magát a másik akaratának? És ahhoz, hogy alkoholista lesz, vagy éppen nem áll miatta szóba a szüleivel? Szerinted nekem ott mi keresnivalóm van? És, aki csak a testét akarja a másiknak? Na, ha eddig azt gondoltad volna, jobb, ha rájössz, az sem én vagyok. Na, megdicsérlek, mert ezt legalább tudtad! Nicsak, kezded gyanítani, kivel állsz szemben?
Találkoztál már olyannal, aki az életét is odadobta volna egy félremagyarázott vonzalomért? Hallottál már arról, hogy már semmi nem működött közöttük, s mégis kapaszkodtak egymásba? Na, látod! Ügyes vagy! Ez nem én vagyok!
Hm. Csak nem egy mintapéldánnyal keveredetem össze? Ide figyelj!
Te engem hívtál, akár tudtál róla, akár nem! Nekem nem kell itt színt vallanod, sem hárítanod, sem semmit csinálnod. Nem kell. Mert ami velem kapcsolatosan érik benned, azt én mind látom. Ami ellenem zajlik benned, nos, azt is. Látom, hogyan csatázol ellenem, látom, miként veszel le a gyűrt kupacodról tényeket, s miként igyekszel velem összekutyulni. Látom. Végül is, annyira nevetséges, amit csinálsz, hogy még most sem akartam eljönni. Nem bizony! Én még évekig élveztem volna ezt a leskelődést, ezt a kis belső viszályt, amit te okozol magadnak!
Valójában azt sem tudom, amikor előbújok, annak mi az oka. Arra neked kell rájönnöd.
Neked kell azt elrendezni magadban, hogy hová is teszel. Én csak annyit tanácsolhatok, hogy valami központi helyre tegyél, mert ha én irányítom az életedet, abból neked semmi rossz nem származik. Nézd csak meg ezt a tükröt! Hoppá! Meglepődtél, igaz? Így néztél ki egy évvel ezelőtt. Éppen így mentél, így léteztél a világban. Én még nem voltam. S most nézd meg, milyen az, ha veled vagyok. Ez a jelened. Nem ismernek rád! Azt hiszik rólad, hogy egészségesen táplálkozol, hogy jobban odafigyelsz magadra, mert történnek benned olyan változások, amit sok esetben te sem hiszel el, mert ha valakire rágondolsz, csak mosolyogni tudsz. Ugyan, ne nevettesd már ki magad! Most éppen nem úgy beszélsz, mint egy vén, tapasztalt gyűrött! Hát éppen, hogy nem! Nincs itt semmiféle lila köd! Rózsaszín meg éppen nincs Amúgy sem rajongok egyik színért sem! Te sem? Akkor meg ne beszélj ostobaságokat! Nekem ahhoz sincs semmi közöm! Ha én jövök, akkor nincs köd, akkor nincs semmiféle fátyol, meg ilyen zagyvaságok, amiket ti kitaláltok, csakhogy engem kínos helyzetbe hozzatok. De az nem én vagyok! És többet nem mondom!
Már hogyne lenne nálam vita! Van vita, meg kibékülés, meg összebújás, meg vágy, meg kézérintés, meg együttalvás, meg hiány, meg csönd. Az a belső csönd. És tudod mi az, amiről leginkább felismersz? Hogy egyre több leszel, hogy egyre többet akarsz! Több sikert, több ölelkezést, több csöndet, több vitát, mindegy mit, csak többet.
Dehogy bonyolult! Ti teszitek azzá! Te teszed azzá! Nem könnyíted meg a dolgomat! De a magadét sem!
Inkább örülnél, hogy találkozhatsz velem! Te elmondhatod, hogy végre- valahára találkozhattál velem! Ugyan mihez van késő? Ugyan! Ne nyavalyogj már nekem! És éppen nekem?  
Mit mutassak még neked? Neked nem elég a tükör? Az esetek többségében ez elég szokott lenni. De ha neked nem, akkor nem. Akkor mutatok mást. Mutatom a gondolataidat. Mutatom, mi az, amitől félsz. De nézz rám! Úgy nézek én ki, mint akitől félni kellene? Köszönöm. Igazán aranyos vagy!
Ez sem elég?
Itt vannak az estéid, mikor lefekvés előtt még eszedbe jut, még mormolsz valamit, s az éjszakák hol felkavaró, hol álmosító gondolatait. Igen, itt jutott eszedbe, itt meg éppen szidod, mert ha ő fent van, ha te jársz az eszében, vagy haragszik rád valamiért, akkor nem tudsz aludni. Hát persze, hogy ő sem! Ez már amatörizmus, amit te csinálsz! Na, jó! Megmutatom őt is. Milyet kérsz? Vidám legyen, vagy szomorú? Akkor itt ez a kép. Ez a kedvencem. Éppen leteszi a telefont, te hívtad, s mondtad, rosszul érezted magad, nagyon rosszul. Láttad már így sírni? Igen, egyszer mondtad neki, kötekedtél vele, hogy sírjon. Ha szabad beleszólnom, az nem volt éppen szép húzás tőled! Hát nem! Egy nőnek azt mondani, hogy sírjon? Hát miféle szerzetekkel találkoztál te eddig? Ha, hagyjuk ezt most, gyűröttkém! Hagyjuk!
Láttál te már így sírni embert? Miért? Miért? Ne veregesd a vállad! Megyek hozzá is, és megmutatlak neki! Na azért! Mosta az arcát, annyira sírt. Félt, hogy elveszíthet.
Remélem, bizalmasan kezeled ezeket, mert amit most teszek, az nem éppen legális, de itt a másik. És ez biztosan tetszeni fog neked. Fürdik a kádban. Persze, hogy csukva a szeme. Rád gondol, rátok gondol, te gyűrött! Na, ne merengjél itt nekem!
Mutatlak téged! Ez az aggódó arcod,, ez amikor eszedbe jut tévézés közben. És ezt nézd! Ez a kedvencem! Fekszik az ágyon, s te mondod a meditáló szöveget, mert szeretnéd, ha lassítana, ha nem élne olyan gyorsan.
Figyelj csak! Ez is jó! Juj, de morcos vagy. Nagyon eleged volt már a mondókájából. Mekkorát veszekedtetek! Te azt nem mondanád veszekedésnek? Hát, letettétek a telefont! Úgy hívott vissza! Vagy te hívtad?  Na, nekem ne világolj!  Hogy aztán nevettetek? Erről jut eszembe! A hiszti!  A hosszasan előkészített hiszti! Na, ezen még én is nevettem! Megsúgom neked, de vissza ne mondd, hogy egész hétvégén hergelte magát, mert látott azon a képen azzal a nagydarab nővel. Azt hittem szétpukkansz a nevetéstől, mert nem hitted el, komolyan gondolja a féltékenységi hisztit!
Na, jó, mielőtt itt összeborulnánk, azért te is oda- odaszúrtál néha egy mondatot, ha nem veled ment el ebédelni, vagy éppen többet emlegette egyik-másik kollégáját? Mondtam, előttem nincs titkod! Nincs.
 
Miért is jöttem? Az én részemről azért vagyok itt, mert ha megengeded, használni fogom azt a mondatodat, amit neki mondtál, s amit, hidd el, többször kell mondanod, mert annyira kis félős. Igen, fél tőlem. Nem kell érte bántani, hiszen te is félsz. Csak ő legalább kimondja, te meg csak gyűrkölészel.
Szóval, szeretném kérni a belegyezésed, én is használhassam azt a mondatot. Igen, rólam már sokszor írtak mindenféle versekben, regényekben, sőt filmet is készítettek rólam, meg a festmények, meg, hadd ne soroljam. No, de te ezeket tudod. Tudsz arról, hogy nagyon is fontos vagyok nektek. Jobban, mint hinnéd.
A mondatod az, hogy: Megtalálta a zsák a foltját.
Igen, ez nekem nagyon tetszett. Tudom, használták már sokan, el is csépelték, mint megannyi mást. El bizony. Mert, mint már mondtam neked, számos esetben nem én voltam ott, csak azt hitték.
Szóval ez a mondat azért volt szép, mert láttalak benne téged, s őt. Láttalak titeket, úgy igazán, esetlen, hibás, gyűrött voltotokban, és ez nekem nagyon tetszett. Nagyon.
Miért is jöttem? A te részedről neked kell rájönnöd. Remélem, nem fogsz össze- vissza fecsegni rólam, s nem használod ki az ittlétemet üres fecsegéssel. De hiszen emlékszel, ő is kéri, csak akkor beszélj rólam, ha komolyan gondolod. Nem zsörtölődik! Dehogy! Fél. Fél, nehogy játssz vele. Igen, sem ő, sem te nem látjátok még, hogy most valóban velem találkoztatok.
Most már elhiszed? Biztos? Ha nem biztos, még előbújhatok!
Dehogy megyek el! Attól te ne félj!
Itt leszek. Nem érted, ugye? Ha én egyszer melléd kerülök, akkor nem megyek már el. Csak tudod, nem akarok állandóan tükröt tartani, meg mindenféle képeket mutogatni. Én csak nézni, leskelődni akarok. Én csak örülni akarok, hogy itt lehetek.
Jól van. Jól. Felismertél.
Jó, jó.
Pszt! Köszönöm a mondatot.

Illés Adrienn 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu