Kultur
Manyika
Miután másodjára is végig suvickolta lakását, s mindeközben alaposan felhergelte magát a délután történteken, úgy döntött, panaszra megy a szomszédba.

Félredobva elveit, miszerint ő soha nem megy át másokhoz, ő nem telepedik rá senkire, ha valaki menni akar hozzá beszélgetni, csak jöjjön, de ő nem megy más otthonába. Nos, ezt az elvet eldobta, legalábbis azon egy napon, mert ami vele megesett, az mégiscsak felháborító, tűrhetetlen, és még sorolta is magában tovább, de arra az eredményre jutott, felesleges a sorolgatás, inkább átmegy a szomszédba.

Szépen tálcára szedte a délutánra sütött süteményeket, mert látni sem bírta már azokat, nem tudott volna enni belőle egy falatot sem- legalábbis egyedül-, annyira megviselte a megaláztatás.

Amint végzett a pakolással, csomagolással, megtorpant egy kissé. Melyiket is tisztelje meg az ő rajta esett szörnyűség történetével? Mert itt vannak mindjárt a Károlyék, kik gyakran jönnek át hozzá, kézen fogva unokájukat, s megtörténik, hogy nm csak az uzsonnát, de még a vacsorát is nála töltik. De éppen ez az! Ők nem megfelelőek erre a szerepre, mármint a hallgató szerepére, mert az unoka nagyon gyakran van náluk, s ha most éppen így esik, akkor rá nem tudnak figyelni, vagy épp ellenkezőleg, az unoka füle is hallani fogja azt, ami gyereknek nem való. Károlyék tehát nem.

Akkor a Géza bácsi? Nem! Géza bácsi is átjár hozzá, minden szerdán. Nem tudja okát a szerdának, de csak akkor jön, már évek óta, és akkor sakkoznak, mert azt mindketten szenvedélyesen szeretik, s valamicskét értenek is hozzá. Aranyos, eszes ember a Géza bácsi, csak lelkizni nem szeret. Amire Manyika készül az pedig az, nagyon is az. Nem.

De ki? Veszi sorra a körülötte élőket, akik megfordulnak otthonában, akik színesítik a hétköznapokat, de már percek óta áll a konyhaasztal mellett, mikor még mindig nem jut eszébe senki. Ekkor csörren meg a telefon, Saci az, a hatodik emeletről, hallotta, mi történt vele, szívesen segít, ha kell. Megvan az ember! Saci éppen annyi idős, mint ő, övék a hétvégi közös programok. Hogy is nem jutott az eszébe? Persze! Segíthet! Most felliftezik hozzá, jó lenne valakivel beszélni. Saci azonnal helyesel, várja.

Néhány perc múlva csengetnek Saci ajtaján, s bentről halk csoszogással, már ahogy 30 kilónyi súlyfelesleggel csoszogni lehet, odacammog az ajtóhoz.

Meglepett tekintettel várja a régi, polgári családból származó Manyikát, aki éppen az ő ellentétje. Szikár, alacsony néni, hófehér hajában még itt-ott barna tincsekkel.

Kérdezi is Manyika, miért ez a meglepődött tekintet. Sacika nem szereti magában tartani a szót, el is mondja rögtön, hogy idejét sem tudja, mióta ismerik egymást, de nála még soha nem járt a harmadikon lakó Manyi, csak most. Tényleg ekkora a baj? Ilyen traumán esett át?

Manyika amennyire törékeny, amennyire polgári éppen annyira sebesen futnak ki a száján a csúnya szavak. Esett itt a nagy büdös semmi, nem trauma! Ugyan! Hát másnak nem rabolták még ki az otthonát? Másnak nem feszítették még föl a lakását? Bizonyos, nem ez az első eset, s nem is az utolsó, melyben csavargó betörők dorbézolnak.! Ugyan, hol lehet itt az a francos trauma?

Saci néni betotyog mellette a szobába, mert nem a vendéglőben ülteti le barátnőjét, hiszen most jár először nála, s ki tudja, talán utoljára. Ezért a szoba, melynek asztalán már gondosan ki van készítve a tea, mellé egy kis rövidital, mert azt mindketten szeretik. Oda telepednek le, oda a centes poharak, a gőzölgő tea mellé. Kerülnek elő tányérok a süteménynek is, melynek, még mielőtt Manyika belekezdene a mondókájába, már bele is kóstolnak.

Eszegetnek, iszogatnak már vagy 15 perce, mikor a nagydarabnak már majd kifúrja az oldalát a kíváncsiság, mire fel ez a nagy változás, hogy Manyi kimozdult  a lakásából.

Manyika azonban formálja még magában a mondanivalót, ezért is iszogatja a tea mellé szorgosan a rövidet, mert nagy beszámolót akar tartani, mintegy meghökkenteni történetével a másikat. Ezért esznek még néhány percet, aztán szalvéta, szájtörlés, s Manyika, mint ahogy szokta, ha valami nagyon felizgatja, tördelni kezdte ujjait, s belekezd a mesébe.

Azok a mocskos csavargók, azok a senkiháziak, akik feltörték a csak egy zárra csukott ajtaját, nem tudtak elvinni semmit. Mielőtt Sacika megkérdezné, miért nem zárta mind a három zárat, azelőtt ő elmondja, hogy igencsak igyekezett a boltba, mert félórája volt a szokásos délutáni sorozata kezdetéig, s ezt a lakás védelme bánta.

De szerencsére a szemközti folyosón lakók, akiket a lakóközösség  állandó hangoskodásuk miatt szisztematikusan kiutált a házból, nos éppen költözködésbe kezdtek, s ennek következtében elég sok ember keveredetett az emeletre. Látták is a két eltűnő alakot, de nem gondolták, kik is ők valójában, mert Manyikánál mindig van valaki, aki éppen jön, vagy már megy. Mindenesetre pontos személyleírást tudtak adni a két alakról.

Manyika még beszélgetett is a költöztetőkkel egy kicsit, de már akkor csak szűkös percei voltak hátra a film kezdetéig.

Mennyire lepődött meg a feltört, megbolygatott lakáson? Semennyire! Azonnal hívták a rendőröket. Csak egy óra múlva tudnak jönni, mert nincs elég technikusuk, autójuk, amint végeznek az előző helyszínen, azonnal jönnek, körülbelül egy óra.

Mit csinált addig Manyika? – érdeklődött elkerekedett szemekkel Sacika, miközben a hatodik sütit tömte magába.

Én? Én, drágám összezuhantam. Miért? Mert a sorozat ugrott. Persze! Ismersz kedvesem, én tisztaságmániás vagyok. Ezt örököltem, ezt kaptam hagyatékul az apámtól. Mindennek patyolat tisztán, élre állítva, fényezve, csiszolva, felmosva kell állnia. Mit csináltam, mit csináltam? Hát, kitakarítottam! Ki én! Ha láttad volna, mit hagytak maguk után azok a limlom gazemberek! Minden fiók kihúzva, kiborítva! Mégsem engedhettem, hogy idegen férfiak nézegessék a fehérneműimet!

Takarítottam, s közben sütöttem nekik ezt a süteményt, amit éppen tömsz magadba. Dehogyis! Egyed csak nyugodtan!

Szóval, én készültem rájuk, vártam őket. Bizony!

És tudod, szavadat, ne felejtsd, Sacikám! Várj, még ne szólj! De el sem tudnád képzelni, mit mondtak ezek a neveletlen rend őrei! Mit? Hogy én meghibbantam! Én? Álltak az ajtómban, s láttam rajtuk, hogy némelyik elröhögné magát, a másik meg talán sírna, de az első pillanatban még nem szólt egyik sem. Csak aztán! Aztán egymás szavába vágva szidtak engem! Még bolondnak is neveztek! Aztán egy- lét bútort összemaszatoltak valami rézporral, s talán ha negyedórát voltak, s úgy otthagytak, mintha ott se lettek volna!

Én bolond vagyok? Hát megint összekenték a bútoraimat! És még engem neveznek hibbantnak? Hát mi zajlik ebben az országban, Sacikám? Mi? Mondd meg nekem!

Sacikának megakadt a torkán az utolsó falat, mert egyazon időben nevetett volna, s nyelt volna. Gyorsan lenyelt hát a falatot, hogy aztán minél több ideje maradjon a derülésre,.

Manyika nem tudta, most vágja – e a másik fejéhez a tálat, a poharat, vagy a tányért, esetleg tudakozódjon afelől, mi lett vele?

Inkább tudakozódott. Hiába, mert a nagy barátnő alig- alig bírta abbahagyni a nevetést.

Saci azonban nem bírta befejezni, ezért elmondani sem, mi lett ezzel az országgal, inkább bevitte a tévés szobába a másikat, s megmutatta filmjeit. Igen, Manyinak a filmsorozatok a mindenei, neki viszont a rendőrségi sztorik, a nyomozósorozatok. Van is néhány, egyet nézzenek már meg együtt. Bekerül a lejátszóba a film, mely a hivatalos szerv felvétele. Végigfilmezték, miként rögzítik a bűnügyi helyszínelők a nyomokat, a hátramaradt bűnjeleket, szisztematikusan végigjárva a feldúlt lakást. Igen, ezek a próbálkozások voltak azok, melyek végképp kizökkentették Manyikát nyugalmi állapotából, mert nem elég, hogy kinevették, lehülyézték, még össze is maszatolták a bútorait is. Igen, ezek szerint a munkájukat végezték. Volna.

Manyika figyelmesen nézi, talán az ötödik percben döbben rá, mekkora egy blődséget követett el. Ott még csak – csak visszatartja magát a dühkitöréstől, de aztán mégsem, rácsap az üvegasztalra: Mekkora egy ostoba, vén tyúk vagyok én! Én meg a tisztaságmániám! Csoda, hogy nem kapott komolyabb bajt a rendőr a tisztára takarított lakás láttán.

Még szerencse, hogy látták őket, talán így a nyomukra akadnak. Talán.

Végignézik, elemzik az izgalmas filmet, olykor-olykor kiszaladva még egy kis csokoládéért, mert a sütemény mind egy szálig elfogyott. 

Szedelőzködik a barátnő, megnyugodott a lelke, kíséri barátnője az ajtóhoz, ott aztán, a négy zár kinyitása közben útravalót is ad neki: Na, drága Manyikám! Tudod, mi ennek a végkövetkeztetése?

Manyika visszakérdez: Mi lenne az?

Az kedvesem, csak az, hogy sorozatot lehet kupiban is nézni.

 

Illés Adrienn 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu