Sport
"Szexuális játékszerré" tett gyerekek az uszodában?
Boda András| Népszabadság| 2013. május 25.
Élsport után - Súlyos vádakat fogalmazott meg a korábbi olimpikon versenyzőnő
„Nem akarok senkit felelősségre vonni. Nem akarok vizsgálatot sem. Csak azt akarom, hogy tudja minden szülő és minden fiatal, hogy ha velem megtörténhetett mindez, akkor mással is előfordulhat.” Rezzenéstelen arccal mondja ezt az egykori olimpikon, Európa-bajnoki bronzérmes úszó, a most huszonhat éves Szepesi Nikolett. Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke az esettel kapcsolatban azt közölte: a világbajnokságra „összpontosítunk”.
 
Indulat, fájdalom nem érződik a hangján. Mintha mással történt volna, úgy meséli: „Az első esetnél tizenhárom sem voltam. Aztán, ha nem is rendszeresen, de többször előfordult, hogy az edzéseken a testemet csókolgatta, simogatta a szakmai stáb egyik tagja.” Minderről azt követően beszélt lapunknak a korábbi versenyző, hogy életéről könyvet írt, amiben – a kiadó Ulpius-ház szerint – tabuk nélkül, őszintén tárja az olvasók elé pályafutását, sikereit, kudarcait, kicsapongó szexuális életét, valamint az élsport árnyoldalait.
 
A hamarosan megjelenő, Én, a szexmániás című könyvből a Blikk már közölt részleteket. Ezek többsége alapján a könyv inkább tűnik a bulvár és a durva pornográfia keverékének, mintsem életrajzi kötetnek, miután elsősorban az exsportoló sűrű szexuális élete kerül – olykor gyomorforgató stílusban – a középpontba. Az egyik, már közzétett epizódban azonban egészen másról esik szó.
 
Szepesi Nikolett – az idézet szerint – többször vált szexuális zaklatások áldozatává pályafutása során az uszodákban. Állítása alapján nemegyszer volt példa arra, hogy meztelenre kellett vetkőznie egy – meg nem nevezett – sportági szakember utasítására, olykor annak egyik kollégája előtt. És tűrnie kellett azt is, hogy a férfi bárhol megérintse, csókolgassa. Ráadásul azt állítja: nem ő volt az egyetlen lány, aki a férfi „szexuális játékszerévé” vált.
 
– Sokáig nem szóltam senkinek sem a dologról, de végül elmondtam a szüleimnek, hogy mik történnek az uszodában. Ők szóvá is tették ezt, de kezdetben nem történt semmi. Tagadott mindenki mindent, a szőnyeg alá akarta söpörni az ügyet – mondja Szepesi Nikolett. Amikor azt kérdezzük tőle, miért nem tettek feljelentést, miért nem jelezték az esetet az úszószövetségnél, s miért úszott tovább ugyanott, ugyanazoknál a szakembereknél, csak megvonja a vállát. Nagy sokára jegyzi meg: „Végül mégis elküldték azt az embert. Mi pedig ezután már nem akartunk semmit sem, pláne nem feljelentést, vizsgálatot, csak elfelejteni az egészet”.
 
Azt mondja, ma, felnőtt fejjel úgy gondolja, jobban teszik, ha akkoriban a rendőrséghez fordulnak. „Akkoriban lett volna értelme a rendőrségre menni, de ma már késő. Nehezen lehet bizonyítani bármit is, ami már majdnem másfél évtizeddel ezelőtt történt. De ha kiderülne is az illető bűne, mire mennék vele? És ma már alighanem öregember az illető. Mit számítana, ha börtönbe csuknák? Emiatt sem akartam megnevezni, kiről is van szó pontosan. Azt viszont mégsem akartam, hogy soha ne derüljön fény a történtekre, ezért írtam le, amit át kellett élnem akkoriban.” Arra a felvetésünkre, hogy feljelentés, felelősségre vonás, konkrétumok említése nélkül alighanem sokan kétségbe vonják majd a szavait, mindennek a tetejébe lényegében a teljes úszószakmát oly módon hozta hírbe, hogy a vádak ellen szinte lehetetlen védekezni, úgy felel:
 
„Nem érdekel, mit mondanak, mit gondolnak rólam. Csak az a fontos, hogy mindenki megtudja, ez is megtörténhet egy uszodában”.
 
Gyárfás Tamás: a barcelonai világbajnokságra összpontosítunk
 
Az exsportoló állításai miatt megkerestük a Magyar Úszó Szövetséget, s egyebek mellett azt kérdeztük: terveznek-e bármilyen vizsgálatot vagy jogi lépést Szepesi Nikolett írása, kijelentései nyomán. Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke azt felelte: „A július 19-én kezdődő barcelonai világbajnokságra, a 2021-es vb-pályázatunk sikerére, valamint a június 22-i Magyar Úszás Napjára összpontosítunk”.
 
Az egykori olimpikon állításai nyomán a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) álláspontjára is kíváncsiak voltunk. Siklós Erik sajtófőnök kérdésünkre azt mondta: „Az eddig kiszivárgott információk alapján a MOB-nak nincs illetékessége ebben az egyre szövevényesebb, egyelőre csupán fikciókra épülő történetben. Ez ráadásul első körben az úszószövetség ügye, de ha a szervezet segítséget kér, akkor természetesen rendelkezésre áll az olimpiai bizottság”. Szerettük volna megismerni Szepesi Nikolett volt klubja, a Kőbánya SC vezetőségének véleményét is, ám nem jártunk sikerrel. Az egyesület úszószakosztályának vezetőedzője, Turi György azzal hárította el érdeklődésünket, hogy csak tőlünk értesült Szepesi Nikolett állításairól, így reagálni sem tud azokra.
 
– Ma már elsősorban etikai, erkölcsi következményei lehetnek ennek az ügynek – fogalmazott érdeklődésünkre Magyar György ügyvéd, aki a részletek ismerete nélkül általánosságban mondta el jogi álláspontját az esetről. Tájékoztatása szerint az elévülés ideje az ilyen ügyekben a kiszabható legmagasabb büntetési tétel felső határa, azaz nyolc vagy tíz év, ami már jócskán eltelt. Kérdésünkre hozzátette: más a helyzet a könyvben megfogalmazott súlyos vádakkal kapcsolatosan. Ha a meggyanúsított személy beazonosítható, akkor a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás és a becsületsértés vétsége miatt vonhatják felelősségre a könyv szerzőjét.
 
Kiemelte: elég az is, ha a gyanúba kevert illető csak a barátai, kollégái, családtagjai számára válik beazonosíthatóvá, hiszen személyiségi jogi sérelem miatt a bíróságtól megfelelő elégtételt kérhet, ami akár a könyv betiltását, hivatalos bocsánatkérést vagy kártérítést is jelenthet. Az ügyvéd kitért arra is: szerinte különösen fontos lenne módot találni az eset tisztázására, hiszen rendkívül súlyos, a társadalmat mélyen érintő kérdéseket vetnek fel az egykori élsportoló állításai.
 
Megkerestük az ORFK sajtóosztályát is azzal, hogy nem kellene-e hivatalból nyomozást indítaniuk. Csütörtökön feltett kérdésünkre péntek délután azt a választ adták: „Megkeresésével kapcsolatban tájékozódunk”.
 
Forrás:nol.hu 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu