Kultur

Faházak

Jó! Jó! Csak ne mondd már mindig anyukám! Igen! Ne mondjad!

Vagy mondjad, csak ne nekem! Igen! Ne nekem! Szerinted könnyű nekem ezt kétszer is végighallgatni? Hát, nem könnyű anyukám! Tudom, el sem hiszed, ezért is mondom el, hogy ha nem is hiszed, legalább tudjad, nekem nem könnyű! Igen! Nem vagyok megértve! Ennyi. Más semmi.

Nem tudom, mennyi ideig leszek itthon, mert most nagyon megharagudott az Irén. Igen, mondta a szokásosat, de most újakat is felhozott, ezért is gyanítom, nem egy- két napra jöttem haza, lehet hetekre. Meg azért is gyanítom a hosszabb hozzád költözést, mert most nem várta meg, én pakoljam össze a holmimat és mehetek, amerre akarok, most éppen kidobta őket az ablakon. Pontosan! Na, látod, ezért ne mondjad, hogy már megint, mit csináltam, meg megint milyen hülyeséget találtam ki. Ezért! Most minden ruhám csurom sár! Esett az eső, anyukám!

Igen, én tisztában vagyok vele, hogy Irén egy rendes nő, meg azt is tudom, nem vagyok éppen egyszerű eset. De ezt nem csak te tudod, ő is! Ennyi. Más semmi.

Tudom, elnézte nekem a csirkéket. Tudom. Én csak egy kis mellékest akartam, mert szeretett volna elmenni görögbe a nyáron. És tudod, anyukám, görög nem olcsó hely. Én meg nem keresek éppen annyit, hogy csak úgy ráüssek a hasamra, s irány a tenger. Hát Irén meg még annyira sem csapkodhatja a hasát, dehogyis! Ezért találtam ki a csirkéket. Te ezt nem tudtad? Hát kérdezd anyukám! Látod, ebben hasonlítotok egymásra, hogy egyikőtök sem kérdez, csak azonnal vádaskodik, meg veszekszik, meg ruhát dobál. Jó, te azt még nem dobáltál. De eljöhet még az a pillanat nálad is. Persze, te az anyám vagy. Persze. De a csirkék utáni hazaköltözésnél, még sem kérdeztél semmit, csak adtál egy nagy büdös pofont. Ennyi. Más semmi. Nem, nem haragszom. Nem volt kérdés.

Hány csirkét költöztettem be a panelba? Éppen százat. Én nem akartam kicsiben játszani, Ha már görög, akkor minden luxusban menjen. Persze. Vettem nekik lámpát is, meg keltetőt, meg itatót, etetőt, Ha láttad volna, milyen szépen elrendeztem mindent a kisszobában! Mert én még erre is figyeltem, hogy ne a nagyobbik szobában legyenek, az maradjon meg nekünk. Irén? Először vizet kellett neki hoznom, aztán amint magához tért valamelyest, rögtön kiadta az ukázt, hány nap alatt tűnjenek el a csibék. Ennyit a meglepetésről. Persze, hogy nem vittem el őket! De az a mocsok alsó szomszéd feljelentett, pedig megígértem neki, hogy jutányos áron kap belőlük, ha már tyúkok lesznek. Szemét hazug! Én nem tudom, ki vitte el a jószágokat, mert Irén be sem engedett, azonnal szedette velem a sátorfámat, s másnap, mikor mentem a holmimért, már nyoma sem volt a kicsikéknek. Nem is voltam akkor sokáig nálad! Három nap után hazamehettem! Hogyne tudnám! Naplót vezetek, minden le van írva pontosan.  A növények után kellett maradni egy hetet. Igen, az lett egy kicsit hosszabb. De azt magadnak köszönheted, mert felhívtad, hogy együtt sirassátok azt a sok dudvát! Nem azok? Dehogynem! Rengeteg pénzt kereshettem volna, ha azok a mocsok szobanövények nem pusztulnak el! Igen, anyukám, akkor éppen már találtam egy trafikost, aki megvette volna a rézből készített ékszereimet. Ennyi. Semmi más.

Gyártottam sorra a fülbevalókat, karkötőket. Te egyet sem láttál belőlük, pedig hidd el, százszor szebbek voltak, bármelyik páfránynál! Hát honnan a francból tudhattam volna, hogy a higanygőzlámpa fénye egészségkárosító? Habár, mondta a fiú, akitől ellestem a technikát, ne tartózkodjak sokáig abban a helységben, mikor használom. Lehet, ezért mondta. Mit tudjam én? Ebben hibás vagyok, valóban. Nem a saját életemet kellett volna féltenem elsősorban, hanem a növényekét. Igen, én akár fel is fordulhatok, csak az a sok gaz túlélje? Nem vettem én észre, hogy száradnak, az éppen elég, hogy Irén észrevette.

És most? Most megkérdezte, miért vettem ki a takarékból az összegyűjtött pénzünket, csak nem tetszett neki a válasz. Anyukám, ti nem értetek meg engem. De mikor milliókat fogok zsebre tenni a hatalmas ötletem miatt, majd hajbókoltok előttem bocsánatért. Mikor? Számításaim szerint körülbelül húsz év múlva. Hogy azt meg sem éred? Anyukám, ne beszélj már ilyeneket! Erre ne is gondolj! Te állsz majd az egyik oldalamon, Irén pedig a másikon, mikor átadom az első házat.

Látod, mennyivel könnyebb beszélgetni, mikor kérdezel!

Mert én gondolkoztam. Törtem a fejem, mennyire szörnyű a hitellel élőknek. Nekem nincs, köszönöm is ezt nektek, de az én életem, hogy saját lakást kaptam tőletek, kivételnek számít. Szóval gondolkoztam a vonaton, útban a munkahelyem felé, hogyan is segíthetnék én az embereken saját kútfőmmel? És rájöttem! Eszembe jutott, ahogyan tekergettük, hajlítgattuk a facsemetéket, gyerekkoromban, eszembe jutott. Láttam már körtefát, almafát, amint garázsbehajtót készítettek belőlük, s ha nem éppen a kocsi állt alatta, akkor a gazdái hűsöltek az árnyékában. És én elmentem a pénzünkért, s kerestem egy jó termőföldet, ami lakott terület mellett fekszik közvetlenül, s ami jó árban eladó. Napokig kerestem, de megtaláltam a tökéletes helyet.

Sejtelmed sincs, mit tervezek? Hát akkor elmondom. Beültetem fákkal, úgy helyezem el sorra a csemetéket, hogy már a kezdetekkor kapaszkodjanak egymásba, s amint növekedni kezdenek, teljesen forrjon össze a törzsük, a lombkoronájuk, mintegy ház alakká. Anyukám, a gazdájának csak locsolnia kell őket és ennyi! Ugyanúgy berendezheti bútorokkal, szőnyegekkel, meg amivel akarja, csak nem lesz összkomfortos, mert nem furkálhat mindenfélét a falba, hiszen az él! Hát nem fantasztikus ötlet? Húsz év múlva beköltözhetnek, vagy akár odaadhatják gyermeküknek. Nem kell hozzá hitelt felvenni, mert csak a telket fizeti meg, illetve a facsemeték árát.  Még csak azt nem tudom, hogy lombhullató, vagy örökzöld legyen- e? Vagy keverjem a kettőt? Még egészen részletekig menően nincs meg a pontos kivitelezés, de felvettem a kapcsolatot egy arborétum vezetőjével, s a napokban szakít rám időt. Ugye remek?

Na, ezért haragszik Irén, mert a földre költöttem a pénzt. Valami olyasmit ordított az ablakból, miközben a sárba hajigálta a ruháimat, hogy teljesen nem vagyok normális, s ekkora baromságról még álmodni sem tudna, mint amit én kitaláltam. Hallotta az egész bérház, persze. Megvártam, míg az összeset kihajíntja, csak aztán szedegettem össze. Féltem, ha esetleg keményebb dolog is jönne, mint a nadrág, vagy ing, nehogy fejen csapjon.

Nagyon úgy néz ki, most tovább maradok. Persze, majd kibékülünk, csak időt kell hagyni neki.

Nem! Ne hívd fel! Vagy tudod mit? Hívd, mert szólni kellene neki, hogy a szürke zoknim, amit ő vett nekem legutóbb, az ott maradt, én meg azt nagyon szeretem. Mindenképpen mondd el neki.

Nem, azt ne mondd, el megint, hogy apám is ilyen volt! Azt nem kell! Az csak olaj a tűzre!

Mit csinálok, amíg telefonálsz? Átlapozom apám feljegyzéseit, hátha találok valamit. Miért? A propelleres motor zseniális ötlet! Látod, te sem értékelted!

Jó, csak ne vitázzunk! Puszilom Irént.

  

Illés Adrienn 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu