Kultur

Juci

Juci értetlenül állt a világ dolgai előtt.

Soha eszébe nem jutott, talán vele lehet a baj. Ő úgy látta, a világ nem rendezkedett be arra, hogy őt befogadja, hogy megértse. Állandóan falakba ütközött, értetlen tekintetekbe, megemelt szemöldökökbe, csípőre tett tenyerekbe, vagy éppen rosszalló fejcsóválásba. Ilyenkor ő is megtorpant egy pillanatra, talán mégis vele lehet valami, de ezt a gondolatot gyorsan el is hessegette. Vele nincs baj, csak a világgal, de azzal nagyon.

Állt az igazgatói szoba előtt, vigyáz állásban, az egyházi iskola egyenruhájában, várta, bebocsátást nyerjen az irodába. Hányszor is várta már az idén?

Talán ötödik, vagy hatodik alkalommal? Mennyi is?

Volt először a tűzoltó készülék. Jajj, az nagyon izgalmas volt! No, hiszen akkor sem értette a sok merev tanárt. No, hiszen! Ő olyat azelőtt soha nem látott! Ki tehet arról, hogy a szülei nem engedték sehová? Ő éppen nem! Mert az ő szülei finom emberek, meg állítólag pénzesek. Na, ezt sem értette, a pénzeseket! Annyit érzett belőle, hogy nem jó, hogy itt, az iskolában csúfolják emiatt. Ezért kapta a maflást az a kerek fenekű Nóra! Ezért! Na, és ha megrepedt elöl a foga? Na és! Többet nem csúfolódik vele! És a többiek sem!

Náluk otthon nem volt tűzoltó készülék, de annyira érdekesen nézett ki! Ki kellett próbálni! Tele fújni vele a lépcsőfordulót! Mekkorákat visítottak a nyolcadikosok! Irtó klassz volt!

Megigazította a blúzát, belegyűrte a szoknyába, mert így kellett hordani, ezért legalább ne szidják le.

Állítólag csak azért nem kapott büntetést, csupán szóbeli dorgálást, mert a szülei, a pénzesek a legfőbb támogatói az iskolának.

Igen, apa sok mindenben támogató. Segíti anyagilag a betegeket, állatmenhelyeket, meg az egyházat, meg a fene se tudja mit. Anya nem támogat, ő csak mosolyog, ha apával megjelennek valahol. Olyan fura őket együtt látni, mert valójában csak mások előtt vannak együtt, egyébként nem. Nincsenek is együtt. Senki senkivel nincs együtt. Anya azt mondja, mindenkinek megvan a saját dolga.

Igen, Jucinak az óvodában az volt a dolga, hogy írni és olvasni is megtanuljon. A nevelők próbálták meggyőzni a szüleit, ez még korai, de az ő anyukája nem győzhető meg egykönnyen semmiről. Legalábbis apa így mondja.

Mindenki teszi a dolgát, de ő igazából nem teheti, mert sok a nemszabad.

Nem szabad bárkivel barátkozni, egyáltalán nem is barátkozhatott még olyan gyerekkel, akivel játszhatott volna egy igazán jót. Ezért is nem jártak játszótérre sem, mert ott előfordultak olyan emberek, akiknek a gyerekei nem méltóak Jucihoz. Ezt megint nem lehetett érteni, mert mi az a méltó? Mi az a hozzá méltó? Ő csak játszani akart, de nem lehetett csak otthon, vagy a tengerparton, ha nyaralni mentek, vagy az anyai nagymamával, mert ő is méltó. Az apai szülők szintén nem méltóak, velük a kislány talán egyszer, ha találkozott.

A magánóvodában külön foglalkoztak vele, s így indult az iskola is, csak itt lazult a szorítás. Itt eléggé sok a problémás gyerek, ahogy Jucit is hívják.

Sok problémás, pénzes gyerek. Itt nem kivitelezhető a különóra, legfeljebb a kiscsoportokban való oktatás. A szülei ragaszkodtak ehhez a formához, s szerették volna, ha rendszabályozzák gyermeküket, ha még szigorúbban fogják, mint a többieket.

Mi is volt a második? A tornacipők! Azt Ottó találta ki! Ottó az első barát, az első gyerek, akivel lehet vicceskedni, nevetni. De róla anya nem tudhat, mert ha véletlenül kiderül, hogy nem barátkozhat vele, akkor nagyon- nagyon szomorú lesz. Inkább nem mondta egy ideig, aztán csak kiderült ez is.

De a tornacipőknél még nem derült semmi. Legalább félórába telt, amíg ketten eldugták az összeset, mindegyik osztálytársét! Milyen képet vágtak, mikor megtalálták az ebédlőszekrénybe zárva! Majdnem kipukkantak a nevetéstől!

Igen, és Ottóval lógtak el egy fél napot az iskolából. De azért is minek a büntetés?  

Juci még soha nem látott élőben, elevenen tehenet. Több kilométeren át mentek a gazdaságig, ami csak ezeket a hatalmas, kérődző jószágokat tenyésztették. Állítólag Ottónak az apukáját ismerte a gazda, ő telefonált az igazgatónak. A tehenész úgy mondta, megszállta az istállót az iskola. És mind miattuk! Az Ottó, meg ő!

Ezt azért nem mondhatja el magáról bárki!

Anya közölte vele, hogy Ottó és a családja meglehetősen jó parti, de akkor sem szabad ilyen hülyeségeket csinálniuk ketten.

Anya, a tehenészet miatt úgy tartotta büntetésben, hetekig nem engedte meg, hogy este állatokról nézzen természetfilmet. Pedig ő azt szereti a legjobban az egész napban! Akkor nincs semmiféle ostoba kérdés a tanulásról, nem hallja apa telefonjának a folyamatos csörgését, nem kopogtatja meg a fejét a házinéni, aki nem csak a házat, hanem őt is igyekszik rendben tartani. Egyszóval: nem zavarja senki. Csak ő, meg az a sok érdekes állat, egészen lefekvésig.

Miattuk, mármint az érdekes állatok miatt mentek el a fővárosba is, ahonnan már a rendőrség hozta haza őket. Hogy jutottak fel? Stoppoltak, mert Juci állatkertet sem látott, és újdonsült barátja szerint az elég nagy hiányosság. Szirénázós, vijjogós, világítós rendőrautó! Nagyon tetszett! És megérte! Amit eddig csak a képernyő előtt ülve nézhetett, azt most elevenen, valódi nagyságában láthatta, hallhatta, meg is simogatták némelyiket.

Anya azt mondta, az elméleti tudás fontosabb, és nem óhajtja ilyen marhaságokra pazarolni a drága idejét, mint az állatkert, Ottó, a parti viszont igen. Együtt pazaroltak.

Mi is volt még? Na, igen!

Az ötödik a kerek fenekű foga, s most itt van ez a legújabb is.

Tudja is, mit fog hallani. Majd azt mondják, az ő szülei aranyosak, kedvesek, támogatóak. Igen. Akkor ő miért nem tud viselkedni helyesen? Igen, ezt a kérdést eddig mindig feltették. De miért kell ilyeneket kérdezni? Hát nem értik, hogy ő nem akart rosszat? Nem értik. Így van ez.

Éppen a gondolatai végén jár, mikor nyílik az iroda ajtaja, s egy eddig ismeretlen apáca mosolyog rá, behívja.

Juci eddig haragos, vagy kioktató arcokat látott itt, ez más. Ezt az apácát eddig nem is látta. Új lehet.

Nem is hagyja állni, leülteti, s még mindig mosolyog.

A kislány nem téved, bár meglehetősen idős, de az iskolában mégis új, ő az új irodalomtanár. Újonnan kerül ide, új neki minden probléma, eset. Juci ugyanis egy eset.

Juci az értelmes, rendkívül okos kislány, aki bár még elsős, már az első igazgatói figyelmeztetésen túl jár, gyakori vendége ő is, meg a másik tehetős szülők gyermeke, Ottó is az igazgatói irodának.

Juci, akit nem tudnak kezelni az eszközeikkel, mert nem használ a fenyítés, az ima, a szép szó, semmi. Juci egy titok. Dúsgazdagok gyermeke, az apja közéleti ember, az anyja minden nyilatkozatában arról beszél, ő a legfőbb támasza férjének.

De a nővért ez nem érdekli, csak a lányka. A gyerek, aki már olyan könyveket olvasott végig, amit csupán harmadik osztályban vesznek elő, olyan számításokat végez el matematikából, amit szintén csak a nagyobbak tudnak.

A gyerek, aki nem találja a helyét a világban. Most sincs megszeppenve, most is értetlenül ül a fotelben, ahová lehuppant. Nem érti senki, nem látja ezt a kislányt senki.

Felgyújtotta a lánymosdót, s most nem érti, mi ezzel a baj? Nem érti, miért fenyegetik, miért nem nézhet megint televíziót esténként?

A nővér leül a gyerekkel szembeni székbe, s megkérdezi, mivel gyújtotta fel a mosdót. Gyufával. A következő kérdés, miért éppen azzal?

Juciból ömlenek a szépen megfogalmazott, lelkesen előadott mondatok. Hívja őket elő a felnőtt érdekes megközelítése, mert nem szid, hanem érdeklődik. Miért is a gyufa? Mert ő azelőtt soha nem látott ilyet. Náluk ő nem mehet be a konyhába, s ha be is jutna oda, úgysem lenne ott gyufa. Anya nem főz, csak a házinéni, s a villanytűzhelyhez nincs ilyen.

Mi tetszett meg benne? Magyarázza, eljátssza a választ a gyerek: Ahogy sercen végig az oldalán, ahogy a kis szikrából láng lesz! Fantasztikus! Ahogy a kicsi lángból hatalmas tűz! És a tűz szaga! A melege! Megmutatja, ahol megégett egy kicsit a mutatóujja, azzal nyúlt hozzá a lánghoz. Simítja végig arcán ujjait, innen világította meg Ottó arcát az egyre nagyobb fény.

A nővér megkérdezi a fogat, a tűzoltást, a teheneket, az állatkertet, s a kisebb csínytevéseket is. Mindvégig mosolyog, mindvégig figyelmesen hallgat.

Úgy engedi ki a gyereket a szobából, búcsúzásképpen megsimogatja a fejét.

Egy órát kér a főnökétől, hadd gondolja át, mit is látott, mit is tapasztalt. Egy óra elegendő arra, meg tudja fogalmazni, mi lehet itt a baj.

Először is nincs baj. Nincs.

Hiány van, hatalmas, régről felgyülemlett hiány, s ami hozzá kapcsolódik az minden.

Mi kapcsolódik hozzá? A gyermeki kíváncsiság, a tudásszomj, a még csak ösztönösen érzékelhető kitörési vágy. Kitörni a látszatéletből, a látszatboldogságból, látszatszeretetből. Ez kapcsolódik hozzá. Ez a minden.

Mi a teendő? Mit tehet egy apáca, egy nevelő ezért a gyerekért?

Az apáca teheti azt, hogy nekiered nyaranta a világnak a gyerekkel, az osztállyal, megmutatja mindazt, ami az útjukba botlik.

Az apáca teheti azt, hogy kinyitja a kislány szemét, hogyan lehet barátokat szerezni mindenféle korlát, vagy felnőtt irányítás nélkül, hogyan lehet azt a barátságot megtartani, formálni, hogy mindketten többek legyenek általa, a másik által.

Az apáca teheti azt, hogy sokat mesél neki az állatokról, mert az nagyon érdekli a gyereket. Könyveket ad neki róluk, viszi állatkertbe, gazdaságokba, ahol csak állat előfordulhat.

Az apáca segít azzal, hogy a kíváncsiságot dédelgeti, hogy őszintén szeret.

Az apáca teheti azt, hogy ott áll évek múlva a felnőtté vált gyerek mellett, ott áll a gyerekkori játszótárssal, a legjobb baráttal, Ottóval, mikor Juci megköszöni a nevelőnek a feltétel nélküli szeretetét, a figyelmét, az irányítást, s hogy kiváló állatorvos lett belőle.

Az apáca ennyit tehet, de még sok év van előtte, hogy mindezt megtegye.

Most még csak jelent a főnökének.

  

Illés Adrienn 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu