Kultur
Orbán színpadi sikerei – Parti Nagy és Dés László előadása
szerző:- urfi -,publikálva:2013. márc. 21., 09:50,Fotó: Takács Attila
Magyarország miniszterelnöke álmot látott, és miután felriadt, turulszárnyakon körözött a nézőtér felett.
A hálátlan nézők pedig nevettek, míg meg nem haltak. Így történt az eset, amikor Parti Nagy Lajos népmesei hősei színházba mentek.
 
Az elmúlt nyolc évben Parti Nagy egykor oly invenciózus – és azóta is színvonalas, de mára önjáróvá vált – nyelvének egyre vontatottabb mozdulatait követhettük nyomon a pecsenyemesék totyogásától a fordító futószalagon végzett munkáján át a Bandy-lányok botlásáig. 2011-es fitneszmonológjának hallgatása közben kritikusunkban fölpislákolt a remény, hogy ez a népszerűvé és unalmassá váló beszédmód lépést vált, hogy a komolyság, a művészi tét átvérzi majd végre a szókását, szerzőnk ismert szokását. S lám, ahol nagy a szükség, közel a segítség. Hol nem volt, ment-mendegélt a fáradt léptű Parti Nagy Lajos, mígnem egyszer csak felpattant az álruhás király szekerére. Mert ez a király, I. Fülkefor senkit nem hagy az út szélén – míg boldogan él vagy meg nem hal.
 
Az ÉS-ben megjelenő heti glosszák, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét megéneklő, könyvbe gyűjtve is olvasható magyar mesék nem kitérők, nem alkalmazott művek, nem publicisztikák, hanem Parti Nagy hosszú idő óta legjobb, előremutató munkái. Hétköznapjaink népmesébe faragott szobra, a közélet közröhejbe fordítása akkor is felszabadító, ha az írások többségére jellemző politikai éleslátás szükségszerűen borúlátással párosodik. Ez látszott a felolvasás úri közönségén, amely fuldokolni, prüszkölni és rázkódni méltóztatott a röhögéstől, szinte megállás nélkül. Akkor is, ha éppen nem volt poén – mint egy jó vicc csattanója előtt. Csak éppen két „felvonáson” keresztül.
 
Hirdetés,katt!


Parti Nagy maga olvas, mégpedig remekül, mesemondósan, de nem túlkarikírozva. Csak néha inog meg a színpadot rázó nevetéstől, amúgy egyenletesen, fegyelmezetten tartja a hangot, nem kacsint ki, nem játssza túl, és csak akkor tart hatásszünetet, ha már tényleg semmit nem lehetne érteni a kicsattanó tapsban-zajban. Dés László eleinte díszletelemnek tűnik, két mese között kap egy-egy percet, hogy fújjon gyorsan valamit, vagy a pianínó testén végigzongorázzon. Nemcsak a billentyűket veszi kezelésbe ugyanis, hanem a húrokat és a fát is ütögeti. Érdekes is lenne mindez, ha nem arra várna közben mindenki, hogy folytatódjon a röhögés. A produkció a második félidőben talál magára: Dés csak két-három mesénként áll fel, akkor viszont hosszabban bíbelődik a szaxofonnal. Ez már nem töltelék, hanem nagyon is élvezhető saját munka, és amikor a vonatkozó történet után felcsendül Orbán Viktor kedvenc nótája, majd a Somewhere Over The Rainbow és egyéb kanyarok után visszatérnek a délceg fehérvári huszárok, az már zajos tetszést is arat.
 
Bosszankodhatnánk a magyar irodalmi és színházi életre oly jellemző fantáziátlanságon, hogy aszongya: Milyen nagyon sikeresek ezek a magyar mesék, csináljunk belőlük előadást! Jó, de ki mondja el őket, ki rendezze? Mi legyen a koncepció? Hát, szépen olvas a Lajos, nem? De legalább valami zene csak kéne mellé! Te, nem a Dés szokott ilyen irodalmi dolgok alatt furulyálni? Dehogynem, kész is vagyunk!
Ám a morgolódást holnapra hagyjuk, mert a hátralévő kis terjedelemben még fel kell jegyeznünk az örömteli eseményt, hogy kortárs író felolvasására megtelt az ötszáz fős nézőtér, elkeltek a normál színházjegy árú jegyek, a közönség remekül szórakozott színvonalas irodalmi szövegeken és zenei improvizációkon, miközben aktuálpolitikáról folyt okos beszéd egy budapesti színpadon, ahol ráadásul két szimpatikus karakter tett-vett egész este.
 
„Nagyjából tudják, mi következik” – mondja Parti Nagy az elején. Igen. De ez most nem akkora baj.
 
Forrás:magyarnarancs.hu 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu