Kultur

Halló, katasztrófások?

Halló! Jó napot kívánok.







- Tessék, ki beszél?

Én vagyok az Ádám.

- Milyen Ádám?

Hát az Éva férje!

- Mi a probléma, hogy a katasztrófavédelmet hívta?

Nem is tudom kéremszépen, hogy is mondjam. Itt nagyon esik a hó, pedig március közepén nem nagyon szokott.

- Itt is esik!

Maguk hol vannak?

-A központban.

A szél is fúj arrafelé?

- Igen, olyan száz-száztíz km/órás sebességgel helyenként.

Itt is ugyanúgy.

- Ádám! Elmondaná miért tárcsázott minket?

Nem tárcsáztam, pötyögtem. Mobilom van.

- Látom, kiírta a számot. Szóval miért hívott mobilon minket?

Mert nincs áram és a vonalas telefon nem működik.

- Ádám! Elmondaná végre, miért akar beszélni velünk?

Én nem akartam, de az Éva mondta, hívjam fel magukat.

- Ádám! És mit mondott Éva, miért hívjon fel minket?

Hát azt mondta,  kezdjem úgy, hogy itt nagy hó van már, és még mindig esik.

- Ádám! A fenébe! Ne szórakozzon velünk! Mondja már: Miért hívott?

Az Éva megbízásából!

- Na, ebből elég! Szedje össze magát és mondja el, mivel bízta meg Éva.

Ne idegeskedjen! Maga azért van ott, ha jól tudom, hogy segítsenek a bajbajutottakon, és nem azért, hogy parancsolgasson.

- Ádám! Nem tudná nekem adni Évát?

Nem!

- És, ha szabad kedvesen érdeklődnöm, miért nem?

Mert havat lapátol!

- Ember! Illetve Ádám! Szedje össze magát, és végre mondja már, miért hívott?

Maga egyre gorombább. Úgysem fog segíteni.

- Nézze, mi azért vagyunk, hogy segítsünk. Türelmes is vagyok, úgyhogy szépen, nyugodtan megkérdezem: Miben segíthetek?

Á! Maga biztosan nem segít!

- Próbáljuk ki, jó?

Á! Fölösleges. Habár az Éva is azt mondta, próbáljam meg! Ja, és azt is mondta, ha valaki segíteni tudd rajtam azok csak maguk.

- Jól mondta, segítünk! Már csak egy apró, figyelemre sem méltó dolgot kellene tisztáznunk.

Tisztázzuk!

- Miben segítsünk?

Ha nem kérdezne mindig közbe, már rég elmondtam volna.

- Könyörgöm, mondja!

Maga nekem ne könyörögjön, nem az a dolga!

- Igaza van, nem az a dolgom, hogy könyörögjek. Most már nem is kérdezek semmit.

No, csak nem megsértődött?

- Nem!

Pedig én úgy hallom, hogy igen.

- Nem! Juszt sem!

Érzem a hangján!

- Elváltoztattam!

Észrevettem! Olyan szimpatikus, emberi hangja lett! Tele segítőkészséggel. Maga jó ember lehet.

- Azt mondják.

Kik mondják?

- Akiken segítünk.

Esetleg rajtam is lehetne segíteni?

- Kedves Ádám! Nyájasabban már nem tudom mondani. Nézze, maga elmondja, miért hívott és én becsületszavamra megígérem, mindent megteszek, hogy segíthessek.

Na, látja, miért nem evvel kezdte? Engem nem lehet csak úgy leádámozni! Kedves Ádám! Ez így mindjárt más. Szóval elmondhatom?

- Alig várom!

No, száz szónak is egy a vége, arról van itten szó, hogy az Éva mondta, hívjam fel magukat, ha sört akarok inni még ma, mert neki legalább 8-10 órába is beletelik még, kilapátolja magát a háztól a boltig. Mint már mondottam, itten nagy a hó, a szél is rettentően fú, áram nincs és a sör már harminchat órája elfogyott, mióta el vagyok vágva itthon a külvilágtól. Eddig nem volt olyan nagy a baj, mert volt pálinka, de már az is nagyon fogytán.

A tévében meg hallom,- akkuról megy - hogy mindenkinek osztanak mindent! Nekem nem kell takaró, meg élelmiszercsomag, csak egy rekesz sör. Esetleg, ha jól el vannak látva egy kis pálinka is jöhetne még. No, csak ennyit akartam mondani, és már rég túlestünk volna rajta, ha maga nem tesz fel keresztkérdéseket.

- Kedves Ádám! Köszönöm!

Mit köszön? Én köszönöm, ha megsegít! Ja, ha az Évát látják, szóljanak neki, hogy ne siessen, mert maguk beelőzik.

- Kedves Ádám! Hát azt köszönöm, hogy ön így bízik a katasztrófa védelemben.

Nem is tudja milyen nagy dolog ez nekünk. Ja, a beszélgetésünket utólagos engedelmével rögzítettük, és a felvett hanganyagot továbbítjuk az illetékes, nem nyilvános osztályunk felé.

Azt tesznek, amit csak akarnak. Azt mondja nekem, hogy küldik- e a sört, vagy nem?

- Küldjük! Intézkedünk! Ez csak természetes! Kérem, úgy tíz perc múlva menjen ki a kapuba fürdőnadrágban, álljon fél lábon, és a kezét, a balt, tartsa magasra, hogy még véletlenül se tévesszük el a címet, vagyis magát. Ezenközben annyi a dolga, figyeli az érkező lánctalpas autónkat, melyet a honvédségtől kölcsönöztünk. Rendben?

Természetesen. Remélem, sietnek!

- Sietünk! Maga csak álljon kint!

Már indulok is! Köszönöm.

- Nincs mit. Csak öltözzön át és várjon minket.

Úgy teszek. Már vetkőzök. Viszonthallásra, maga segítőkész, remek ember!

- Viszonthallásra, kedves Ádám! Álljon ránk nyugodtan! Ja, majd elfeledtem, ha véletlenül Éva érne haza hamarabb, hisz a nap is kisüthet, kézcsókunkat küldjük.

Átadom!

- Viszhall!

Viszhall.! 

 
Ocsenás Gábor 



További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu