Kultur

A születésnap? Az más!

Figyelj rám, anyukám! No, de idefigyelj, ha mondom! Pardon! Ha kérlek!











Na, kezdjük elölről! Figyelj rám, anyukám, szépen kérlek! Így már jó? Jó.

Na, akkor hadd kérdezzem meg azt tőled, mikor voltam én utoljára teljesen, állatiassá leamortizálva részeg? No, látod!

Akkor hadd kérdezzem meg, melyik volt eddigi életem során a legutóbbi nap, amelyikre nem emlékszem? No, látod!

Akkor, ha már mégis itt járunk, azt mondd meg nekem, mikor szoktam én találkozni a Bélával? No, látod! Hogy a büdös, kénköves, sistergős vigye el!

Na, akkor azt mondd meg, mikor beszélek én ocsmányul?

Na, látod! Ezért hagyjál engem még dögleni legalább, azt mondja hány óra is van? No! Ha délután kettő, akkor még legalább négy órát hagyjál engem dögleni! Nem megdögleni! Csak dögleni! A büdös hátsófertályba! No, látod! Már alakulok!

Mondd meg anyukám, de őszintén mondjad: Hányszor van egy embernek egy évben születésnapja? Hát éppen ez az! Anyukám! Én az év többi napjában olyan vagyok, mint a kisangyal! Na, nehogy azt mondjad, hogy nem! Mondom én! Nem iszok, nem dohányzom, nem éjszakázom, és legfőképpen nem találkozom a Bélával! De kivel tartsam a születésnapomat, ha nem a druszámmal? Igen, éppen még odatévedt mellénk valahol további két alkoholos állapotú egyén, de ez nem volt betervezve, ez csak úgy jött.

Mikor tévedtek mellénk? Hát én azt honnan a büdös francból tudjam? Mit gondolsz magamnál voltam én? 

Én tudom, hogy a család jobban szeretné, ha velük lennék, de anyukám, hidd el! Anyukám azt hidd el, hogy én nagyon szeretlek titeket, de ez az egy nap, hadd legyen már az enyém, ne kelljen már minden évben ezt eljátszani!

Tudom, az a baj, év közben nagyon hozzászoktok a jó Béla papához, apához, meg férjhez, meg sógorhoz, és fura engem négykézláb mászva látni! Nekem is fura lenne, ha látnám magam, ha csak emlékeznék is valamire. Most, hogy belegondolok elég riasztó lehetek. De te jól csinálod anyukám! Lefektetsz, hagysz aludni, csak az „utána” ne legyen már! Miről beszélek? Hogy utána ne szidjál engemet, meg ne jajongjál, mert születésnap úgyis csak jövőre lesz És a születésnap az más!

Mire emlékszem? Mit tudom én! Ittunk, meg ettünk, meg mentünk egyik helyről a másikra! Te, anyukám! Most bevillant valami! Bevillant annak a nyáladzó, mocsok nagy kutyának a pofája! Jujj, de bevillant anyukám! Szinte a fejem is hasogat bele! Ez valamikor a vége felé lehetett, talán.

Hogy én? Én anyukám honnan vettem volna füves cigit? Ezt nálam találtad? Nofene! Akkor most újított valamit a Béla! Ez eddig nem volt! Hadd szagoljam! Mint a fű. Ó, akkor ezért emlékszem én a fú illatára! Anyukám! Neked detektívnek kellett volna menned! Te még a totálkáros állapotba került férjedet is képes vagy kifaggatni! Tényleg szívtunk ilyet! Mintha valami szobában ültünk volna, vagy talán egy záróra utáni helységben. Igen. Mondta is az egyik alkoholos, olyan, mintha füvet nyírtak volna a kocsmában, s ha ide benyitna valami hivatalos szerv, úgy vágnának be minket a fogdára, nyekkeni sem tudnánk. Ültem a füstfelhőben, s azt képzeltem, hogy itthon vagyok valami unokás gyerekzsúr előtt a lenyírt gyepünkön sétálva. Látod, anyukám! Még akkor is a család jutott eszembe! Nincs itt baj!

Miért vizesek a ruháim? Te! Csak nem bepisiltem! Jajj, de jó anyukám! Na, ha az lett volna, akkor biztos adtam volna egy maflást Bélának! Hát persze! Engem ne hozzon kellemetlen állapotba! A nyavalyába!

Vizes lettem? Hadd nézzem csak anyukám! Minek fürödtem volna? Várj csak! Hát persze!

A Béla úszni akart! Ó, a jó öreg Béla barát végre, immáron 55 éves korára megtanulta a pillangót! Ugyan, anyukám! Az a legnehezebb úszásnem! Tudja az mindet, csak a pillangót nem, vagy, ahogy ő mondja: a Lepke. Szóval, meg szerette volna nekünk mutatni, hogyan lepkézik a vízben. De anyukám, ebben a nyomoronc városban éjszaka már nincs nyitva uszoda! Nincs hát! Hogy téged ez nem lep meg? Most, hogy mondod, így már józanodó állapotban belegondolva, tényleg nem mondasz ostobaságot! Mi a büdös fenének lenne éjszaka uszoda? Mekkora marhák voltunk! Nem, inkább részegek, de nagyon!

Na, Béla kitalálta, másszunk át a városi uszoda kerítésén, s menjünk be, nézzük meg, milyen csodát tett vele a két hónapos úszástanfolyam. Valaki kint maradt. Nem! Nem őrnek! Az már nem bírt felmászni a kerítésen. Nem! Nem kövér volt! Az már menni sem nagyon bírt a sok piától, nem hogy mászni, legalábbis fölfelé mászni, mármint függőlegesen. No!

Bementünk. Te! Anyukám! Ott volt a kutya! A fene a jó dolgába! Ott volt! Anyukám, te varázsló vagy! Nem! Nem úszott! Mi úsztunk, meg a Béla. De Bélának nem ment a lepkézés, mert mindig átment az első, vagy a második karcsapás után gyorsba. Nem tudom, hogy csinálta. Szerintem ő sem nagyon volt azzal tisztában, most ő, vagy a töménytelen mennyiségű alkohol irányítja- e a testét. Nem, biztosan nem tudta. No, mindegy! Oda is vittünk innivalót! Dehogyis! Ne bolondozz már anyukám! Minek kellett volna az üdítő! Unicumot vittünk! Mindenkinél volt legalább két üveggel. Gyorsan kellett inni, mert azokból lett a labda. Mármint az üres üvegekből. Dobáltuk hát! Talán én lehettem a kapus, vagy csak kiállítást kaptam a vízilabda meccsen, mikor felkönyököltem a medence szélére. Képzeld, anyukám, ahogy ott könyökölök, csöpög valami a kezemre. Felnéztem az égre, mert azt hittem esik. Aztán néztem csak hátra, s látom azt a nagy nyáladzó dögöt, meg a gazdáját. A kutya nyála csöpögött.  A gazdája volt a biztonsági őr.

Valószínűleg csúnyákat ordibált ránk, de én csak arra emlékszem, talán két percet adott, hogy azonnal eltakarodjunk arra, ahonnan jöttünk. Ó, anyukám észre sem vetted, nincs meg az egyik pár cipőm! Észrevetted? Hogy is gondolhattam az ellenkezőjét! Igen, mert Béla a lábamba kapaszkodott bele, mikor éppen kifelé takarodtunk ismét a kerítésen át. Hát mert Béla már nem tudott menni, csak ha tolták, vagy húzták. Belekapaszkodott a lábamba, úgy húztam föl a kerítésen, akkor esett le a lábamról a cipő. Nem baj! Úgyis csak egy ócska bóvli volt!

Ennyi történt anyukám! Becsszó! Nem! Nincs becsszó, mert ki tudja, mi jut még az eszembe!

Igen, még egy aszpirin jó lenne!

Holnap jönnek köszönteni a gyerekek? Ma még nem akarnak látni? Nem baj, anyukám, én se őket! Dehogyis! Csak még nagyon fáj a fejem, meg egy kicsit szédülök is.

Hogy ez mi? Ezt hoztam neked? Ez a szerelmem záloga? Ne marháskodj már velem, anyukám! Hogy harminc éve ismersz, de nem hitted, ekkora hülye tudok lenni? Igazad van anyukám, mert ezt én sem értem. Fogalmam sincs, hogyan került ez hozzám. Gondolkodom, gondolkodom!

Te anyukám! Mekkora egy ökör ez a Béla! Nem jött neki össze a lepke, ezért mondta, ha már sportolásra adtuk a fejünket, akkor ne adjuk fel! Anyukám, mi túráztunk! Vagy legalábbis elindultunk túrázni. Nem, arról fogalmam sincs, merre mentünk, mert nem én voltam a túravezető. Én csak túratárs voltam. Persze, hogy a városban túráztunk! Hát hogy a büdös nyavalyában mentünk volna az erdőbe? Figyelj már egy kicsit! Na!

Szóval, éppen túráztunk, amikor rátaláltunk egy utcára, ahol mindenféle holmikat raktak ki a szemetes mellé! Igen, most hogy mondod, valószínűleg lomtalanítás volt. Igazad van, anyukám! Innen van a szerelmem záloga! Hát honnan másból a francból lenne! Szerinted az éjszaka közepén bementem egy üzletbe neked elhasznált vasalódeszkát venni? Na, látod! Te sem gondolhatod komolyan!

Azt én nem tudom, hogyan cipeltem haza, talán nem is egyedül hoztam. Mindenesetre hazajött és amondó vagyok, dobjuk ki a fenébe. Mégis az utcáról hoztam. Látod, én ott is csak rád gondoltam, mert úgy vélem, amint megláttam a vasalódeszkát, azonnal te jutottál eszembe, meg hogy milyen szépen vasalod az ingeimet. Akkor most ki is hajintod? Tedd azt, anyukám! A te ajándékod, meg az én utcáról összeszedettem.

Jövőre megyek- e Bélával? Anyukám! Én csak és csakis akkor nem fogok menni, ha valamelyikünk megszabadul a földi léttől. Ezt ugye te nem akarhatod? Jó, jó, ne marházz már le!

Én most jól kialszom magam, aztán visszakapod a te drága, kedves férjedet. De előbb aludnom kell, mert máskülönben morcos maradok, meg másnapos, s akkor csak holnap kapod vissza a józan párocskádat.

Rendben anyukám, alszom.

Hogy a WC lánc honnan van? Na, ezt már fejtsd meg egyedül, mert én alszom. Ki sem tudom műár nyitni a szemem, annyira pihenni akar.

Alszom anyukám, addig is puszillak.
 

Illés Adrienn 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu