Kultur

Kulcs beadva

Nézze, én nem az a fajta ember vagyok, akit meg lehet győzni, ha már valamit eldöntött!

Ne vitázgasson velem! Én döntöttem, befejeztem, ha lehet a mai nappal, vagy a holnapival, csak legyen minél gyorsabb ez az eljárás.

Tudom, nekem nem kell mondania, hogy nincs elmaradásom, mindent rendszeresen fizettem. Én tudom. Jajj, ne kelljen már itt magának magyarázkodnom! Beadom a kulcsot és kész!





Igen, ha jobban megnézem, ismerős nekem az arca. Törzsvevő? Igen? Nagyszerű! Akkor tegeződjünk! Hívjunk nyugodtan Bélának. Vagy tudod mit? Ha már te segítesz ezt az egész mocskot megszüntetni, akkor nevezz úgy, mint a többi: Bélukámnak.

Jól van, ha már ennyire kíváncsi vagy, akkor elmondom, a fene vigye el! Minden ügyintéző kíváncsi! Jó, te nem tehetsz róla, ezzé nevelt a szakma, minden szakma nevel valamivé. Ne vitázz! Na, látod, tudod te, hogy öt dohányboltom volt, igen, én láttam el az egész várost minőségi dohánnyal, cigarettával, amit csak akarsz.

Hiszen, te tudod! Mit szívsz? Dohánytöltő vagy? Ami éppen a kezed ügyébe akad? Vannak ilyenek is, én tudom, megtapasztaltam harminc év alatt.

Igen, aztán maradt az ötből három, aztán már csak ez a kettő. Ráfoghatjuk arra is, csökkent a forgalom, mert ezek a hatalmas cégek egyre jobban körbevettek, de a szipákok árán, mert én így hívtam őket, nem igazán tudtak alámenni az enyémnek. Tudod, itt fentről van az ár meghatározva.

Nem is tudom! Kezdett egyre jobban elegem lenni ebből a sok hülyéből! Na, ne nézz rám ilyen elkerekedett szemekkel! Te is csak egy alkalmazott vagy! Igaz, állami alkalmazott, nem annyi a fizetésed, mint az enyéimnek, de mégiscsak az vagy. Máshogy gondolkoztok, mint a vállalkozók. Hiába is ellenkezel, ez akkor is így van. Én évek óta nem tudtam emelni a fizetésüket, s mondhatom neked, hogy évek óta egy ember stabil a két boltban, a többi beröppen dolgozni, aztán áll is tovább. Jobbára kirúgom őket. Hallod, én elmondom neked őszintén, ennyi hülye, amennyi nálam megfordult, mint alkalmazott, vagy mint vevő nincs. Csak nálam van ennyi, sehol másutt. Haverok is mondják nekem, hogy Bélukám, ez sem az igazi, ez is olyan barom, mint az előző. Ebből van elegem.

Nem akarok már felelősséget vállalni, nem akarok mások baromsága miatt idegeskedni,sem a korlátoltságuk, a passzívitásuk miatt álmatlan éjszakákat tölteni. Nem!

Miért akarsz te róluk történetet? Kapcsold be a tévét, ott is van elég belőlük!

Hallod, én tudom, nehéz nekik, nincsenek kitörési lehetőségeik, nálam nem lehet fentebb menni a ranglétrán, mert állnak az alsó fokon ők, én meg felettük. Ennyi a lajtorja, két fok, passz. Nincs motivációjuk, semmi nincs, csak a munka hétfőtől vasárnapig, ennyi, meg a hülyeségük.

Látod, mennyire kíváncsi vagy! Téged is jobban érdekel a másik, mint a saját életed! Jól van, erről sem tehetsz, ez is a szakmád miatt van. Vedd be a papírjaimat, mondd el, mit hozzak még be, s én hozom a beadnivalókat, megyek állást keresni.

Hallod, én azt gondoltam, egy bizonyos kor felett az emberi ostobaságnak vannak határai, de tévedtem, akkor nyílik csak meg igazán! Mert voltam nekem zabálósaim, mint a hamburgeres fiú, mert annak a marhának már a nevét sem tudom. Az azt csinálta, hogy egész álló nap zabált. Ha éppen megzavarták a falásban, akkor kedvesen türelmet kért a vevőtől, hiszen ő eszik, mert vagy éppen reggeli, vagy ebéd, vagy uzsonnaszünetet csinált magának. Az a szerencsétlen vevő meg állt ott, mint egy ökör, s várta, ez bezabálja a hamburgerét, s akkor megkapta, amit kért, vagy fizethetett. Haverok szóltak, hogy áll a sor az üzletben, talán valami akcióm van? Bezártam a másik boltot, kitettem a „Rögtön jövök!”  táblát, s lementem az aluljáróba, mert ott dolgozott ez a zabagép, látom, tényleg áll a sor. Belépek, hát látom, fal, az emberek meg állnak. Hallod, te még olyat nem láttál! Az én jó édesanyám, nyugodjon békében, mindig azt mondta, ételt nem dobunk ki. Én addig a napig ezt híven be is tartottam, de akkor repült az összes hamburger, s repült utána ez a marha is.

De jött utána a Maca, aki szintén evett, de az legalább mindig mást, s közben igyekezett kiszolgálni a vevőket. Hallod, csak igyekezett, mert az étel állagától függően tudta csak. Egyszer arra lépek be, hogy a gyönyörűen megtisztított, kifényesített üvegpulton, mely alatt a drágább szivarok, gyújtósok, márkásabb dohányok lapultak, nos, azon eszik. Nem is akármit! Dinnyét! Hallod, dinnyét falt az a mázsás asszony, kézzel, lábbal, csorgott az állán le a dinnyelé, folyt rá az üvegre a fejéről, csorgott a gyümölcsből. A dinnyét nem röptettem meg, sem a nőt, csak letakarítattam vele a pultot, s kedvesen elküldtem a büdös francba!

Sokáig azt hittem Pali meg a felesége, Gizi a csúcs, a legnagyobb ökör posztján csücsülő, de hidd el, nincs csúcs, mert mindig megdöntik! A házasokat egy gyerekkori barátom ajánlotta, mert akkor már jó ideje nem sikerült normális munkaerőt találni. Szívélyes ajánlás volt, és végeredményben a történtek után sem ordítottam vele, csak mondtam, nekem többet ne segítsen, mert a barátság fontosabb. Két hónapig tűrtem, vagyis a panaszkönyv bírta addig, mert ha akadt nap, amikor nem írt bele valaki, az már ünnepnapnak számított. Te olyan mosdatlan szájú bandával még nem találkoztál! De, ha még csak ez lett volna! De az a marha Pali féltékeny volt a feleségére, nem is akárhogy! Az lehordta mindenfélének, aminek csak le lehet egy ribancnak kikiáltott nőt. De ez nem minden! Ez verte a nőt! Ezeket nem érdekelte, ha éppen ki kellett volna szolgálni valakit, fontosabb volt verekedni, átkozódni, mint a munka. Mivel barát ajánlotta, nem akartam azonnal kirúgni őket, inkább másik boltba, vagy másik műszakba osztottam be a házasaimat. De mit csináltak? Ha éppen elszámolnivalójuk akadt a másikkal, és azt mindig találtak, úgy hagyták az egyik boltot őrizetlenül, hogy aztán a másikban ütlegelhessék, átkozhassák egymást. Bírod még?

Én már nem bírtam, elhatároztam, elzavarom őket. Behívtam őket munkanapon kívül, s elmagyaráztam, ez a munkahely számukra megszűnt. Nem is volt baj, csendesen elkotródtak, de néhány hét múlva éppen én álltam a pénztár mögött, mikor kivágják az ajtót, berohannak, Gizi a lábam elé veti magát, s ordít, segítsek nekik. Mondanom se kelljen, a bolt tele. Hallod? Tele megijedt, megdöbbent, majdnem nevető emberekkel. Betuszkoltam őket a raktárba, elnézést kértem a kényszerközönségtől, elintéztem a munkámat, elszámoltam legalább ötvenig, s bementem utánuk. Lakás, ház, vagy akár egy odú kell nekik, mert a házukat elvitte az árvíz. Tőlem kérnek segítséget? Hát, tényleg nem lehet más megoldás, ha egy kéthónapos ismeretségtől kérik a segélyt. Törtem a fejem, mi legyen a megoldás, s eszembe jutott a pincém az aluljáróban, ahol éppen meghúzódhatnának arra az egy- két hónapra, amíg kerítenek maguknak lakást. Ebből természetesen egy év lett, akkor is gyenge erőszakkal kellett őket rávenni a távozásra. Vittem le nekik gumimatracot, meg egy kis villanymelegítőt, mert akkor tél végi idő járta. Kértem őket, legyenek csöndben, hiszen az ottlétük nem engedélyezett, nem legális, nagyon megüthetem magam, ha kiderül, laknak a pinceraktárban. Mindent megígértek, s egy ideig be is tartották. Nem ordítottak hangosan, nem tévéztek, nem magnóztak, lévén nem volt mivel, csak főztek. Komolyan mondom neked, főztek! Bezártam a fenti üzletet, megyek le a lentit vizitálni, s érzem a pörköltszagot. Az aluljáróban van kürtöskalácsos, pogácsás, meg ruhaneműs, de egyéb, akár étterem, az nincs. Honnan a fenéből jön ez a szag? Hát odavittek egy villany rezsót, s nekiálltak kakaspörköltet készíteni. Nem is értették, miről beszélek, annyira ordítottam, mert mindenáron arról igyekeztek meggyőzni, ennek a kakasnak nincsen párja, ez a Pali –féle, ilyet senki nem tud. Gondold el, ha nem én veszem észre!

És én azt hittem, ezt nem lehet überelni! De lehet! Mindent lehet!

De várjál! Te kíváncsi vagy, meg nevetsz rajta, nekem meg be kell vennem egy nyugtatót. Persze, van nálam, évek óta tartok a pénztárcámban. Akkor mondjam a végét, ami miatt aztán végleg feladtam?

Dolgozom én, végzem a napi rutint, mint kiszolgálok, csevegek, kizavarom a tolvajokat, s ha elkapom, adom nekik a pofont, szóval folyik a munka. Nyílik a bolt ajtaja, bebiceg rajta egy néni. No, nem Marika, Évike, Erzsike, vagy akár Ilonka néni! Nem! Gerdának hívják, kedélyesen mosolyog, s elém tesz egy hatalmas orvosi leletekből, zárójelentésekből álló paksamétát, miszerint beszélt egy ügyvéddel, s ő kér tőlem egymillió forint kártérítést. Hallod, végzem a napi dolgaimat, s ér ez a hidegzuhany, melyből, megvallom neked, kellett legalább egy perc, hogy magamhoz térjek. A néni mosolyog, s elmeséli, fél éve vett a lenti standnál valami márkás dohányt, s mivel az én trehány alkalmazottam a cigarettás állvány előtt hagyott egy nagy dobozt, ő abban megbotlott, szerencsétlenül esett, szilánkosra tört a bokája, amit ötszöri műtéttel, úgy, ahogy rendbe hoztak.  Letelefonálok a kollegának, jöjjön már fel az aluljáróból szembesítésre. Meg is történik,a néni elbiceg, mi együtt maradunk az alkalmazottal. Nem érti, miért verem a falba a kezem, hiszen ilyen szerencsétlenség mással is megtörténhet, s az az információ, hogy a nénit a rohammentő vitte el, hogy éppen a mi üzletünk előtt, a mi hibánkból történt a baleset, az egy banális, felfújt probléma. Jó, hogy a falat vertem. Gondold el, mi lett volna, ha őt. Hát persze, hogy kirúgtam.

Megkerestem az én ügyvédemet, berendeltem Gerdát, s közöltem vele, fél millió a végső ár, egyezzünk meg peren kívül. Megegyeztünk.

Ugye, nem akarsz többet hallani? Hidd el, rengeteg történet van még, de minek róla beszélni, csak felzaklatom magam.

Én most beadom a kulcsot, felszámolok mindent, minél előbb.

Mire te ezt megcsinálod nekem, addigra már lesz munkahelyem.

Gyere, szívjunk el egy cigarettát!
 

Illés Adrienn 



További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu