Kultur
Történet az aluljáróból – epilóg
2013 FEBRUÁR 9 11:30 DE.
A Történet az aluljáróból cím írás folytatása…
Minden nap úgy tért vissza a vackára, hogy, na, ma biztosan ott lesz az Annus is. De nem volt ott. A szociálisokat is kérdezte, hogy hát az Annus, de azok csak a vállukat vonogatták. Az, aki telefonált, nem is jött arra többé, a többiek meg nem emlékeztek. Melyik nap volt, kérdezték. Mit tudta ő, egybefolytak a napok, az egyik olyan volt, mint a másik, így, persze, nehéz.
 
Lassan felhagyott a „karbantartással” is. Minek is. Annus nincs, ezeknek meg jó így is. Volt egy kis zsebtükre, de az is eltörött. Mehetett volna a férfimosdóba, volt ott jó nagy tükör, meg meleg víz is a csapon, de amióta Annus nincs, mintha még a vécés néni se lenne olyan. Inkább nem ment hát. Meg aztán, mindig volt valaki, nem olyan magafajta, aki eltolta a kagyló mellől, hát akkor meg, minek.
 
Egyszer Annus fülkéjében ott látott kucorogni valakit. Megdobbant a szíve: az Annus! Hát, mégiscsak előkerült! De nem az Annus volt. Még csak nem is hasonlított rá. Haja loncsos, bőre szürke, ruhája meg, na, az minden volt, csak nem tiszta. Csak a szemével kérdezte: nem baj? Mármint, hogy elfoglalta a helyet. A tescos szatyor ki volt téve a válaszfal elé, semleges területre, jelezve, hogy ő ugyan nem tart rá igényt, van neki sajátja. Papus megvonta a vállát. Neki mindegy. Már régóta nem teázik, a kockás konyharuha se terül eléje, a többi meg, úgyis csupa női dolog, legyen vele boldog, akinek kell.
 
A mekiből egész jól meg lehetett élni. Ezek a srácok, annyi mindent eldobálnak. Harapnak kettőt-hármat, de jön a villamos, hát irány a szemetes. Mostanában ott kukázik. Eszébe jutott egy kifejezés: muzulmán. Ha jól tudja, a koncentrációs táborokban hívták így a leépülés utolsó stádiumában levő foglyokat, akik a konyhai szemétdombon guberáltak. Csak remélni tudta, hogy őt még nem tartják muzulmánnak. Bár, a szakálla, az megvolt hozzá. Meg, remélte, a kifejezésre se emlékeznek sokan.
 
Egy nap hivatalosnak tűnő emberek jelentek meg. Olyan táskás forma félék. Na, öreg, szedje a cuccát, és tűnjön el, mert itt átalakítás lesz! Öreg? Még, hogy öreg! Még csak 55 vagyok – mondta volna, de már nem volt kinek. A hivatalosnak tűnők már ott se voltak.
 
Összepakolt. Nem volt sok mindene. Egy polifoam, egy kopott hálózsák, Annus takarója, meg egy sporttáska. Na, de hova is? Szállóra? Azt már nem. Amióta a Baloghék…akkor már inkább a Városmajor. Ott van közelben a máltaiak konyhája, ha időben beáll a sorba, még jut neki meleg leves, szelet kenyér. Meg onnan nincsenek is messze azok a villák, ahonnan Annus olyan finom dolgokat tudott előtalálni. Lehet, hogy neki is szerencséje lesz. A szabadtéri mögött talált egy helyet, ahol a tuják úgy borultak össze, hogy alsó ágaik szélvédett kis zugot alkottak.
 
Egész jól elvolt itt. Csak Annus, ő nem volt sehol. Aztán, valami betegség beleragadt. Háta majd’ beszakadt, köhögése inkább ugatás, megállíthatatlanul. Csak feküdt a vackán. Fázott, kegyetlenül fázott. Összébb húzta magán Annus takaróját, de az sem segített. A hideg belülről jött. A lába felől kúszott fel, lassan, kérlelhetetlenül. Azon gondolkodott, mi fog történni, ha elér a szívéig.
 
Egyszer csak, mintha Annus hangját hallotta volna: nahát, Papus, de jól elbújtál! Alig találtalak meg! Erőlködve kinyitotta a szemét: Annus, tényleg te vagy az? – lehelte, de leginkább csak gondolta. Miért, Papus, kit vártál? Tényleg, kit is vártam volna… Annus hűvös kezét tüzelő homlokára simította: Papus,Papus, te csak nem változol! Erre a kis időre, már minek – jópofáskodott, de inkább csak gondolta. Várj, Papus, mindjárt csinálok egy jó meleg teát, az jót fog tenni! Biztosan? Biztosan. Ha te mondod, Annus…de itt maradsz velem? Igen, Papus, most már itt maradok veled, ameddig csak akarod. Örökké? Örökké. Akkor jó…
 
Reggel találták meg kőkeményre fagyott testét. Azon az éjszakán -18 fokot mértek. Úgy mondják, olyan volt, mintha csak aludna. Mosolygott álmában…
 
Ille István


Forrás:kanadaihirlap.com
 
 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu