Kultur

Találkozások (9)

Bemutatom a lányomat. Ő itt Erzsébet. Ugye milyen szép?

Nem bírom abbahagyni, hogy nézzem. Azt szeretem legjobban, mikor így alszik. Látod? Mintha valami kincset tartana a a markában. Ugye mennyire álomszép? Ilyenkor tájt alszik nagyokat, ilyenkor délután. Most, ma éppen öt hónapos. Szép, egészséges, mondhatni kiegyensúlyozott, talán mert nem sokat lát még a körülötte zajló világból. Láttál te már engem így mosolyogni? Ugye nem? Mi több! Kacagni is láthatsz olykor-olykor! Én! Kacagok. Jajj, csendesebb leszek, nehogy felébresszem.

Azért ilyen nagy, ennyire fejlett, mert szinte nem is volt tejem, néhány nappal szülés után elapadt. Mikor hazaértem olyan szörnyen nézett ki a lakásom. Te olyat még nem láttál. Minden összeborogatva, összetörve. Nem is jó róla beszélni. Letettem a mózeskosarat, s benne az alvó gyereket a konyhaasztalra, s kitakarítottam a lakást, hívtam Enikőt, hogy jöjjön át, ez már nem a lyuk, ez nagyobb lakás, csak jöjjön már. Valójában, ha jól meggondolom, csak a kórházban tudtam a mellemből etetni, otthon már nem sikerült. A nővérem hozta a tápszert, mert nem jött semmi, hiába próbálkozott a lányom, belőlem nem tudott már jönni semmi.

Amint megérkezett a nővérem, azt mondta, innen, ebből a lakásból vagy mi megyünk, vagy azt a szemetet takarítjuk el, aki ezt a felfordulást csinálta. Tudod, én is mérges voltam, mert Dénes nem jött be egyetlen egyszer sem a  kórházba, szerintem végigmulatta azt a néhány napot, lévén gyereke született.

Én sokszor éreztem már fáradtságot, de akkor, azután a hatalmas összetakarítás után, több napi nem alvást követően, már remegtek a végtagjaim, annyira elgyengültem. Enikő etette meg Erzsébetet.

Dénes este keveredett haza, elvágódott az ágyban, reggelig nem is láttuk.

A testvérem szabadságot vett ki, segített az elején, mindenben.

Egyébként megvagyunk, már mint mi ketten. Mi ketten az egyik szobában, az apja a másikban. Alig beszélünk egymással, nem is jut eszembe semmi téma, amit megoszthatnék vele. Tényleg semmi.

Enikővel annál inkább! Állandóan vitázik velem, miért nem lépek már. Nem tud a hitelfelvételről, nem tudja, hogy sarokba szorítottam magam, egyedül nem tudnék megélni

De nekem most így nagyon jó. Valóban. Dénest egész nap nem látom. Ha hazajön este, tévézik, aztán alszik, vagy ha részegen jön haza, azonnal ágyba vágja magát. Te is ostobának tartasz? A testvérem azt mondja, akkor minek, ha csak van? Talán biztonságot ad, hogy van mellettem egy férfi, még ha ilyen is, mint ő. Nem tudom, nem látom magam tisztán.

Viták vannak, legfőképpen a pénz miatt, mert többre van szükségem, mint amit ő ad. És igen, előfordult, hogy vettem ki a pénztárcájából pénzt, mert az én fizetésem már elfogyott. De ezért nem szégyellem magam! Vettem fel hitelt az ő elvárásai miatt, akkor legyen olyan szíves és segítsen nekem. Gyereket szültem neki. De legfőképpen magamnak.

Azért valami hiányzik, csak ne vess meg érte jó?  Hiányzik az ölelés. Komolyan! Hiányzik, valaki átkaroljon, vagy csak megfogja a kezem. És hiányzik a testiség. Sokáig nem hiányzott a szülés után, de most már nagyon. Viszont ez az ember, akivel élek képtelen vágyat ébreszteni bennem. Te össze tudnál bújni egy olyan emberrel, aki kétnaponta ittasan jön haza? Aki talán kétszer, ha tisztálkodik egy héten? Aki napokon át ugyanabban a ruhában jár? Én képtelen vagyok rá.

Megtörtént, hogy próbálkozott nálam, átölelt, meg nyakon csókolt, amit utálok.

Úgy gondolom, én lezártam ezt vele. Nem is bántana, ha kiderülne, van valakije, legalább nem engem piszkálna. Én tényleg nem vagyok épeszű! Látod! Már legalább tudok magamon nevetni! Tisztára orvosi eset vagyok!

Komolyan mondom neked, még örülnék is, ha lenne egy viszonya! Vagy kettő! Vagy akármennyi!

Ezt is csak neked mondom el, hogy egyszer összeakadtam egy ilyen alakkal. Nem tudtam róla, hogy ápolatlan, és amikor már levetkőztünk, éreztem meg rajta a mosdatlanságot. Iszonyatosan kiábrándító! Nem izzadtságra, vagy a testének természetes illatára gondolok! Szerintem több napja nem mosakodott. Ahogy ez tudatosodott bennem, szépen felöltöztem, s becsaptam magam mögött az ajtót. Most meg tessék! Együtt élek egy ilyennel! Sőt, gyerekem is van tőle! De nem azért mosdatlan, mert nincs rá igénye, inkább az alkohol letompítja, elmossa a napokat, legfőképpen az estéket. Emiatt.

Igaza van Enikőnek. Meg kell tőle szabadulnom! Meg kell tőle szabadulnunk!

Még azt sem tudom, szereti-e a lányát. Néha bejön hozzánk, gügyög neki, aztán siet ki tőlünk. Te, lehet, hogy fél? Megijedt ettől a helyzettől? Lehet.

A legfontosabb: nem vagyok egyedül. El merek menni olyan helyekre, ahová eddig nem mertem, nyomasztott az ottani hangulat, környezet. Például? Cukrászdába. Soha nem éreztem ott jól magam, Erzsébettel viszont gyakran megyek, majdnem naponta. Bankba, postára, boltba, mindenhova. Mindenhol ismernek minket a környéken, mert mi megyünk, állandóan.

Maguk elé engednek minket, szívélyesek, kedvesek az emberek. Járnak fel hozzánk kollégák. Egész egyszerűen kinyílt a világ, s olyan érzésem van, mintha egyre jobban tágulna a kinti, s egyre jobban zárulna a benti, az otthoni életem. Fura.

Mindenki Erzsébetnek hívja, csak az apja Böbézi. Szerintem meccselni, játszmázni akar velem, amibe az elején, a kezdetekkor még bele is mentem. Veszekedtem vele, nem így hívják a gyereket, de abbahagytam. Mindenki úgy hívja, mint én, akkor erre fog hallgatni. Én csodálatos babám.

Figyelj, nemsokára megébred. Most elmegyek, s igyekszem hamarabb jönni, mint több hónap, jó? Nyugodtan nézd meg még egyszer. Gyönyörű.

 

Illés Adrienn 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu